Második alkalommal zajlott le az Electronic Beats a Millenárison, a friss tapasztalatok alapján pedig úgy tűnik, jövőre is megyünk

Mi a legnagyobb hasonlóság a The Streets, Robyn, az Animal Collective, Grimes, a Whitest Boy Alive, a Late of The Pier, az Austra, a Phoenix, a Gossip és a Hot Chip között? Az, hogy mindegyikük szerepelt már a több európai nagyvárosban is megrendezésre kerülő Electronic Beats fesztivál fellépői között. A német Telekom által működtetett, negyedévente megjelenő, azonos nevű (és egyébként Magyarországon is beszerezhető) magazin, valamint a hozzá kapcsolódó bulisorozat már a nevükkel elárulják, hogy a könnyűzene mely ágazatát részesítik előnyben, így nem meglepő, hogy az idei budapesti program is túlnyomórészt elektronika- közeli előadókat szerepeltetett, ráadásul pár fokkal jobbakat, mint a tavalyi esemény.


Az EB-fesztivál jó dolog, megfizethető, ráadásul tömbösítve hoz el hozzánk olyan előadókat, amelyeket ki tudja, mikor látnánk normális körülmények között. Az egész hajcihő ízléses és kimért imázsa, valamint a tény, hogy még legalább öt város lakosainak van lehetősége velünk együtt örülni, csak tovább növeli a dolog értékét. A helyszín is a legideálisabb volt: nem a szokványos A38-Dürer kert-Akvárium vonal, hanem a Millenáris Teátrum adott otthont az eseménynek, amely nem csak modernségével, de kitűnő megszólalásával is párja lett a fesztiválnak. Erről már a Volkova Sisters és a Mostly Robot után fellépő Junior Boys előadása alatt meggyőződhettünk. Máig rejtély, miért szerepelt a kanadai duó neve kisebb betűvel a plakátokon a jóval tapasztalatlanabb Nicolas Jaar vagy a minőségben tőle jó pár fokkal elmaradó Modeselektor neve alatt, a JB ugyanis a fesztivál vitathatatlanul legjobb fellépője volt, és mint kiderült, ez nem csak a lemezeken nyújtott teljesítményére igaz.


A Jeremy Greenspan és segítője, Matt Didemus által alkotott duó élő dobossal egészült ki a performansz alatt, ebből pedig mindenki csak profitált: rendkívül pontos, de mégsem rideg, a lemezek szintjét könnyedén hozó ritmusok döngtek a teremben, melyekhez, ha hozzávesszük az egész hangrendszer kristálytiszta, pompázatos megszólalását, valamint a Junior Boys meglehetősen jó dalait, nem nehéz rájönni, mi is volt az este fénypontja. Bár Greenspan az albumokon finom és suttogó hangját több ezer ember előtt nem lehet teljesen hű visszaadni, az In The Morning agytekerése vagy a Banana Ripple elragadó kilenc perce hallatán csak még többre vágytunk, ám sajnos csúnyán hoppon maradtunk: a csapat 35-40 percnyi zenélés után levonult a színpadról, az indokolatlanul rövid játékidő pedig sajnos még a nagyszerű előadásba is belerontott.




Kisebb elvárásaink voltak Nicolas Jaar performansza előtt, leginkább azért, mert eddigi egy albumán felvillantott világa nem feltétlen olyan közönség elé való, amely alapvetően táncolni jött a fesztiválra. A műsor elején be is állt a tanácstalanság: az egy gitárossal valamint egy szaxofonossal fellépő amerikai-chilei ifjonc zörejekből, textúrákból álló zenéjét a nézők érezhetően nem tudták hova tenni, ezért is lehet, hogy Jaar a produkció végére emészthetőbb formára váltott: előjöttek a nehéz, súlyos ritmusok, melyekre már a hallgatóság is tudott reagálni, és amelyek megelőlegezték a következő Modeselektor fellépését.



Nyilván üzleti érdekek vezérelték a szervezőket, amikor fő fellépőnek a német kettőst választották, ugyanis a legtöbb ember nyilván erre a koncertre volt kíváncsi, és persze erre is kerekedett a legnagyobb buli. Ha valamihez, akkor a hangulatkeltéshez nagyon ért a páros: bomba vizuális körítés, idegfacsaró géphangok és döngölő ütemek szegélyezték a fellépés útját, melyet a tagok ráadásul nem restelltek hatásvadász showelemekkel díszíteni. Igaz, ezzel pont maguk ellen dolgoztak: mert hiába a tény, hogy a mezei DJ-knél azért valamivel vállalhatóbb produkciót nyújt a duó, az, hogy százával hajigálták a pólókat és a párnákat a közönségbe vagy, hogy pezsgővel locsolták az első sorban állókat legalább akkora parasztvakítás, mint maga a zene, ami a hangfalakból szólt. Szóval el lehetett nézegetni a hatalmas képernyőkön futkosó vonalakat, meg a levegőben röpködő textilcafatokat, de azért mi sokkal jobban örültünk volna, ha a Junior Boys zárja az estét egy tisztességes, normális hosszúságú szettel.