Elhagyatott pincék mélyén bujkálva lehet csak elolvasni a legnagyobb tabunak számító kötetet, melyet nagy nehezen sikerült csak megszerezni a kétes erkölcsű betűdílertől.

Ilyen is lehetne a Betiltott Könyvek Hete, de szerencsére a nyugati kultúra eljutott már arra a szintre, hogy nem kell bilincstől és börtöntől rettegnünk, ha el szeretnénk olvasni egy-egy komoly vitát, felháborodást kiváltó művet - nem úgy mint Ray Bradbury legendás regényében (és a belőle készült Truffaut filmben) a Farenheit 451-ben, ahol a Tűzoltók (Tűzőrség) azzonnal kivonul, ha könyvekről érkezik bejelentés.

Az Egyesült Államokban immáron 30. alkalommal rendezték meg ezt az eseményt, mellyel minden évben arra emlékeztetik a lakosságot, hogy az információhoz való korlátlan hozzáférés joga nem olyan régi kiváltság (itthon pedig még annyira sem).


Bizonyos könyvek betiltása ma Amerikában annyit jelent, hogy nem szerepelhetnek a tananyagban, leveszik őket az iskolai könyvtárak polcairól, extrémebb esetekben a rendes könyvtárakban sem találhatjuk meg őket, de továbbra is szabadon árusíthatók, birtokolhatók. Ugyan az ilyen döntések ritkák, de a vizsgálatokat kezdeményező feljelentések annál nagyobb számban érkeznek az illetékes hatósághoz.

Vannak persze olyan egyértelmű esetek, ahol a panasz teljesen jogos. Épeszű ember nem adja A ragyogást egy tízéves kezébe, de a Harry Potter-sorozatot a sátánizmus igehirdetőjeként megbélyegezni azért enyhe túlzás.

A Betiltott Könyvek Hete mögött álló szervezet, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége azokat a műveket ünnepli szeptember 30. és október 6. között, melyeket sikerült megmenteni az alaptalan támadások áradatától. Ennek örömére összegyűjtöttünk néhányat a világirodalom kritizált óriásainak legemlékezetesebb védőbeszédeiből.

Az amerikai irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Mark Twain a maga idejében kapott hideget-meleget Huckleberry Finn kalandjaiért, és a megjelenést követő évszázadban a botrány csak fokozódott. Eleinte az enyhén vulgáris nyelvezet riasztotta meg az embereket, majd az ötvenes években Jim, a „nigger” karaktere verte ki a biztosítékot. Még a mai napig is vitáznak azon, hogy Twain műve rasszista, vagy épp ellenkezőleg, a feketék elnyomására hívja fel a figyelmet.


A Huckleberry Finn 1885-ben lekerült Concord könyvtárának polcairól, erre Twain csak annyit mondott: „most, hogy a concordi könyvtár szemétnek és a nyomornegyedekbe valónak ítélte Huckot, biztosak lehetünk benne, hogy legalább 25 ezer példánnyal többet adunk el.”

Egy későbbi, 1905-ös interjúban a legendás író kifejtette, hogy Tom Sawyer és Huck Finn kalandjait kifejezetten felnőtteknek írta, és nagyon zavarja, hogy fiatalok is hozzájuthatnak. „Az elmét, mely ifjúkorban szennyeződik be, soha nem lehet újra tisztára mosni. Saját példámból tudom, hiszen a mai napig keserűséggel gondolok fiatal életem hűtlen őreire, akik nemhogy megengedték nekem, de egyenesen bátorítottak a csonkítatlan Biblia elolvasására, amikor még 15 éves se voltam. Akivel ez megtörtént, soha többé nem vehet tiszta, édes lélegzetet a sír innenső oldalán.”

1960-ban látott napvilágot Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! című könyve. A mű szinte azonnal hatalmas siker lett, a szerző megkapta a Pulitzer-díjat és alig két évvel később egy nem kevésbé legendás filmet is készítettek a regényből. Meglepő volt, amikor a Virginia államban található Hanover megye oktatási bizottsága erkölcstelenségre hivatkozva az állam összes iskolájából kitiltotta azt. Lee válasza elegánsra és provokatívra sikeredett, melyet levélben küldött meg az akadékoskodó politikusoknak.

