A napjaink legjobb brit zenekarai közé tartozó Horrors lelkes basszusgitárosát, Rhys Webbet kaptuk mikrofonvégre a csapat remek budapesti koncertje előtt.

A legutóbbi lemezetek a Skying címet kapta. Mit szerettetek volna sugallni ezzel?

A Skying cím számunkra sok minden miatt fontos, de leginkább azért, mert teljesen passzol a zene hangulatához. Szeretnénk felemelni, egy magasabb szintre juttatni a hallgatót, hogy az egekben érezze magát, miközben végigmegy a korongon. Emellett a fogalom vizuális töltése is nélkülözhetetlen: a kép, amelyet a szó hallatán a fejedben látsz. Ez az egyik oldala a dolognak, a másik pedig egy régi rögzítési technikából fakad, amit a 60-as évekbeli pszichedelikus lemezeknél alkalmaztak, és amelynek szintén skying volt a neve. Van egy Caleb [Quaye] nevű előadő, az ő Baby Your Phrasing is Bad dalában például ezt hallhatjuk. Egyszer olvastam róla valamit, és bennragadt a fejemben.


Köztudott, hogy hírhedt lemezgyűjtők vagytok. Hogyan ismerkedtek új zenékkel?

Úgy gondolom, alapvetően egy kényszer, illetve szenvedély mozgatja az embert új dolgok irányába. Ha érdekel a zene, kutatni is fogsz utána.

Például a neten?

Nos, igen. Mindenféle zene érdekel minket a rhythm and bluestól kezdve a rock ’n’ rollon és a 60-as évek dolgain át a pszichedelikus és garázs cuccokig, és szerencsére rengeteg féle módon fedezhetsz fel újabb kincseket. Manapság már talán tényleg az online kommunikáció a legfontosabb eszköz, de én mindig is jobban szerettem a barátaimmal személyesen megosztani, amit kedvelek, vagy más emberektől hallani egy-egy jó külföldi zenekarról. Ha találok valami érdekeset, jobban utána nézek, főleg, ha a 60-as évek bandáiról van szó. Volt több lemezük is? Melyik kiadónál voltak? Ki volt a producerük? Miért szóltak úgy, ahogy? Szóval egy hosszantartó folyamat ez, de szerintem pont ugyanolyan, mint más utakon keresgélni. Mindenhez a kommunikáció a kulcs, és az internet csak az egyik eszköze ennek.

A koncertjeiteken szinte egy dalt sem játszotok az első lemezetekről. Hogyan tekintetek vissza arra az időszakra?

Van erre ez nagyon jó példám: ha az olyan klasszikus együttesekre gondolsz, mint a Sex Pistols vagy a Beatles, láthatod, hogy McCartney-ék sem játszották mondjuk az I Want To Hold Your Handet vagy a She Loves You-t, amikor épp a Revolvert vagy a Let It Be-t készítették. Tudták, hogy a korai időszak kivételes jelentőséggel bírt a karrierük szempontjából, ám egyszerűen jobban érdekelte őket, hogy mi folyik a jelenben. Manapság egyre inkább elvárják az embertől, hogy a nagy slágereit játssza élőben. De mégsem várhattad el John Lydontól, hogy 5 évvel a Pistols feloszlása után, a Public Image Ltd. élén énekelje a God Save The Queent. És mi is valahogy így érzünk. Persze nem arról van szó, hogy hozzájuk hasonlítanánk magunkat, de a mi is folyamatosan változunk, állandóan kihívás elé állítjuk magunkat, és a képességeinket. Nagyon szeretjük az első lemezünket, akkor indult a csapat, és biztosra veszem, hogy előbb-utóbb újra visszatérünk ahhoz az időszakhoz, de most egyszerűen nem érezzük úgy, hogy helyénvaló lenne.

Eddigi lemezeitek közül a Skying érte el a legmagasabb helyezést a brit eladási listán, pedig kevesebb direkt sláger van rajta, mint a korábbi munkáitokon. Mit gondolsz, mit szerethettek benne ennyire az emberek?

Mindig is arra törekedtünk, hogy egy olyan albumot készítsünk, amely az elejétől a végéig hat. Sosem ültünk le úgy dalokat írni, hogy na ebből akkor kislemez vagy rádiós sláger lesz. Egyszerűen csak dolgozunk, és egészként koncentrálunk a korongra, új dolgokat, új témákat fedezünk fel, amelyek később integrálódnak a zenébe. És ha percről percre végighallgatod a Skyingot, könnyedén a sajátodnak érezheted, ezért nem is volt szükségünk olyan dalokra, amelyek egy fesztiválon vagy a rádióban is elboldogulnak. Mi inkább úgy állunk hozzá, hogy tessék, itt van a lemezünk, hallgasd és élvezd!

Az anyagot a saját stúdiótokban vettétek fel, és a produceri teendőket is ti intéztétek. Miért?

Igen, számunkra ez volt a legjobb opció. Már a kezdetektől fogva erős elképzelésünk volt a zenekar "esztétikáját" illetően, és nem szerettük volna, ha külső tényezők befolyásolnak minket. Éppen ezért a felvételekből is ki szerettük volna venni a lehető legnagyobb részt. Mielőtt a Primary Colours munkálatai közben találkoztunk volna [a Portishead-tag] Geoff Barrow-val, a demóink már megvoltak, így reméltük, hogy majd rajta hagyja a keze nyomát a lemezen, átalakítja a szonikus világot, stb. De mivel annyira ragaszkodtunk a folyamatban való részvételhez, inkább azt tanácsolta nekünk, hogy a következő albumot saját magunk készítsük el, megadta a bátorító lökést, hogy a saját utunkat járjuk. Persze nem volt könnyű a dolog, hiszen így is öt emberrel kellett együttműködnünk, ami ötféle gondolkodásmódot és ezerféle ötletet eredményez. Szóval néha jó, ha van egy producer, aki megmutatja, merre indulj, és bizony sokszor nekünk is könnyebb lett volna, ha valaki irányít, ám amikor befejeztük, nagyon elégedetten és boldogan tekintettünk az eredményre.