Inkák előtti bányát fedeztek fel Peru észak-nyugati részén, Trujillo közelében, itt szerezhették be ezerhatszáz éve a mocsika indiánok a vörös festék előállításához szükséges ásványt.

A szakemberek akkor a legérdekesebbnek a nő bőrét borító vörös tetoválásokat találták, a finom rajzok kígyókat, halakat és egyéb állatokat ábrázolták. Regulo Franco akkor úgy vélte, hogy a tetováláshoz szükséges cinóbert délről hozták a mocsikák, ám mint a régész a lapnak nyilatkozva elmondta, a Trujillo közelében lévő bánya felfedezése megváltoztatta a képet: sokkal valószínűbb, hogy a festék alapanyagát helyben szerezték be.
A mocsika (moche) indiánok Peru északnyugati partvidékén éltek az 1-7. század között, leginkább a folyóvölgyek oázisaiban telepedtek meg. A 300 és 800 között virágzó, majd ezután rejtélyesen eltűnt mocsika birodalomban, a mai Trujillo több száz kilométert felölelő környékén 15 ezren élhettek. Főként mezőgazdasággal foglalkoztak, kukoricát, burgonyát, tököt és gyümölcsöket termesztettek, a száraz, sivatagos, teraszos földeket pedig csatornarendszerek segítségével, öntözés révén tették termékennyé.
Forrás: MTI