Hogyan lehet mesékkel és irodalommal gyógyítani? Mi az a gyerekeknél megjelenő szeparációs szorongás? Hogyan lehet ezt oldani?

Közvetlenül az írásnak, közvetve az irodalomnak van egy olyan mára már talán közismert tulajdonsága, hogy gyógyít. Ugyanígy lehet gyógyítani a többi művészettel is. A művészetterápia alkalmazása ismert és viszonylag elterjedt módszer, hatásosságáról én ugyan túl sok felmérést nem ismerek, nem is hiszem, hogy ezt lehet „mérni”, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embernek segíthet. Elsősorban olyanoknak, akiknek problémát okoz éppen a kommunikáció, akár azért mert nem tudják elmondani mi a baj, akár azért mert túlzottan is hangsúlyozzák.

Az írás egy bizonyos szinten válhat öngyógyítássá. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy vajon legnagyobb költőink és íróink tudatosan vagy öntudatlanul elsőként nem éppen saját lelkük gyógyítása végett kezdtek-e írni? A magasabb szint az, amikor már versünkkel és prózánkkal hallgatóinkat és olvasóinkat tudjuk gyógyítani, segíteni. A legmagasabb az, amikor már a szöveg akkor is él, mikor csak az angyalok olvassák, amikor a szöveg a halhatatlanok végtelen beszélgetésében egy kis részlet. Ha olvassuk, tudjuk, nem csak segít, hanem egyből összeköt, egyből bekapcsol a tudat nagy áramlatába. Ilyenek a szent szövegek, ilyen a Szívszútra vagy a Védák, ilyen a Tóra és ilyen lehetett az Evangélium.

A másokat és a közösséget is gyógyító szövegek között első helyen a versek állnak. Az ágyunk környékén legyen Yeats vagy Pessoa kötet, s elalvás előtt vagy ébredés után, mint gyógyír, mely védőpajzsot von körénk álombeli éberségünkben vagy éber álmainkban, vegyünk magunkhoz egy-egy verset a nagy álomköltőktől. Ha emberek közé megyünk, olvassunk Nerudát, és nem leszünk védtelenek. Sorolhatnám a többi költőt is.

A legalsó, és egyben a legfontosabb szintje az írásnak az, amikor önmagunkat gyógyítjuk. Hajlamosak vagyunk külön kezelni magunkat a világtól, de mivel mi is a világ részei vagyunk, ha magunkat gyógyítjuk, magunkat jobbá tesszük, a világ is gyógyul, jobbá lesz. Ez az első lépés. Ennek megértése és az életrendbe való beépítése. Felnőttként sem egyszerű mindez, ha az lenne, hogyan is lenne ennyi sérült, szomorú és beteg ember? De felnőttként legalább saját elhatározásból megpróbálhatjuk, felmérhetjük és elkezdhetjük. A gyerekeknek sokkal nehezebb.

A játékok, a közösség, és elsősorban az irodalom gyerekkori formája: a mesék segíthetnek, de a gyerekek hiába is jelzik, hogy probléma van, szorongással és bánattal küzdenek, nem biztos, hogy pontosan meg tudják fogalmazni, hogy mi is a baj. Hiszen ez még a felnőtteknek is évekbe, hosszú önismeretbe, sok meditációba kerül, mire egészen pontosan ki tudják mondani, s ha már kimondták le tudják győzni a szorongásaikat. Ha pedig meg is fogalmazódik, hogy mi a baj, akkor mit teszünk? Ezért tartom fontosnak azt a kísérletet, aminek tárgyiasult megnyilvánulása egy kis lemez, melynek címe „Mesetandem – Bátorító mesék”.

Dr. Lengyel Boglárka gyerekorvos és Rónai Róbert gyerekjóga oktató közös lemeze látszólag nem több mint nyolc-nyolc mese párba állítása, kellemes zenékkel összekötve. Ezek a mesék azonban gondosan vannak vállogatva, kezdve Mészöly Miklós „Kerekecske, dombocska” című etűdjétől a német, orosz, angol népmeséken át, egészen a Grimm-testvérek „Két vándor” című meséjéig. Az önmagában is értékes anyag mégis „csak” egy mese lemez volna, ha elsősorban nem a gyógyítás ösztönzésére született volna meg. Méghozzá a szeparációs szorongás feloldására.

Miről is van szó? Inkább idézek: „A szeparációs szorongás a csecsemők és kisgyermekek félelemmel, nyugtalansággal és azok közismert jeleivel járó állapota, amit a szülőtől vagy más, számára fontos személytől való elválás okoz. Forrása a szeretet és a kötődés: az, hogy a gyermek nehezen válik meg, a számára biztonságot jelentő felnőttől. A kisgyermek számára a biztonság ugyanolyan fontos, mint az étel. Épp ezért nagyon fontos, hogy a szülő közelségére való igényét, és az elválás miatt érzett, felnőtt szemmel esetleg túlzottnak tűnő félelmeit komolyan vegyük, és tapintattal, szeretettel kezeljük. A szeparációs szorongás kb. 6 hónapos kortól az első 6 életévben bármikor megjelenhet. Egyes életszakaszokban felerősödhet, és ha egyszer „elmúlt”, az nem feltétlen jelent végleges oldódást: a szorongás visszatérhet. A szeparációs szorongás során a gyermek valódi stresszt él át, annak minden közismert következményével együtt.”

Mindennek oldására és gyógyítására alkalmazhatóak ezen a lemezen található mesék, melyek kiváló példái az irodalommal való gyógyításnak. A lemez bemutatója a Tündérvölgy Fesztiválon, Csabdin lesz 2012. augusztus 25-én 11 órakor.