Évadnyitó koncert lesz a Művészetek Palotájában 2012. szeptember 18-án kedden 19:30-tól, Keller András és Rost Andrea közreműködésével.
Néhány szó a háttértörténetekről:
1868-ban Wagner új szerelmével, Liszt Ferenc lányával (és nem utolsósorban Hans von Bülow akkori feleségével), Cosimával Svájcban telepedett le, mivel Bajorországban nem nézték jó szemmel viszonyukat, és még a nagy patrónust, II. Lajost is ellene hangolták. Luzerntől nem messze bérelt házat a szerelmes pár, ahol a Nibelung gyűrűje harmadik zenedrámáját, a Siegfriedet sikerült befejeznie a komponistának 1870-ben, abban az évben, amikor megköthette házasságát Cosimával. A Siegfried-idill, ez az önálló kiszenekari darab az opera záróképének motívumait is felhasználva született Cosima születésnapjára, és szerenádként hangzott el a szerző vezényletével a jeles nap reggelén, 1870 karácsonyán. Visszafogott dinamikája, drámai karaktere mögött mindvégig tetten érhető a színpadi művek drámai ereje, hangvétele.
Richard Strauss 1948 májusától nagyjából havonta komponált egy-egy zenekar-kíséretes dalt, amelyek később Négy utolsó ének címmel váltak ismertté. A dalok énekszólamát valószínűleg a komponista feleségének hangja ihlette. A 84 éves mester hattyúdalai ezek a Hermann Hesse, valamint Joseph von Eichendorff verseire komponált dalok, amelyek témája egy kivételével (az első dal a Tavasz) az elmúlásról szólnak (Szeptember, Lefekvéskor, Alkonypírban). Az utolsó dalban pedig a Halál és megdicsőülés hangjai is felidéződnek.
Mahler IV. szimfóniája Bécs apoteózisa. Ennek ellenére a bécsiek nem fogadták be egykönnyen a darabot, sőt a mű első nyilvános előadása Bécs helyett Münchenben hangzott el 1901. november 25-én. A kompozícióval kapcsolatos vitákra Mahler éppen elegendő okot adott. Az a közönség, amely Wagner, Bruckner, Richard Strauss szimfonikus zenekarához szokott, idegenkedve fedezhette fel a mély rézfúvók (harsonák és tubák) hiányát, általában a karcsú, kamarazeneszerű hangszerelést, és legfőképp azt, hogy a kompozíció hangulata rendkívül egységes, a fény és árnyék kontrasztja hiányzik a darabból, a négy tétel mintha egyetlen mennyei alapérzés szülötte lenne.
Az elhangzó műveket Rost Andrea közeműködése koronázza meg. Az énekesnő Budapesten született, zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás korában a budapesti Operaház ösztöndíjasa lett, két évvel később, 1991-ben pedig már a bécsi Staatsoper magánénekese. A Milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatóján – melyre Riccardo Muti hívta meg – átütő nemzetközi sikert aratott, s azóta a Scala állandó visszatérő vendége. Amerikában a Chicagói Lyric Operában több ízben is vendégszerepelt, a New York-i Metropolitan Operában pedig először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt; 2006-ban Mozart Figaro házassága című operájában énekelte Susanna szerepét. A budapesti Operaházban kedvenc szerepeiben (Gilda, Violetta) lépett többször a hazai közönség elé. 1997-ben Liszt-díjat, 2003-ban Prima Primissima-díjat, 2004-ben pedig Kossuth-díjat kapott.
