Kitarthat-e egy poén 85 percen át? – erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor néhány előzetes információ birtokában először néztem meg a filmet. Hátra dőltem, vártam, majd átadtam magam Pálfy György filmenciklopédiájanak, miközben én is többször fellapoztam filmes emlékezetem tárházát.
Közben többször is hallottam magam körül, amikor valaki boldogan és büszkén súgta oda az ismerősének, hogy egy-egy részlet éppen melyik filmből van. És ami a legfontosabb, ez a vidám hangulat kitartott egészen a film végéig. Mondhatni a felismerés folytonos örömével kecsegtette Pálfy György Final Cut-Hölgyeim és Uraim című montázsfilmje a filmes műveltségükre büszke nézőket.A jelenetek felismerésének bizsergető kalandja idővel átadta helyét a történet élvezetének. Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá ugyanis, hogy a film befogadhatóan mesél el egy történetet. Olyan érzése támad a nézőnek, mintha egy teljesen egészében, hiánytalanul leforgatott szerelmes sztorit nézne, várva a happy endre. A 450 filmklasszikusból előzetes engedélyek nélkül összevágott alkotás kétségtelenül megállja a helyét a színvonalas, művészi filmek között.
A film az „igazi” férfi és az „igazi” nő örök történetéről mesél: összejönnek, elveszítik egymást, majd ismét egymásra találnak. És hogy milyen az igazi férfi? Hát sármos, mint Marcello Mastroianni az Édes életben, de azért izmos is, mint Brad Pitt a Harcosok klubjában, vagy éppen kisfiús, mint Leonardo DiCaprio a Titanicban, és néha esetlen, mint Chaplin a Modern időkben. Az innen-onnan csent snittekből felépített komplett jeleneteken át a különböző karakterek szinte maguktól eggyé formálódnak. A közönség vette a lapot, mert hiszen az utcán összeütköző pár villámcsapásszerű egymásra eszmélése, a kivirágzó románc idilli fogócskái vagy a félreértéseken felhorgadó féltékenység okozta kiábrándulás után hamar rájöttek a nézők, hogy egyáltalán nem zavaró, ha két főszereplőt jelenetről-jelenetre más valaki testesíti meg. Az apró szilánkokból összeálló kerek történet szinte észrevétlenül válik természetessé is.
A filmtörténeti kollázs hatását a tökéletes vágástechnika biztosítja. Zseniális, ahogy alig három másodpercenként váltják egymást a filmek, Bill Murray kinyitja a szemét, Johnny Depp ül fel az ágyban, de már Belmondo áll talpra. A vágás gyors ritmusa bőven elég arra, hogy összekösse, és eggyé formálja ezeket a karaktereket, egyúttal végig garantálja a humorforrást és az emelt hangulatot.
A Final Cut saját megjelölése szerint oktatási anyag. Nem csupán azért, mert tökéletes a vágása, hanem mert jól ismert filmes klisék gyűjteménye is egyben. A szerelmi történet elbeszélése közben azokat a klisészerű gesztusokat, viselkedésformákat is kiemeli, felnagyítja, melyek az ilyen típusú narratívák elengedhetetlen kellékei. Gondoljunk csak bele, hányszor láttunk már körhintát filmben? Hányszor köszönt vissza a vásznon a kapuig kísérés, búcsúcsók, a bicskarántás közeliben, vagy egy magzat képe? A film így rákérdez annak lehetőségére, hogy szerelmi gondolkodásunkat, elképzeléseinket és viselkedésformáinkat milyen mértékben írják és alakítják az ilyen típusú, romantikus zsánerfilmek.
Mesteri vágással és dramaturgiával Pálfy Györgynek sikerült egy olyan filmnyelvet teremtenie, amit a nézők kétség kívül értenek és szeretnek. Illeszkedik ugynanis azon posztmodern alkotások csoportjába, melyek kész kulturális termékek szétszedésére és összeszerelésére vállalkoznak. Azt kellett tapasztalnom, hogy ez tehát működik a filmkészítésben is, hiszen a Final Cutban a szemünk előtt jön létre a cselekvés folyamatosságának és a történet előrehaladásának élménye, majdhogynem nyolcvanöt percnyi nevetéssel fűszerezve.
