A VAM Design Centerben december közepéig látható az a kiállítás, amely a szkíta aranyművészetet és a nép hitvilágát mutatja be – amely, meglepő módon, igazán hasonlít a miénkhez.

Széles körben elfogadott igazság az, hogy a magyar nép a finnugor nyelvcsaládba tartozik, és ezekkel a népekkel rokonságot is mutat. Ez az elmélet mára, úgy tűnik, egyre inkább tarthatatlan, mégis minden iskolában tényként tanítják. A finnugor rokonságot a Habsburg uralom alatt fogalmazták meg egyértelműen, az elképzelést pedig leginkább a nyelvtani és nyelvbeli hasonlóságokra alapozzák.


Itt vannak azonban a szkíták, akikkel – és ezt a kiállítás is gyönyörűen példázza – számos mitológiai egyezéssel rendelkezünk. Művészetükben megjelenik a szarvas, a griff és a holló is, sőt, társadalmi szokásainkban is visszaköszön néhány kifejezetten rájuk jellemző elem.

A szkíta tulajdonképpen egy összefoglaló megnevezés: az ókorban a Kárpát-medencétől a Csendes-óceánig élő lovas-íjász népcsoportok ógörög gyűjtőneve volt. Először asszír krónikákban jelentek meg, askuza vagy iskuza néven II. Sarrukín idején. A Kr. e. 7. századtól találhatunk róluk több említést, valószínűleg azért, mert ekkor kezdett elterjedni a görög írásbeliség is – többek között Hérodotosz az egyik legnagyobb forrás, ha erről a népcsoportról van szó, hiszen történeti művének híres IV. fejezete Szkítiáról, a szkíták országáról szól.

Ennek a népnek nem volt egységes birodalma, csupán lazán kapcsolódó törzsek szövetségét hozták létre. Ennek ellenére békében, nyugalomban éltek: többek között Hérodotosz leírásai alapján is tudjuk, hogy nem halmoztak fel tartalékokat, nem loptak és nem csaltak, gazdasági és társadalmi berendezkedésük olajozott gépezetként működött. Papp Attila, a kiállítás egyik fő szervezője kiemeli például a vérszerződést, amely a szkíták társadalmában is jelen volt, valamint azt, hogy a mozdulat, amellyel a magyar ösztönszerűen az égbe emeli koccintás után poharát az ázsiai sztyeppék nomád urainál is jellemző mozzanat volt.

A szkíta kultúra megismerésének folyamatában főként a görög írásos emlékek és a régészeti leletek vannak segítségünkre. A legtöbb lelet elhelyezkedésének köszönhetően (Dél-Oroszország, Ukrajna) a feltárásokban főként orosz kutatók járnak az élen. A VAM Design Centerben kiállított aranytárgyak legtöbbje az úgynevezett földpiramisokból, azaz a kurgánokból, vagyis szkíta halomsírokból került elő.

A leletanyag legértékesebb darabja, a „Szkíta Aranyemberként” ismert, lenyűgöző aprólékossággal kidolgozott vértezet az Issyk kurgánból származik, míg a bereli kurgánból egy ló teljes harci díszöltözete érkezett Budapestre. Láthatóak még olyan kincsek méret- és anyaghelyes reprodukciói is, mint a Tuekta kurgán griffje, a Chilikti kurgán rekeszzománcos szarvasai, a híres Tuvai lelet férfi és női nyakéke.


A szkíta művészet állatábrázolása több hasonlóságot mutat a magyar mondákkal, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná. Itt van például a rengeteg alkalommal megjelenő szarvas, amely szorosan összefügg Hunor és Magor híres csodaszarvasával. Az ábrázolás módja is különleges: szinte az összes szkíta aranytárgyon az állat legalább egyik lába az ég felé mered, amely jelképesen összeköti az eget és a földet, és megmutatja, hogy a szarvas mindkettőhöz tartozik. A magyar művészetben is gyakran ábrázolják a csodaszarvast ilyen „kitekeredett” testhelyzetben. A szkíta művészetben megjelenik a griff is, amely szintén számos mondánkban helyet kap, valamint a holló, amelyet – a széleskörű vélekedéssel ellentétben – nem Corvin Mátyás hozott be a magyar mitológiába, hiszen felmenői közül is többen jelképüknek tekintették az állatot.

A VAM Design Center egész tárlata a szkíták hihetetlenül aprólékos, kidolgozott aranyművészetét helyezi középpontba. Ez a művészet azért olyan különleges, mert a mai mesteremberek, a legnagyobb aranyművesek sem tudják megválaszolni, hogy a szkíták kezdetleges eszközeikkel hogyan lehettek képesek az arany ilyen minőségi megmunkálására. A szkíták fémművessége a nomád művészet máig elérhetetlen csúcsát jelenti, bronz-, ezüst- és aranytárgyaikon a nomád élet képei és mitológiai alakjai jelennek meg.

A leletanyag nagy részét a híres kazahsztáni Ostrov Krym Intézet kutatta fel, ásta ki és másolta le, hogy ma a magyar látogatók előtt is megelevenedjenek a szkíta aranyművesség legszebb tárgyai. Az intézet vezetője, Krym Altynbekov professzor több mint negyven éve vizsgálja ezen nomád népek kultúráját. A kutató jelenleg Mongóliában dolgozik egy türk fejedelem kurgánján, és szakértelme által a megtalált szenzációs leletek eredetihez közeli állapotban, teljes színpompában megmaradnak, közöttük a több mint ezer éves freskózat és egy 96 darabos agyaghadsereg. Krym professzor egy kazahsztáni-francia expedíció élén tárta fel a híres bereli kurgán lovas leleteit – és számos ló mumifikált tetemét is.


Az Ostrov Krym Intézet nem csupán régészeti munkát, hanem restaurációs feladatokat is ellát – így tárulhatnak a szemeink elé ezek a gyönyörű aranytárgyak teljes pompájukban. A szkíta művészet darabjait azért különösen nehéz rekonstruálni, mert nagy részük nem színaranyból, hanem arannyal bevont fából készül, ezt az anyagot pedig igen nehéz konzerválni. A kutatóknak sokszor milliméternyi darabokból kell összeállítaniuk a teljes képet, majd újra életet lehelni az egykor ragyogóan szép tárgyakba. A VAM Design Center kiállítását látva mindenki elismerheti: tökéletes, művészi munkát végeztek.




Forrás: Explorer World