A 2008-ban üzembe helyezett nagy hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométer hosszú, 3 méter átmérőjű alagútban működik.
Vannak akik alapesetben is érzékenyek a holdciklus változásaira, de minden bizonnyal nem annyira mint az, aki a CERN vezérlőjében a gombokat nyomogatja. Az alapos munkának köszönhetően ugyanis kiderült, hogy még a Hold is befolyásolja a kísérletek eredményét.
A világ legnagyobb kísérleti berendezése, a nagy hadronütköztető sem képes kivonni magát a telihold hatása alól - olvasható az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN honlapján. Itt a csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó protonnyalábokat jelenleg 8 teraelektronvolt (1 TeV: ezermilliárd elektronvolt) energiával ütköztetnek.
Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait remélik megfejteni. Az LHC oly nagy, hogy a Hold gravitációs hatása nem egyformán jelentkezik a 27 kilométeres alagút különböző részein, átmérője más és más pontjain. A detektorok viszont eléggé érzékenyek, hogy észleljék ezeket a parányi "egyenetlenségeket", amelyek a luminozitásban, azaz az ütközések gyakoriságában okoznak eltéréseket.
Ahogy égi kísérőnk növekszik, az LHC operátorainak rendszeresen igazítaniuk kell a protonnyalábok pályáján, hogy kikorrigálják a telihold változó gravitációs hatásait, és ne csökkenjen az ütközések gyakorisága. A luminozitás az ütközések gyakoriságát jellemzi: egyenesen arányos az egymással ütköző nyalábok részecskeszámaival és fordítottan a nyalábok átfedési felületével, hiszen ugyanannyi részecske esetén annál több az ütközés, minél jobban fókuszáltak, azaz mennél kisebb felületen ütköznek.
Forrás: Hirado.hu
