Hol az a fesztivál, ahol a sör sehol nem kerül többe, mint háromszáz forint, a programok ingyenesek, az iszonyú meleget pedig néha megszakítja egy-egy hirtelen jött zivatar?

Az 5:30-as kelésnél éreztette hatását, hogy az előző napi akklimatizációs pálinkázás nem is volt olyan jó ötlet, de ha menni kell, hát menni kell. A megbeszélés–reggeli–megbeszélés–fogmosás-kombót követően öröm volt azt tapasztalni, hogy Tiszatarjánban a kocsma már reggel 7-kor nyit és nem, nem a gyógysör miatt. A fesztivál alatt pedig nem több mint 300 forintért válthatjuk ki itt a sör adta hűsítő lehetőségeket. Ráadásul a helyiek is nagyon kedvesek, a saját kertjeikben biztosítanak sátorozási lehetőséget az ide érkezőknek.

Délelőtt Tisza-part, mert a fesztivál nem készül el magától. Az önkéntesek a szinte elviselhetetlen meleg ellenére építették és szépítgették a helyszínt, hogy minden ide érkező klasszul tölthesse el az idejét.


Pörögtek az események, és mi is tovább pörögtünk, hisz az este fénypontját természetesen, mint minden fesztiválon, itt is a fellépők szolgáltatták. De mielőtt ennyire előreugornánk, említsük meg a fesztivál megnyitóját, ami pontban 18 órakor vette kezdetét, a jelenleg világ közepét szolgáltató Tiszatarjánban, azon belül is a Polgármesteri Hivatal előtti területen.

Az időjárási viszonyokra tekintettel gyors megnyitó beszédeket hallottunk a polgármester asszonytól, Bögre Lajosnétól, illetve a Kultúrpart Csoport szerves részét alkotó Szívlapát Alapítvány képviselőitől. A Föld!Föld Fesztivál egy hároméves folyamat lezárása a Mezőcsáti kistérségben. Lezárás, ami valami új kezdetét is jelentheti, hiszen a szervezők hagyományt szeretnének teremteni a fesztivállal.

Soha nem lesz vége… Hiszen kezdetét vette a véget nem érő fesztivállapot, melyet a Keleti Blokk művészei nyitottak, fellépett például a Néhai Bárány is, akiket mindenkinek jó szívvel ajánlok. Igazi, gitáros rockzene, úgy, ahogy kell, és nem a garázszenekarok szintjén. Az pedig, hogy az énekes a dobos is egyben, már csak hab a tortán.


Az este legjobban várt koncertjét a Nemjuci szolgáltatta, a tőlük már jól megszokott őrült mód felpezsdítő zúzással. Aki eddig nem látta őket, az biztos, hogy jól megjegyezte ezt a formációt, és a legközelebbi találkozónál minél közelebbről szeretné megélni minden pillanatát produkciójuknak. A kiemelkedő zene mellett többen is megtapasztalhatták közvetlenségüket a koncert után a backstage-ben. A kezdeti eső ellenére is kitartók, akik végig az első sorban tomboltak, percekig beszélgettek Németh Jucival a színpad mögött… és itt még nem volt vége: Szabó Áronnal, alias Vasalóval és Jucival ellátogattak az önkéntesek főhadiszállásául szolgáló helyi óvodába, egyrészt lemosni a felszedett felesleget, másrészt azért, hogy egy kép erejéig újra gyereknek érezték magukat. Juci, nem mellesleg, civil foglalkozását tekintve óvónő...

Nézd meg hogy zajlott a fesztivál:



A második napon a reggel lényegesen könnyebben indult. Hogy ez az előző napi teljes absztinenciának, vagy vendéglátónk – Béla bácsi – szalonnás tojásrántottájának, esetleg ezek kombinációjának köszönhető-e, azt nehéz lenne eldönteni, de érezhetően jobb volt az általános közérzet.

A délelőtt folyamán kicsit minden lassabb volt, de szerencsére fizikai munkát már nem kellett végezni, mivel a fesztivált ugye megépítettük.

A komfortérzeten kizárólag a pokolszintű meleg csökkentett, így ebéd után páran a helyi bányatónál próbáltak túlélni, mi pedig rájöttünk, hogy ha az 5 méterre található kisbolt hűtőjéből egyenként vesszük a sör nevű védőitalt, és ezt a diófa alatt fogyasztjuk el, úgy azért már megmaradunk.


Az estét így pár olvadt önkéntessel kezdtük el. A színpadon a Téka együttes indított, és ez a Holt-Tiszával a háttérben igazán idilli állapotot eredményezett. A látogatók többsége a fűben ülve élvezte az előadást de akadt, aki a holtágon csónakázva hallgatta a Tékát, hozzájuk a Tisza hullámhosszán jutott el a zene.

A sort a RAS folytatta, nem is akárhogyan. Táncoló lányok, fergeteges hangulat, és még a koncert végét sem kellett megvárni, hogy felcsendüljön a nézőseregből az első „vissza, vissza” skandálása.

Az este legjobban várt fellépője Novák Péter és új együttese, az 1pont1 lemezbemutató koncertje volt. Ebben az időpontban hiába is próbáltuk volna a szomszédokat megtalálni a faluban, mindenhol üres házra és süket ajtóra leltünk volna.


