Figyelemre méltó és slágeres bemutatkozása után két évvel jelentkezik új albummal a Marina & The Diamonds: a 2012-es Electra Heart új kapukat nyithat ki.

Bátran kijelenthetjük, hogy ha olyan előadókkal lenne tele a Billboard Top 10, mint a Marina & The Diamonds név mögé rejtőző Marina Diamandis, az égvilágon semmi baj nem lenne a kommersz popzenével. A félig görög származású, ám Wales-i születésű, jelenleg huszonhetedik esztendejében járó hölgy 2007-ben álmodta meg produkcióját, ám csak 2010-ben került a siker közelébe, amikor második helyezett lett a BBC Sound Of… aktuális listáján. A zsűri nem nyúlt mellé az elbírálás során, hiszen Diamandis első albuma, az azév telén kiadott The Family Jewels úgy volt képes szélesebb közönség számára is fogyasztható popdalokkal kecsegtetni, hogy közben végig megtartotta méltóságát és tartalmasságát, emellett pedig jó elődökhöz is nyúlt vissza: a kavalkádból leginkább a new wave és az elektronika köszönt vissza, de Marina jellegzetes énekében ott rejlett a kabaré műfaja vagy az örök hivatkozási pont Kate Bush is. Diamandis erénye, hogy saját dalait írja és adja elő, igaz, már az első lemezén is voltak segítői rendesen: a fő partner Liam Howe mellett olyan, kommersz előadókkal is dolgozó (Kylie Minogue, Britney Spears, Spice Girls) szakemberekkel működött együtt, mint Pascal Gabriel, Greg Kurstin vagy Richard Stannard. A két évvel ezelőtti debüt brit berkekben sikert aratott, ám az Egyesült Államokat és a világ többi részét nem sikerült leigáznia. A második korong irányváltásának köszönhetően azonban akár még a legnagyobb sztárokkal is felveheti a versenyt a wales-i hölgyemény.


A producergarmada az énekesnő második lemezén igencsak felerősödött: Howe és Kurstin visszatértek ugyan, de már olyan, abszolút mainstream produkciókhoz köthető nevek is besegítettek az albumba, mint Rick Nowels (Belinda Carlisle, Madonna), Julie Frost (Beyoncé, Pitbull), Dr. Luke (Katy Perry, Kesha), Diplo vagy a Swedish House Mafiából való Steve Angello. De nem csak ez hozott változást Diamandis világába. Az Electra Heart nevű fiktív hölgyeményről elnevezett munka ugyanis egy kvázi-konceptlemez, amelyen keresztül Marina az amerikai álom ürességét hivatott kihangsúlyozni. Az új személyiség új állásfoglalással is járt: a borító alapján igen nehéz nem Marilyn Monroe-ra, vagy az őt már egyszer ihletforrásként használó Madonnára gondolni (de még állítólag Marie Antoinette-et is hatással volt az anyagra) és a friss hangzás is meglehetősen eltér a The Family Jewels arculatától. Az összhatás a sztárproducereknek köszönhetően ugyanis sokkal elektronikusabb és mainstream-közelibb lett, a Primadonna például minden további nélkül elférne egy Katy Perry-lemezen (vele Marina turnézott is együtt), a kalapács módjára döngölő ritmusok pedig leginkább Lady Gagára emlékeztetnek. Az énekesnő előadásmódja is áramvonalasabb formát öltött (a bemutatkozó anyagon furcsán ható manírok például eltűntek az eszköztárából), és az egész lemez is inkább a művésznő poposabb, a tömegek számára is emészthető jellemvonásait emeli ki, ehhez illően pedig a szerzemények is jól teljesítenek: igaz, hogy mondjuk a Starring Role és a Teen Idle refrénjei nem a legeltaláltabbak, a Bubblegum Bitch, a Power & Control és a Living Dead viszont abszolút slágerszámok. Ami pedig az irányváltás ellenére is megkülönbözteti Diamandis-t a listavezető sztároktól, az saját önállósága és céltudatossága, valamint az irónia, amellyel az egész Amerika-tematikát kezeli. Persze érthető, hogy a műanyag megszólalás sokaknál kiveri a biztosítékot, viszont amíg a dallamokon és Marina hozzáállásán nem esik csorba, addig nem találhatunk sok kivetnivalót a produkcióban.