A kárpátaljai ifjú novellista új színt visz a régió irodalmába. A kárpátaljai kisebbségi létet egy másik oldaláról mutatja be: milyen egy vidám fiatal diáklány élete

Hájas Csilla tanulmányai során ifjúsági irodalommal foglalkozik, ez írásaiban is visszatekint ránk. „A gyermekirodalmat azért tartom kiemelten fontosnak, mert úgy vélem, hogy az irodalom egyik legjelentősebb része. Mivel ennyire felgyorsult világban élünk, különösen nagy hangsúlyt kap az, hogy a gyerekek szeressenek olvasni, és hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő olvasmányt.” – vallja. Az életképekből merített történetei, melyeket rendkívüli humorral és (ön)iróniával fűszerezve könnyed nyelvezettel tálal, mindenki számára szórakoztatóak és érdekesek. Nem a világ fájdalmát kívánja elsírni, sokkal inkább rávilágítani arra, hogy az egyszerű hétköznapokban mennyi öröm, nevetés, izgalom lehet, ha ezekre odafigyelünk. Az életvidám, pörgő diáklány humorában könnyen felfedezhetjük Rejtő Jenő szeretetét is. Hősei valós személyek: családja, barátai, a mellette ülő gyerek a vonaton, vagy épp a kórház várótermében üldögélő idegenek. Ha a következő novellájában egy idegesítő újságírónőről olvashatunk, aki buta kérdéseket tesz fel, az minden bizonnyal fiktív alak lesz.

(Fotó: Jablonykó Tamás)

Történeteid mennyiben alapulnak a valóságon?

Többnyire életképek. A családom, a barátaim, a különböző események inspirálnak. Példának okáért nemrég Magyarországról utaztam haza, és a vonaton egy nagyon rossz kisfiú ült mellettem. A Bandi, lógasd a lábad! c. friss írásom ezen alapszik, a blogomon elérhető azok számára, akiket érdekel.
A történetek nagy részének elenyészően kis százaléka igaz, a többi fikció. A részletekben rejlő lehetőségek ragadnak meg, amiket felhasználok az írásaimhoz. Többször írtam a macskánkról, a húgomról, nagyobb része ezeknek sem igaz. Annyira eltúlzom őket, hogy jóformán nem is lehet ráismerni a valóságra.

Mégis gyakran magukra ismerhetnek a hőseid.

Igen, leggyakoribb névszerinti szereplő a „barátosném”, akit Názárovicsként szoktam emlegetni. Néha kapok is ezért a fejemre, mert sokan csak úgy tartják számon, hogy Názárovics, nem tudják, hogy keresztneve is van: Ivetta. Nemrégiben egy politikussal ebédeltünk együtt, s amikor bemutattam a barátosnémat, némileg meglepődve jegyezte meg, hogy azt hittem Názárovicsot hozod. Titokban jogosnak tartom a mérgelődését, de ezt nem kötöm az orrára, már nagyon megszoktam a názárovicsozást. És úgy megszerettem.

Nem fél a családod, meg a barátaid attól, hogy megírod életük eseményeit?

Az az igazság, hogy elég önfejű vagyok, nem szoktam engedélyt kérni, bár az egyik írásom után az édesapám határozott hangnemben kért meg, hogy ha egy mód van rá, ne írjak többet a családról. Eddig még nem volt.

Hogyan tudnád jellemezni stílusod?

A humort szeretem nagyon. És ha nevetnek az emberek. Valahogy sokkal könnyebb átvészelni a nehéz időket, ha az ember időnként nevet egy jót. Esetleg kettőt. Az írásaimon keresztül igyekszem egy kis vidámságot csempészni az életükbe. Elsőként az úgynevezett Názárovics szokta elolvasni az írásaimat. ha átmegy a rostán, akkor kerül magasabb szintekre. (nevet) Ha ész nélkül kacag rajtuk, az nekem elég.


Csak prózát írsz? Miket szeretsz olvasni?

Nagyon szeretek olvasni, de válogatós vagyok. A versírás nem az én asztalom. Meghagyom azoknak, akik értenek hozzá. A próza érdekel, a gondolataimat könnyebb kifejezni így. Mind az egyet. Szeretem a gyermekírókat. Gyerek maradtam, és a felnőttek világában néha nagyon elveszett vagyok. Gárdonyi Gézát, Fekete Istvánt, mindenki ismeri, klasszikusoknak számítanak. Agatha Christie, Sir Conan Doyle, a krimi irodalom nagyjai is előkelő helyen állnak a polcomon. Annak ellenére, hogy Rejtő Jenőt sokan csak a ponyvairodalomhoz sorolják, bármikor szívesen olvasom. A Harry Potter könyveket is nagyon szeretem, a Gyűrűk urát viszont nem igazán. Sokféle könyvet olvasok, legutóbb Paul Young: A viskó c. regényét olvastam, ami alapvetően a vallásról szól, de egy krimit is magába foglal, és elképesztően izgalmas.

Író vagy és diák. Ez mennyiben befolyásolja a diákéletet?

Nem mondanám, hogy író vagyok. Tudod, nem az az író, aki ír, hanem az, akit olvasnak. Szeretnék olvasott lenni, naná! Nem tagadom, mindig hiú ember voltam. (nevet)

Nem tartod magad művésznek?

Á, nem. Elég nagyképű vagyok így is, nem hiányzik, hogy még ez is a lelkemen száradjon. (nevet)
Hogyan látod a jövőt?
A jövőt mindig derűsen látom. Néha túlzottan is. Szeptembertől mesterképzésben veszek részt, minden erőmmel azon fogok igyekezni, hogy következő évben az ösztöndíjbizottság érdemesnek találjon a doktori ösztöndíjra. Tolmács leszek, mert valamit mondanom kell, ha kérdezik, hogy mit csinálok. (nevet) Érdekel a gyermekirodalom, ezzel szeretnék behatóbban foglalkozni, és persze az írást is szem előtt tartom.

Miért épp tolmács?

Hála Istennek, jó nyelvérzéket kaptam, szeretem a nyelveket, és utazni is nagyon szeretek. Kell ennél több?