A kapitánnyal már megállapodtunk: a fedélzetre vihetjük mindazt amit az elmúlt években felhalmoztunk: emlékeinket, szellemi kincseinket, barátságainkat.
A jóhoz könnyű hozzászoknunk, de azt együtt kell megteremtenünk és megszeretnünk.![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2012-09-05/7910480/vekas_ny_05.jpg)
Az út nem a talpunk alatt fut, nem is lélekvesztőnk alatt csordogál: bennünk halad, s szándékaink ellenére is céljaink felé vezet. Éppen ezért nem feltétlenül rajtunk múlik, kikkel, mikor akadunk össze. A mi dolgunk annak eldöntése, kit tekintünk társnak egy időre, s kitől köszönünk el, hogy valaki máshoz csatlakozzunk.
Így van ez rendjén.
Találkoztunk, s választottuk egymást, így lehetett hat évig közös története a Katolikus Közösségek Hálózatának és a Kolta Galériának.
Így állapodhattunk meg a Ferenciek Bazárában, így dolgozhattunk együtt – ki a lélek, ki a szellem épülésén. És megszoktuk a jót. Jöhetett eső, hó, mi boldogok voltunk.
Aztán kitelt az időnk, mert egy váratlan forgószél más-más irányba kergetett, a hirtelen jött ár szanaszét sodort bennünket. Mire észbe kaptunk, már csak távolról integethettünk egymásnak. Jól felépített világunk ránk omlott, holmink mentésére is alig maradt időnk.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2012-09-05/7910480/vekas_ny_04.jpg)
Az elválás akkor is fájdalmas, ha szükségszerű. Nehezen gyógyuló sebek maradnak utána akkor is, ha nem a barátság szűnik meg, csupán külső kényszer a kiváltó ok.
Most – a Hálóból kigabalyodván – a kulturális kikötőben bóklászunk, ahol a Kultúrpart hajója horgonyoz. Várjuk az indulást.
A kapitánnyal és a legénységgel már megállapodtunk: a fedélzetre vihetjük mindazt az értéket, melyet az elmúlt években felhalmoztunk. Emlékeinket, szellemi kincseinket, barátságainkat. Magát, a Kolta Galériát.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2012-09-05/7910480/vekas_ny_01.jpg)
Még nem tudjuk, nem döntöttük el, partközeli hajókázásra indulunk-e, vagy világ körüli útra. Végül is, mindegy. Ha most Noé bárkájára leltünk, akkor megmentettük álmainkat.
Hogy az új szellemi társulással lesz-e újabb közös hetvenkét hónapunk, a Kultúrpart és a Kolta Galéria képes-e együtt létezni, azt úgyis a jövő mondja meg. Most erre törekszünk, és ez így jó.