A pohár formájától is függ, hogy milyen ütemben isszuk meg belőle a sört - állapították meg a Bristoli Egyetem kísérleti pszichológusai.

A sör esetében azonban más volt a helyzet. A gömbölyű poharakból ebben az esetben is körülbelül hét perc alatt fogyott el az ital, ám az egyenes falú poharakból átlagosan 11 percen át kortyolgatták sörüket a résztvevők. A kutatók feltételezik, hogy alkoholos italnál valamiféle ütemezést szabunk meg magunknak arra, hogy milyen gyorsan fogyjon el az előttünk lévő adag, és ezt az ütemezést könnyebb egyenes falú pohár esetében kivitelezni, mert könnyebb megbecsülni az ital mennyiségét. Elképzelésüket számítógépes teszttel is ellenőrizték, amelyben a képernyőn megjelenített pohár italról kellett a résztvevőknek eldönteniük, hogy az kevesebb vagy több-e a felénél. Úgy találták, hogy a gömbölyű poharak esetében jóval többet tévedtek becslésükkel az önkéntesek, mint az egyenes falú poharak esetében.
Mivel a kísérletben csak egy pohár ital elfogyasztását követték nyomon, arra nem adnak választ az eredmények, hogy egy hosszabb társasági esemény, parti alatt milyen hatása lehet a pohár formájának az alkoholfogyasztás ütemére. Attwood mindenesetre azt javasolja, hogy a pubok cseréljék ki poharaikat az egészségesebb italozás érdekében, hogy ezzel "visszaadják az embereknek a kontrollt."
Forrás: MTI