Hetedik albumával jelentkezik a világ egyik legjobb drogzenekara, a Jason Pierce vezette Spiritualized, ám a Sweet Heart Sweet Light sajnos csalódást kelt az elmúlt másfél évtized tükrében.

A Spiritualizedot talán úgy a legegyszerűbb bemutatni, ha J. Spaceman, vagyis maga Jason Pierce történetét meséljük el: a 46 éves zenekarvezető az angliai Rugby-ben született, itt vette kezdetét zenei karrierje is a Peter Kemberrel megalapított Spacemen 3-nek köszönhetően. A csapat szűk tízéves, ’82 és ’91 közötti pályafutása a Velvet Underground-ihlette zaj- és drone-rock, valamint a végeláthatatlan drogfogyasztás jegyében zajlott, hozzásegítve ezzel az együttest egyre növekvő kultstátusza eléréséhez. A formáció végül négy nagylemez után befuccsolt, ám Pierce nem maradt nyugton, és a 90-es években is folytatta az ipart, ám akkor már a Spiritualized élén, melynek azóta is vezetője, állandó dalszerzője és lényegében egyetlen (konstans) tagja is egyben. Az új zenekar új megszólalást is hozott: a Spacemen 3 egydimenziós, monoton, betépett, zajos hömpölygéseitől meglehetősen idegen, ám szintén a torzított gitárhangzásban gyökeredző, azt poposabb formába öntő, kozmikus space-rockkal, nagyzenekari kísérettel, gospellel, és persze az elmaradhatatlan pszichedelia-kábítószer tengellyel kiegészítő stílus az ezredforduló környékén két csúcsalbumot is eredményezett (az évtized legjobbjai között emlegetett 1997-es Ladies And Gentlemen We Are Floating In Space-t, és a tőle nem sokkal lemaradó 2001-es Let It Come Downt), melyek biztosították a Spiritualized helyét napjaink legjobb zenekarai között.



Pierce az elmúlt két évtizedben annyit drogozott, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy a szervezete már nem bírja úgy a strapát. Legutóbbi lemeze, a 2008-as Songs In A&E is ötévnyi szünet után jelent meg, mely során a vezér szemfenék-, illetve kétoldali tüdőgyulladással kezelték, s ha ez nem lenne elég, még a halálból is visszatért, hiszen gyakorlatilag kétszer leállt a szíve. Az új Spiritualized-anyag is hasonlóan vészjósló körülmények között készült: ezúttal a vezető súlyos májbetegségén kellett segíteni, igaz, a kezelési idő lerövidítése érdekében nem a megszokott módszerek, hanem kísérleti leukémia gyógyszerek segítségével, de a lemezt hallgatva világos, hogy a szerek nem J. Spaceman javát szolgálták. A korong leginkább a csapat elmúlt 15 évének egyetlen kifogásolható albumára, a 2003-as Amazing Grace-re emlékeztet, melyen sem a hangzás, sem pedig a dalok minősége nem ütötte meg a megszokott mércét, így a Sweet Heart Sweet Light sem említhető egy lapon a Spiritualized legjobb munkáival.
Kissé furcsa, hogy Pierce poposabbnak harangozta be az új lemezt, hiszen a zenekar 2001-es és 2008-as munkái eleve sokkal slágeresebbek voltak a mostaninál, ráadásul az anyag (a bevezető után) rögtön a dallamtalan, tizenegy perces Hey Jane-nel indul, és sajnos a továbbiakban sem javul a helyzet. Való igaz, hogy a szerzemények egyenletes színvonalat képviselnek, ám ez a szint is legfeljebb a jó kategóriáját képes súrolni, és annak ellenére, hogy a Little Girl és a Too Late tényleg nem rossz darabok, valamint, hogy a So Long You Pretty Things első fele pedig egyenesen gyönyörű, összességében mégis kicsit csüggesztő, hogy a hosszú várakozáshoz és a Spiritualized nevéhez képest egy ennyire jellegtelen album hagyta el a Pierce-istállót.