Mit is jelent a mozgás nyelve? A válaszhoz közelebb kerülhettek azok, akik a Félsziget Fesztivál Művésztelepére látogatva legalább néhány percre elmerültek az M Studio mozgáskultúrájában. Minderről bővebben Polgár Emília, Bajkó László és Szekrényes László, a társulat három tagja mesél.

Mit is jelent az M?

BL: Az M egy szó kezdőbetűje: a mozgásé, ami románul miscare, angolul movement. Mozgásszínházat csinálunk, innen jött az ötlet, hogy a név M betűvel kezdődjön.

Mit takar a mozgásszínház?

BL: A mozgásszínház egy olyan színházi nyelv, amelyben a szöveget keveset használják és a mozgásbeli kifejezést próbálják előtérbe helyezni.

Hogy kell ezt elképzelnie annak, aki még nem látott ehhez hasonlót?

BL: Nem kell elképzelni, utána kell járni és meg kell nézni. Rengeteg műfaja, alfaja van. Sokféle táncból, mozgásvilágból építkezik. Eléggé szabad és nagy kultúrájú világ.

A sepsiszentgyörgyi nézők hogyan fogadják ezt?

PE: Most már lassan hét éve létezünk. Kialakult már az a közönség, amely eljön a mi előadásainkra. Az már más tészta, hogy mi vagyunk a Tamási Áron Színház kistestvérei, és elég sok probléma adódik a szervezésből. Emiatt eléggé csappant a nézőközönség. Jó időkben a száz férőhelyes termükben van teltház is, de tartottunk előadást két személynek is, akik ezért nagyon hálásak voltak. Nagyon nehéz előadás volt, de úgy döntöttünk, hogy el kell játszani. Kell a közönség.


Milyen gyakran vannak előadások?

PE: Ha épp nincs próbafolyamat, hetente egy-két előadást játszunk.

Mitől egyedülálló ez a színház Romániában?

PE: Mi vagyunk az egyedüli hivatásos mozgásszínházi társulat, de úgy gondolom, hogy Bukarestben is vannak olyan műhelyek, ahol szintén ezt művelik. Ugyanakkor ha végignézünk a színházak repertoárján, láthatjuk, hogy szinte minden színházban van egy-egy mozgáselőadás is.

Hol vannak ehhez hasonló társulatok?

PE: Romániában nincs több olyan társulat, mint a miénk, amelynek négy bemutatójából három ebben a nyelvezetben jön létre. Magyarországon nagyon sok ilyen társulat létezik. Ha nyugatabbra megyünk, még több. Egyik jobb, mint a másik.

Honnan veszitek az elemeket?

PE: Ami a mi mozgáskincsünk, tehát amilyen nyelvezetet mi használunk, azt Uray Pétertől tanultuk. Van benne egy kis pantomim, egy kis aikidó. Emellett sokat improvizálunk, tehát mi magunk is hozzáteszünk, inspirálódunk különböző videó-anyagokból, vagy pedig olyan koreográfussal dolgozunk, aki hoz anyagot magával. Legideálisabb esetben a rendező tudja, hogy mit akar, mi improvizálunk és ő majd összeállítja az előadást abból az anyagból, amit jónak lát.


Mit képviseltek a Félsziget Művésztelepén?

SzL: Kontakttánc alapokat ismertetünk meg főiskolásokkal, meg azokkal, akik itt megjelennek hajnali tízkor. Minket Kátai István hívott a Félszigetre. Ő úgy gondolta, hogy a Művésztelepen ne a kőszínházakra jellemző forma legyen jelen, hanem az annál kortársabb mozgáskultúra. Ezért választott minket.

Mit kaphat az, aki eljön ide?

SzL: Egy jó kis izomlázat másnapra. Belekóstolhat ebbe a világba, ebbe a színházi formába, amelyet mi művelünk. Megnézheti belülről, hogy hogyan alukul ki egy-egy koreográfia, hogyan rakódnak össze az elemek. Megdolgoztatja az agyat. Teljesen máshogy dolgozik egy mozgásszínész, mint egy prózai színész.

Hogy érzitek magatokat a fesztiválon?

BL: A meleget leszámítva jól.
SzL: Kicsit nehéz négy nap alatt megmutatni ezt a színházi nyelvet az embereknek. Délutánonként a fesztivál többi részére is kimegyünk megmutatni, amit délelőttönként itt csináltunk. Nagy ugrásokkal haladunk az anyagban, a résztvevőknek nehéz tartani a lépést, mert egy nap alatt ennyi információt, ennyi mozdulatot, érzést befogadni nem könnyű.


Milyen a Tűztánc?

SzL: Tüzes.
PE: Korábban volt egy olyan előadásunk, amelyben elkezdtünk forgatni eszközöket. Ekkor arra gondoltunk, miért is ne folytatnánk. Persze vár ránk a továbbképzés, de eddig még nem volt arra időnk, hogy csak ezzel foglalkozzunk.

Hol léptek fel legközelebb?

PE: Két fesztiválra van meghívásunk: Gyulafehérvárra és Nagyváradra. Emellett készülünk egy új bemutatóra, a Szentivánéji álomra, amit Uray Péter rendez. Ezzel folytatódik a Shakespeare-sorozat, amely keretén belül már bemutattuk a Romeo és Júliát, a Hamletet és az Othellot.

Hogyan képzeljem el például a Hamletet egy mozgásszínházban?

PE: Érdekes. Ha a téma nagyon súlyos, az általunk használt nyelvezet nehezen emészthető. Szerintem jól sikerült, de nagyon nehézkes.
SzL: Megdolgozza a közönséget. Sokan mondták, hogy az előadás lelkileg megdolgozta őket.
PE: Nagyon nyers erőkkel dolgozunk. És nem mindig az élet rózsás oldalát mutatjuk meg. Ez lehet, hogy azért van, mert a mi nyelvezetünk csak ennyit tud. Úgy épül fel az anyag, hogy ha egy komoly témával és egy komoly zenével érintkezik, akkor nagyon bele tud nyomni a fekete földbe. Úgy vettük észre, hogy az emberek nem erre vágynak. Nem gondolkodni, érezni, szomorú dolgokat kapni, hanem kicsit felszabadulni.


És ez befolyásol titeket? Lehet, hogy elindultok egy szórakoztatóbb irányba?

SzL: Valamilyen szinten idomulni kell a közönséghez, mert végül is nekik játszunk.

Mi az a műfaj, amit a legjobban szerettek?

BL: Nem tudom, hogy egyáltalán vannak-e itt műfajok. Mindennek megvan a maga helye. A legnehezebb az állandó gyakorlás. Nincs szünet. Fenn kell tartani egy fizikai erőnlétet ahhoz, hogy tudjunk tovább és tovább dolgozni. Nehéz ebben a munkában és egyben szép is, hogy egy olyan nyers erőt kap a néző, amelytől óvakodik is. De ha ráhangolódik, nagyon szép tud lenni.
PE: Az egymással való munka szép. Amikor nagyon jól megy a próba és jól egymásra tudunk hangolódni, nagyon szép dolgok születnek. Nem mindegy, hogy valakinek egy-két méter távolságból mondod a szöveget, vagy ott vagy az aurájában. Azt is érzed, ha elfáradt, vagy ha valami baj van vele. Más erők, más energiák. Jó ezeket érezni.

Melyik részét szeretitek a legjobban?
PE: Azt az előadást, amikor nagyon egymásra tudunk hangolódni. Az a legszebb.