137 évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Thomas Mann.

A német író 1875. június 6-án született egy jómódú család sarjaként. Az irodalom iránti csillapíthatatlan szenvedélye már gyermekkorában megmutatkozott, s igen fiatalon eldöntötte, hogy írói pályára lép. Első publikációi is korán megszülettek, 18 éves korában néhány prózavázlata és tanulmánya megjelent a Der Frühlingssturm című lap hasábjain. Nagykorúvá válása után hozzájutott apai örökségéhez, így végleg szakított az iskolapaddal, hogy az írásnak szentelje az életét.

Bátyjával, a szintén művészként tevékenykedő Heinrich-hel Olaszországba utazott, ahol megírta első jelentősebb irodalmi munkáit, a Friedemann úr, a törpe című novelláját és a Buddenbrook-házat. Első regénye már megjelenésekor pozitív fogadtatásra talált, 28 évvel később pedig ez a kötet szerezte meg számára a legrangosabb kitüntetést: 1929-ben Nobel-díjjal jutalmazták munkáját.

Homoszexualitását sosem titkolta: halála 100. évfordulóján nyilvánosságra hozott naplórészleteiben nyíltan vallott homoerotikus vágyairól. 1905-ben ennek ellenére házasságot kötött Katja Pringsheimmel. Különös kapcsolatukból hat gyermek született, akik közül hárman (Erika, Klaus és Golo) apjuk művészi nyomdokaiba léptek. Felesége betegsége (Katját néhány évvel a házasságkötés után tuberklózissal kezelték az orvosok), s a szanatóriumban töltött idő során szerzett élményei ihlették A varázshegy című alkotását, mellyel egy csapásra ismertté vált. A következő évben a József és testvérei sorozathoz is hozzálátott, melynek végső formája több mint egy évtizeddel később látott napvilágot.

1937 januárjában a budapesti Magyar Színházban a Lotte Weimarban című regényének egyik fejezetét olvasta fel. József Attila ez alkalomból egy ódával tisztelgett az író előtt, Thomas Mann üdvözlése című versének felolvasását azonban a rendőrség megtagadta tőle.

Az első világháború kitörése után kénytelen volt elhagyni hazáját, kezdetben Franciaországban, majd Svájcban telepedett le. A fastiszta Németország megfosztotta tiszteletbeli doktori címétől, s 1936-ban német állampolgárságát is elvesztette. Ekkor már Amerikába vágyott, ahol szívesen látták az akkor már ismert írót. 1938-ban végül tényleg eljutott a tengeren túlra, s csaknem másfél évtizedig a nyugati földrész adott otthont a művésznek.

1945 januárjában a BBC által sugárzott rádióadásában a következő nyilatkozatot tette: „Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen!”

1955. július 20-án trombózissal kórházba szállították, ahol – az orvosi kezelés ellenére – augusztus 12-én, nyolcvan éves korában elhunyt. Élete vége felé sem rettentette a halál gondolata: „A halál nem ijesztő rém, nem is misztérium, hanem egyértelmű, szabályos, fiziológiailag szükségszerű és helyeslendő jelenség; az élet megrablásával lenne egyértelmű, ha valaki a megengedettnél tovább időzik szemléletében” – vallotta.