Hatvan évvel ezelőtt, augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka tizenhárom jiddis írót, költőt, színészt és más művészt végeztek ki titokban, Moszkvában.
Az esetről Sztálin titkos pogromja: a Zsidó Antifasiszta Bizottság háború utáni inkvizíciója (Stalin’s secret Pogrom. The postwar Inquisition of the Jewish Anti-Fascist Committee) címmel 2005-ben megjelent egy könyv, amely részletesen tartalmazza a titkos tárgyalás jegyzőkönyvét, mellékelt magyarázó kommentárokkal. A könyv Joshua Rubenstein előszavával indul, aki a halálraítélt művészek kortársa volt, és magára vállalta a feladatot, hogy feltárja a zsidók egy csoportjának történetét, akik Sztálin rezsimében tevékeny szerepet játszottak.A történet kezdete a II. világháború során alapított Zsidó Antifasiszta Bizottságig (ZSAB) nyúlik vissza. Az 1942-ben megbízható szovjet zsidókból alapított társaság célja a Sztálini rendszerről nyújtott pozitív kép közvetítése volt, amellyel az amerikaiak támogatását igyekeztek megnyerni a háborús céljaikhoz. Többek között jiddis költők (Itsik Fefer és Peretz Markish) voltak a bizottság tagjai, valamint Solomon Lozovszkij, a Sztálint évtizedekig hűségesen szolgáló volt külügyminiszter-helyettes is részt vett a munkában. A ZSAB kettős feladatának egyik részét a Szovjetunió területén élő zsidók helyzetének tisztára mosása jelentette. Másrészt a vezetők már a bizottság megalakulása előtt rádiófelhívásokat intéztek a nyugati zsidósághoz: segítsék a Szovjetuniót.
Miközben a parancsokat követve teljesítették szolgálatukat, a tagok egyre komolyan vették a feladatukat, hogy a zsidók szenvedését közvetítsék világszerte. Bár szigorúan követték a Párt irányelveit, a bizottság egyre inkább elkötelezte magát a Szovjetunió határain belül élő zsidóság Holokauszt alatti szenvedéseinek bemutatása mellett. Jiddis publikációik és programjaik pedig fokozatosan egyre nagyobb megerősítést a zsidó kisebbség maradványainak.
A háborút követően a Zsidó Antifasiszta Bizottságra a gyanú árnyéka vetült. Ennek oka egyrészt Sztálin sokat vitatott zsigeri antiszemitizmusa, amelyet erősített az izraeli állam 1948-as megalapítása, és az új izraeli nagykövet lelkes fogadtatása a moszkvai zsidók részéről. Ezután döntött úgy Sztálin, hogy csapdát állít a ZSEB tagjainak. Letartóztatta és bebörtönöztette őket, valamint kínzásoknak is alávetette őket. Az eljárás ekkor már nem volt előzmény nélküli: az áldozatokat vallomásokra kényszerítették, melyben beismerték, hogy külföldi erőknek kémkedtek, és a kormány megdöntésén munkálkodtak.
Kirakatpert terveztek az ügyben, amely során a „zsidó árulókat” és „titkos cionistákat” közszemlére teszik, és ezzel megfélemlítik a zsidó populáció maradékát. De csaknem az összes gyanúsított elutasította a hamis vádakat, amiket kínzóik aggattak rájuk. Végül nem bíztak meg bennük, hogy el tudják játszani a nekik kirótt szerepet, ezért a bírósági tárgyalást titokban folytatták le.
A per 1952. május 8-án kezdődött, és július 18-án ért véget. A művészeket 1952. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjel, titokban végezték ki a hírhedt Lubjanka börtön pincéjében. 1953. március 5-én meghalt Sztálin, s nyárra elkészült a bírói végzés az 1952-ben kivégzettek ártatlanságáról. Titokban rehabilitálták őket. A nyilvánosság azonban csak 1988-ban értesülhetett Sztálin utolsó peréről.
A cikk forrása itt található.