Napra pontosan fél évszázaddal ezelőtt léptek először színpadra a zenei ikonok, akik dalait generációk dúdolgatják, és még most is bármikor megtöltik a legnagyobb stadionokat.

1962. július 12-én szerepelt először közönség előtt a The Rolling Stones. Arról lehet vitatkozni, hogy ők-e a világ legjobb zenészei, de az biztos, hogy öt évtizedes, töretlen sikerű karrierjük a dobogóra emeli őket.


Mick Jagger és Keith Richards már az általános iskolában is barátok voltak, de egy költözés miatt egy időre megszakadt köztük a kapcsolat. 1960-ban, egy vasútállomáson találkoztak ismét, ahol a Jagger kezében tartott Chuck Berry és Muddy Waters lemezek felkeltették Richards érdeklődését és barátságuk új életre kelt. Ebből jött az ötlet, hogy zenekart alapítanak, mely kezdetben kissé nehézkesen talált tagokra, de ismeretségi körükbe tartozó más zenekarok beolvasztásával végül létrejött egy formáció, mellyel gyakorlásba kezdtek.

Az együttes névválasztása kényszerűségből adódott, ugyanis első fellépésükre való készülődés közben a gitáros Brian Jones-t telefonon kérdezték meg, hogy kik is ők, mire Jones letekintett a földön heverő Muddy Waters albumra, s az egyik szám címét, a The Rollin’ Stones-t választotta keresztelésre alkalmasnak. A csapat végül emellett maradt, s így is jelentek meg a Marquee Club színpadán.



Az együttes menedzselését az akkor mindössze 19 éves Andrew Loog Oldham vállalta magára, akinek életkora miatt – édesanyja aláírásával kísérve – szerződést kellett kötnie egy ügynökengedéllyel rendelkező céggel, hogy bármit is elérhessen a csapattal.

Oldhamnek sokat köszönhet a zenekar, hiszen ügyes trükkök sorozatával segítette a fiúkat a hírnév felé. Ilyen volt az is, amikor a rajongókat arra utasította, hogy a csapat első lemezét csak azokban a lemezboltokban vegyék meg, ahol tudták, hogy mérik az albumeladásokat. Ennek volt köszönhető, hogy a lemez az Egyesült Királyság eladási listájának 23. helyén nyitott.

A Rolling Stones-t az akkoriban szintén szárnya kapó Beatles „rosszfiús” ellenpontjának tartották, mely hírnevet ugyan nem Oldham alapozott meg, de mindent megtett, hogy kihasználja.


A kezdeti években a csapat leginkább Chuck Berry számokat játszott, melyre a menedzser egy idő után azt mondta, hogy „a közönségünknek nem kellenek a középkorú feketék által írt számok”, így kezdett bele Jagger és Richards a szövegírói karrierbe. Számos olyan alkotásuk is született, melybe a banda egésze beleadott, ezek írójaként a Nanker Phelge álnevet használták.

Alig két évvel az indulás után a The Rolling Stones már az Egyesült Államokban turnézott, ám az első körútjuk „katasztrofális volt”. Akkor még nem volt az USA-ban listavezető slágerük, így a közönség sem tolongott a koncerteken, ráadásul az egyik neves TV műsorból is kitiltották őket botrányos szereplésük miatt.

Szomorkodni nem kellett sokáig, hiszen következő albumuk Nagy-Britanniában már az első helyen szerepelt, és addigra Amerikában ismertebbek lettek.

1965 májusában született meg az (I can’t get no) Satisfaction című számuk, mellyel szinte azonnal meghódították az egész világot, s innen már megállíthatatlanul dübörgött a Rolling Stones szekere. Hogy hova is jutottak, azt már keveseknek kellene csak elmesélni.