Napra pontosan háromszáz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Jean-Jacques Rousseau, a felvilágosodás korának filozófusa. Nem pusztán újszerű, forradalmi gondolkodásmódja tette híressé, a zenei és irodalmi életben is maradandót alkotott.
1741-ben Párizsba költözött, ahol főképp zeneszerzéssel foglalkozott. Műveit a francia közönség nem fogadta kitörő örömmel, csupán a Le devin du village (A falusi jós) című operája kapott pozitív kritikát. A Párizsban töltött évek alatt ismerkedett meg Thérèse Levasseurrel, akit bár sosem vett feleségül, hitveseként tisztelt. Kapcsolatuk életük végéig tartott, annak ellenére, hogy Rousseau - ahogy a Vallomásokban beismerte - sosem volt szerelmes kedvesébe. Viszonyukból öt gyermek született, akiket egytől-egyig árvaházba adtak.
A párizsi évek alatt barátságot kötött Diderot-val, akit ateizmus vádjával börtönbe zártak. Rousseau folyamatosan látogatta rabságban sínylődő barátját, a több mérföldes utat gyalog tette meg. A hosszú séták alatt olvasással ütötte el az időt, mígnem az egyik lapban a dijoni akadémia pályázatára figyelt fel. „A tudományok és a művészetek fejlődése rombolta vagy javította-e az erkölcsöket? Abban a pillanatban amint ezt elolvastam, egy másik világ jelent meg előttem és más emberré váltam" - írta. Díjnyertes pályázatában a civilizáció és tudomány kártékony, erkölcsromboló hatását összegzi. Innentől kezdve a filozófia felé fordult, sorra írta értekezéseit.
Elmélkedésének középpontjában az ember áll; a társadalmi intézmények, s a materialista értékek által megbilincselt ember létezését kutatja. A természeti világba való visszavágyódás, az anyagiasság elutasítása műveinek folyton visszatérő motívuma. „Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié" - vallotta.
A felvilágosodás racionalizmusával, az ész kultuszával szemben az érzelmek, a szív uralmát hirdette. Így a tudás és bölcsesség forrását sem a könyvekben kereste, az érzéki tapasztalásban rejlő szellemi fejlődést hangoztatta. A magántulajdon elítélése, a polgári egyenlőség melletti érvelése miatt kivívta a korábban példaképének tartott Voltaire ellenszenvét, akit a későbbiekben ősi ellenségének tekintett.
A Társadalmi szerződés keltette felháborodás miatt száműzetésre kényszerült: kezdetben Franciaországba menekült, ahol méregkeveréssel vádolták, s az életére törtek. Miután túlélt egy gyilkossági kísérletet, Angliába menekült, ahol David Hume-nál vendégeskedett. Ekkor már súlyos üldözési mániában szenvedett, sokszor még szállásadójától is rettegett. Halála előtt néhány évvel illegálisan visszatért Franciaországba.
1778. július 2-án - néhány nappal Voltaire után - távozott az élők sorából. Szellemi öröksége nagy hatással volt a felvilágosodás gondolkodóira, s sokan a szocializmus és nacionalizmus előfutárának tartják őt. Főbb művei - Az új Héloise (1761), az Emil (1762), a Társadalmi szerződés (1762) és a Vallomások (1778) - a filozófiai gondolkodás ma is fontos darabjai.
