Szemeteszsákokkal beborított, tetőtől talpig vizes fesztiválozók lepték el a bor városát. Mondtak róla hideget, meleget, de az idei Hegyalja Fesztivál is feledhetetlen volt.

Bár nézőcsúcs idén nem született, fergeteges, hajnalig tartó bulikban, emlékezetes koncertekben most sem volt hiány. Idén már volt 0.nap is, így a legelszántabb, legrutinosabb sátorozók a beköltözéskor sem maradtak zene nélkül. A hazai bortermés legjobbjait szürcsölve kétszáz fellépő közül válogathattak a fesztiválozók.

Szerda délután a Csík Zenekar avatta fel a nagyszínpadot. Nem sokkal este nyolc után az amerikai Exodus indította a nemzetközi mezőnyt, majd Angela Gossow (Arch Enemy) érces hangja hódította meg a metálszíveket. A fennállásának 30. évét ünneplő, magát örökifjúnak gondoló Alphaville koncertje zárta az első nap programját, melyen a generációk karöltve kántálták a Big in Japan és a Forever Young feledhetetlen refrénjeit.


Csütörtökön a Parov Stelar Band lepte meg a közönséget, az osztrák banda lágyabb dallamaira még a kemény riffekhez, gitárszólókhoz szokott fiúk is táncra perdültek. Nem okozott csalódást a Hatebreed sem, az Everlast viszont kicsit alulmúlta a várakozásaimat: a két gitáros, akusztikus koncertjén egy idő után ellaposodott a hangulat. A pénteki nap legnagyobb sztárja a különös hangzású, különböző zenei stílusokat ötvöző Skindred volt: a vicces jelmezben színpadra lépő énekes kérésére pedig a lányrajongók ledobták, s a magasban rázták pólóikat.

A fesztivál legnagyobb favoritjának tartott Suicide Silence óriási hangulatot teremtett: a bizarr külsejű frontember már-már horrorfilmbe illő arcjátéka kétségkívül hatásos volt, s metálcsapat rajongói végigtombolták a közel másfél órás koncertet. A brit Enter Shikari pedig jóformán megőrült a színpadon: az utolsó zúzás a hangfalaknak sem kegyelmezett, s még a dobszerkó is darabjaira hullott a szám végére. Az idei Subscribe viszont kicsit gyengére sikerült, bár a többség elégedett volt a banda produkciójával, akik egyébként mindent megtettek, hogy felrázzák a közönséget. A buli mégis elég lötyögős volt, az ötödik sor tájékán gyakorlatilag „pogómentesen” álltam végig a koncertet (bár ennek oka talán a Pepsi Színpad előtt felszálló fojtogató porfelhő; néhány ugrás után szabályosan kapkodnom kellett levegő után).



A legtöbben a tokaji pincék termésével oltották szomjukat (a magyar borkülönlegességeket a külföldiek is dicsérték). A legnépszerűbb étel idén a lángos volt, mely a klasszikus „strandos” változatok mellett töltötten, fűszeres öntetekkel ízesítve is kapható volt, bár sokan dicsérték a fesztivál pizzáját is. A vegetáriánusok viszont nem voltak maradéktalanul elégedettek: többen is említették, hogy a fesztivál területén nem volt nagy választék húsmentes ételekből. Vasárnap reggel pedig már egyáltalán nem lehetett semmi harapnivalót kapni, így korgó gyomorral kellett kiállni a bevásárlóközpont pénztáránál kígyózó óriási sort.

A fesztiválozók többsége szerint az idei Hegy’ sem múlta alul a korábbiakat: „a fellépők nagyon jók voltak, erős volt a felhozatal. Itt sokkal jobbak, mint az elmúlt három év összes fesztiválján együttvéve” – mondta egy srác, aki másodszor volt itt. A legtöbben anyagi megfontolásból választották a Hegyalját, míg másokat a külföldi kedvencek vonzottak a Tisza partjára. Találkoztam nagy „fesztiválfanokkal” is, akik – a programtól függetlenül - pusztán a hangulat miatt vannak minden évben itt. „Voltam a Sound-on is. Ott sokkal több külföldivel találkoztam, de az emberek kevésbé voltak barátságosak. Itt jóformán csak magyarok vannak, de mindenki nagyon kedves” – mondta egy ír lány, aki csak a fesztiválszezon miatt érkezett hazánkba. Akadtak azonban olyanok is, akiknek kevéssé tetszett az idei buli. „Ahhoz képest, amikor én elkezdtem ide járni megnövekedett a fesztivál, viszont az elmúlt két-három évben csökkent a színvonal is. Rosszabbak a fellépők, a szervezés és az infrastruktúra” – állította egy lány.

Idén már a Hegyalján is bevezették a kártyás fizetési rendszert, (a  fesztivál területén nem lehetett készpénzzel fizetni) mely nem aratott osztatlan sikert a fiatalok körében. Az elképzelés alapvetően jó, hiszen a gyorsabb tranzakció miatt kevesebbet kell várni a kocsmában. A kivitelezés azonban kicsit problémásabb, tapasztalatom szerint a sörpultok előtti kígyózó sor most átkerült a kártyafeltöltő állomásokhoz (egy-egy feltöltésért akár fél órát is kellett várnunk).

A Civil utca idén is a szokásos programokat kínálta: lehetett játszani, kézműveskedni, ajándékokért tesztet kitölteni. Volt karrier tanácsadás, környezetvédelem, bűnmegelőzés. A Közös Pont sátorban az élet nagy dolgairól lehetett eszmét cserélni, választ kaptni olyan kérdésekre, melyek mindig is foglalkoztattak. Sok-sok új tapasztalattal gazdagodtam.


Aztán vasárnap reggel, csapzottan, az állomás felé kullogva, a velem együtt baktató arcok láttán pörögni kezdenek az emlékek, máris elönt a nosztalgia.  Tegnap vele beszélgettem a Tisza partján, ő vidított fel, amikor levert voltam,  vagy épp neki segítettem összeszedni a szétszóródott apróját. Nyolcvanezer ember, nyolcvanezer ismerős. Jövőre veletek ugyanitt.