A Korai Öröm azután olyan állapotba hozta a közönséget, ami fokozhatatlan. Egyszerű szövegek, de annál hatásosabb zenei aláfestés. Azt akkor már nem nagyon figyeltem, hogy a tarjáni lakosok mennyire fogadták be ezt a zenét, mert az agyelhagyás küszöbén álltam és azt éreztem, hogy elszállok a Holdig.

Ezt követően érkezett a szürrealizmus netovábbja, Prof. Diszkó Múzyka retró diszkója. Ezzel a műfajjal soha nem tudok mit kezdeni, de most valahogy bejött. Igaz, hogy a Korai által felfokozott érzést a DJ nyakon öntötte jeges vízzel, de a végén azt vettem észre, hogy Zoltán Erikára táncolok egy 6 év körüli helyi roma kislánnyal, aki tánctudásával és minden mozdulatával lealázott bennünket, viszont így utólag köszönöm neki, hogy legalább nem csúfolt ki.

A Harmadik napon reményünk, hogy Pista bácsinak van még pálinkája, szerencsére bejött, de ez csak este derült ki. Mondjuk, reggel nem mertem volna fogadásokat kötni, hogy bárki kíván még, akár egy minimális mennyiségű alkoholt is.

A fáradság érezhető volt már mindenkin, így az elindulás lényegesen több időt vett igénybe az indokoltnál, de végül csak összejött. Napközben bejártuk Tiszatarján azon portáit, akik vállalták, hogy beengednek bennünket az életükbe, és elmesélik/bemutatják/eléneklik/kiállítják féltve őrzött kincseiket. Betekintést nyerhettünk a horgolt virág, népviselet, korsógyűjtemény, régi traktor, kosárfonás világába. Nekem legjobban a szalonnafüstölő bácsi felülmúlhatatlan lelkesedése, illetve az állatsimogató tetszett. Ezen a napon ismét rácsodálkoztunk, hogy a helyiek milyen szívesen látják a vendéget. Olyan mértékű szeretettel találkoztunk a faluban, ami számunka örök emlék marad – sajnálom, de nem tudom szavakkal kifejezni ezt az érzést.


A portalátogatást követően a Holt-Tisza partjára gyűltünk, mert a helyi önkéntes tűzoltók bemutatót tartottak. Az, mondjuk, elég mókás jelenet volt, amikor a parancsnok odajött hozzánk öngyújtót kérni, mert nem volt mivel felgyújtani a bemutatóra szánt szénabálákat. Egyszer próbál nem oltani, hanem gyújtogatni, de akkor is falakba ütközik... Ezután a nézők locsolása volt soron, de ezt a kánikulában egyikünk sem bánta. Sőt!

Délután 3-kor kezdődött a WWF „Nagy Ugrása”. A program a folyók, a mellékágak, a holtágak és a vizes élőhelyek rossz állapotára, a folyó és az emberek közötti kapcsolat megszakadására kívánta felhívni a figyelmet.

Így, utólag visszanézve, ez volt a legsűrűbb napunk, így nem csoda, ha délután a diófa alatt találtuk magunkat hűsítőket fogyasztva.

Mindeközben a színpad előtt helyet foglalókat a Mezőcsáti Népi Együttes táncháza szórakoztatta kitörő sikerrel, felléptek még a Tiszakeszi Táncegyüttes, az Ároktői Népdalkör és a tiszatarjáni nyugdíjasok. Ez volt az a program, amely a falu idősebb korosztályát is szívből megmozgatta. A jó alaphoz a folytatást a Miskolc Dixieland Band biztosította, amely kitartóan húzta a talpalávalót – a felhőszakadás ellenére is. Az égiek nem voltak kegyesek hozzánk, azonban ez az időszak könnyen átvészelhető volt a VIP sátorban ülve, finom meleg vacsoránkat fogyasztva.

Egész héten két dolgot vártunk igazán. Az egyik, hogy végre essen az eső, a másik a Maszkura és a Tücsökraj koncertje. A kívánságaink, úgy tűnik, nem voltak egyértelműek, mivel ezt nem egyszerre gondoltuk. Az eső tehát szakadt, de rájöttünk, hogy ha kiállunk a sátrak alól, legalább oda nem követnek minket a szúnyogok. Mindenki boldogan szemlélte a mellette táncolókat, de akadtak, akik kört alkotva, kézen fogva szórakoztak és taposták a sarat. Mindenki kereste a másik társaságát és nyoma sem volt a nagy fesztiválokon gyakran tapasztalható elidegenülésnek. Ma este egyek voltunk, nem számított, ki honnan érkezett, nem számítottak etnikai és társadalmi hovatartozások, csak a zene és összetartás ereje. A koncert nagyon passzolt a helyszínhez és hozzánk is. A ráadás számokért utólag is köszönet!

Tudom, hogy ezek már a lezárás sorai kell, hogy legyenek, mert vége, eltelt, mi már itthon, a falu lakói pedig élik tovább jól megszokott életüket. Azonban azt is tudom, hogy nem múltak el a fesztivál napjai nyomtalanul. Barátságok kötődtek a helyiek, a szervezők és az önkéntesek között, és a legfontosabb, hogy mindenki sok tapasztalattal gazdagodott, nem beszélve a kulturális, zenei értékekről. Béla bácsi jövőre is visszavár, mi pedig isszuk majd minden szavát… és betaláljuk a portákon lévő pálinkát!

Egy év múlva benneteket is vár a kistérség legnagyobb fesztiválja, a Föld!Föld Fesztivál!