„A legegyszerűbb elmével megáldottak számára is egyértelmű, hogy a Ne bántsátok a feketerigót! két szótagnál hosszabb szavakat ritkán használva tanít a becsületre és a helyes viselkedésre, miközben olyan keresztény értékeket képvisel, melyek a déli emberek hagyományát képezik. Amikor azt hallottam, hogy ez erkölcstelen, kiszámoltam, hogy mennyi idő van még hátra 1984-ig, hiszen ennél fényesebb példát keresve sem lehetne találni Orwell „duplagondol” elméletére. Jóhiszeműen azt feltételezem, hogy a probléma az analfabetizmusban és nem a marxizmusban gyökerezik, így mellékelek egy szerény összeget a Beadle Bumble Alap (az idióta hivatalnokok által elkövetett baklövések anyagi kárát fedező polgári kezdeményezés) számára, és remélem, hogy a pénzt arra használják, hogy beíratják a Hanover Megyei Oktatási Bizottság tagjait egy általuk választott első osztályba.”

Egy újabb ugrással megérkezünk a 1997-be, a már korábban említett Harry Potter-könyvek körül kialakult vita időszakába. A fiatal varázslótanonc hét köteten át tartó kalandjainak azért kellett rövid időre eltűnnie néhány iskolából, mert egyesek szerint sátánizmusra buzdítja az ifjú olvasókat. Az író, J.K. Rowling nem vette túlzottan magára a vádaskodásokat, és egy konkrét esetre igen egyszerű magyarázattal szolgált:

„Ahogy egy nagy író egyszer mondta: ‘A könyv olyan, mint egy tükör. Ha egy bolond néz bele, ne számítsunk arra, hogy egy zseni tekint vissza ránk.’ Az emberek általában azt találják a könyvekben, amit keresnek bennük. Szerintem a műveim igenis erkölcsösek. Tudom, hogy semmi olyanról nincs bennük szó, mint amivel ez a hölgy megvádolt, így attól tartok, én nem segíthetek az ő állapotán.”

Irodalmi óriásnak nem, de botrányosnak mindenképpen nevezhető Peter Palmer és Justin Richardson képeskönyve, az And Tango Makes Three. A mű a New York-i állatkertben élő két fiúpingvin, Roy és Silo igaz történetét meséli el. Dióhéjban: a gondozók megfigyelték, hogy a két hím madár párként viselkedik. Közösen raktak fészket, sőt, megpróbáltak kikölteni egy kődarabot. Amikor megtudták, hogy egy „heteroszexuális” pingvinpárnak két tojása is lett (ezek az állatok egyszerre csak egy utódról tudnak gondoskodni), úgy döntöttek, hogy az egyik tojást odaadják Roynak és Silónak. A meleg pingvinek felváltva költötték a tojást, mígnem megszületett Tango, az egészséges kispingvin.

Nehéz lenne leírni, hogy pontosan mekkora botrányt okozott a képeskönyv, hiszen könnyen lehet, hogy csillagászati mértékegységeket kellene már használnunk. 2006 és 2010 között egy év kivételével ezt a kötetet jelentették fel a legtöbben. A szerzők röviden, de velősen válaszoltak a művet ért kritikákra:


"Azért írtuk ezt a könyvet, hogy segítsünk a szülőknek megmagyarázni az azonos nemű szülőkből álló családok jelenségét gyermekeiknek. Ez a könyv pontosan annyira reklámozza a homoszexuális kapcsolatokat, mint amennyire azt, hogy a gyerekek egészben nyeljék le a halat és köveken aludjanak.”

A fenti gyűjtemény persze csak elenyésző részét képezi a sorozatosan támadott kiadványok listájának, melyen olyan, mostanában népszerű művek is szerepelnek még, mint Az éhezők viadala és A szürke ötven árnyalata.

Feljelentések ide vagy oda, örüljünk neki, hogy nincs szükség betűdílerre, nem jön a Tűzőrség, vagy az Állambiztonsági Szolgálat, kapjuk elő a Szép új világot, Az 1984-et, vagy más korábban betiltott kedvencünet, és élvezzük, hogy már nem kell barna papírba csomagolni a művet, és rejtegetni a pincében.