Azt hallottad, hogy Amrita Sher Gil, Fridha Khalo és Sofonisba Anguissola itt jártak Budapesten? Hol? Kiss Mártinál! - Weiner Sennyey Tibor ajánlója a tárlatról.

Kiss Mártának, Budapest egyik legeredetibb festőnőjének nyílt kiállítása a Karton galériában. A tárlat július 6-ig látogatható. A kiállításra mehetünk úgy, hogy egy találkozóval kötjük össze, titkos randevúval vagy komoly megbeszéléssel, vagy ha csak egyszerűen az Alkotmány utca felé járunk, sőt – és alighanem ez a legjobb, amit tehetünk – meglephetjük vendégeinket, barátainkat is a festmények nyújtotta különleges élménnyel. Mert valóban különleges és egyedi tárlattal van dolgunk.


Beszélik, hogy a megnyitón – a kiváló kötlő, Lackfi János nyitotta meg a tárlatot – a képek modelljei is megjelentek. Mondják azt is, hogy Kiss Márta képeihez a való életből lopkodja össze a figurákat, s ez bizonyos szinten igaz is, de az a metamorfózis, amin e figurák, modellek keresztül mennek, már egy teljesen új értelmet, új horizontot, új világot hoz létre. Ezeknek a festményeknek misztikus terei vannak, néha úgy tűnnek, mintha naivak lennének, néha meg túlontúl, szinte szigorúan realisztikusak, aztán meg valami olyan elem jelenik meg, amitől mágikussá válnak. Az írásművészetben az argentin író, Jorge Luis Borges teremtette meg a mágikus realizmust, amely önmagában is ellenmondás, mégis így próbálják megfogni azt a stílust az okosok, amiből Marquez és a modern irodalom nagyjai mind merítettek. Ha tehát mindenképpen szeretnénk megragadni Kiss Márta képeinek stílusát azt is mondhatnánk: realizmusuk mágikus, de azért ez még mindig kevés és nem elég pontos.


Mit lehet kezdeni azzal a képpel, ahol Amrita Sher Gil, Fridha Khalo, Sofonisba Anguissola – a három kiváló festőnő – egy konyhában beszélgetnek, s Kiss Márta éppen almákkal kínálja őket? A kép lehetne szerénytelenség, ha nem lenne egyértelműen tiszteletadás, illetve csipetnyi irónia. Igen, kétségtelen, hogy Márta képeinek éppen ez a sajátja: ez a csipetnyi irónia, amitől mosolygunk, amitől derűsek leszünk. Mosolyt csal arcunkra a „Ma mindenki kap egy pohár fényt” vagy a „Citrom”, de különösen a „Varázslat” című kép is. Mindegyik itt játszódik, köztünk, a mi kis mindennapjainkban, és a festmények által megemelődik, felragyog. Kiss Márta megmutatja a mindennapok mágiáját, a legnagyobb varázserőt csillantja fel: a derűt.

Mindeközben akárcsak a megidézett festőnők: Sher Gil, Khalo vagy Sofonisba saját magát is újra- és újraértelmezi – önarcképeiben, önábrázolásaiban. Egyszerre abszurd és komoly a „Kölcsönkapott dolgozószoba” című képe, ahol egy gótikus katedrálisban látjuk a festőnőt, az asztalon laptoppal, csillagtérképpel. Ez a kép mégis jól mutatja, hogy Kiss Márta - pesties szlenggel szólva: „kő komolyan gondolja ezt a festészet nevű cuccot”, még akkor is, ha derűs tud maradni. Persze nem mindig. Amikor például a „Sorbanállók” vagy a „Krémes” című képet nézzük éppen kishazánk kevésbé derűs arcait pillanthatjuk meg, sosem is kifejezőbben, sosem is pontosabban. Lehet, hogy a „Sorbanállók” Kiss Márta legkegyetlenebb képei közé tartozik, de nekem mégis éppen ezért az egyik abszolút kedvencem. Tökéletesen megragadja azokat az arcokat, azt a haragot, irigységet, cinizmust, amely messze nem irónia, messze nem derű, viszont, amely miatt nagyon sok ember boldogtalan. A megragadás által azonban le is leplezi, amint megfogalmazta, már le is rántotta a leplet, már ki is tudja nevetni a démont. Így segít nekünk: nézőknek. Megmutat és feltár, dimenziókat nyit ki, átemel és továbbvisz. Ahogy bohém és érzéki világba visz tovább a „Mulatság” című festménye, melyben a Kiss Mártára oly jellemző kép-a-képben játékot is élvezhetjük a festmény szemlélésekor, hiszen a háttérben Balthus „Török szoba” című képe villan érzékien fel.


Sorolhatnám még a tárlat festményeit, mégis inkább abszolút kedvencemmel fejezném be ezt a kis kiállítás-ajánlót, méghozzá a „Gondviselés” cíművel. A Cranach nőalakjait idéző modell, és kezében a kismadár, számomra mindeddig a legmegragadóbb Kiss Márta festmény, melyet ugyan megnézhetünk különböző fotókon, de akárcsak a többi kép, ez is annyival több információt hordoz „élőben”. Egyszerűen az ember csak akkor jön rá igazán – ha még nem sejtette volna -, hogy mi is a pontos különbség egy festmény és egy festményről készült még legjobb fotó között is, amikor ezt a képet meglátja eredetiben. Amikor ezt a festményt nézem derűs leszek és gondtalan. Ezért merem most ajánlani, hogy nézzék meg a tárlatot, amíg lehet.