Rab Gusztáv, a Magyarországon elfeledett, ám a két világháború között népszerű író hagyatéka kerül haza a napokban Franciaországból.
A 20. század folyamán öt nagy hullámban milliós nagyságrendben hagyták el magyarok a hazájukat, hogy Nyugat-Európában, vagy a tengerentúlon keressenek boldogulást. Az általuk létrehozott irodalmi művek, épületek, iratok a magyar kulturális örökség részei. A Párizsi Magyar Intézet közreműködik abban, hogy az örökség franciaországi része hozzáférhető legyen a magyar közönség számára.
Rab Gusztáv, a Magyarországon elfeledett, ám a két világháború között népszerű szerző hagyatéka kerül haza a napokban Magyarországra a Párizsi Magyar Intézet közreműködésével. A kéziratok, feljegyzések és a levelezés a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményét fogja gazdagítani. Abloncy Balázs, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója elmondta: az intézet fontos feladatának tekinti a kallódó magyar hagyatékok felkutatását és összegyűjtését. Ennek keretében már tavaly Magyarországra jutott Csukássy Lorántnak, a francia rádió magyar adása egykori szerkesztőjének jó néhány irata, és idén, együttműködésben az ’56-os Intézet Oral History Archívumával közösen elindul a franciaországi magyar közösség emlékezetét dokumentáló interjúprogram.
A századelőn divatos lélektani lektűrjeiről elhíresült, magyar Flaubertként is emlegetett Rab Gusztávot (született Rohoska Józsefet) is, Osvát Ernő fedezte fel a húszas évek elején. Az akkor még joghallgató sárospataki diák első műve a Nyugat-ban jelent meg 1923-ban Mocsárláz címmel. Egyetemi tanulmányait félbehagyva hamarosan a Világ és az Est-lapok munkatársa lett. Leghíresebb regénye az 1938-ban megjelent Mentont ajánlanám, amit szellemisége és a korra jellemző, szerelmi történetre felfűzött narrációja miatt gyakran hasonlítottak Szerb Antal Utas és holdvilágához vagy Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című kötetéhez. 1939-ben a Pest című kormánylapnál lett vezércikkíró később a politikai rovat vezetője. A Pesti Naplóban publikálta Hitlert bíráló riportsorozatát is, aminek a következtében 1941-ben németellenes magatartása miatt letartóztatták. 1945-ig kilenc regénye jelent meg, mindegyik jelentős sikert aratott a kritikusok és az olvasók körében.
1945 után Belvedere című regényének irredenta részletei és a Pestnél vállalt szerepe miatt 2 évre eltiltották az újságírástól. 1949-től 1956-ig a Keleti-főcsatorna építésénél dolgozott földmérőként. 1958-ban egy franciaországi utazásáról nem tért haza. Párizsban az Amerika Hangja rádióadó munkatársa lett. Az emigrációban riportokat, elbeszéléseket, regényeket írt, és publikált az Irodalmi Újságban. Magyarul írt regényei először francia, majd főként angol és német nyelven jelentek meg. 1963-ban halt meg Dreux városában, a helyi redemptorista kolostorban, a városban is temették el.
Iratai a dreux-i kolostor felszámolása után a rend közvetítésével jutottak a Párizsi Magyar Intézetbe.
