A The Explorer sorozatában olyan hajók történetét vizsgálják, amelyek létével, eltűnésével, vagy tragédiájával kapcsolatosan még ma sem rendelkezünk megnyugtató válaszokkal.
A „Bolygó Hollandi” napajinkig az egyik legismertebb és legrejtélyesebb szellemhajó, amely az elmúlt évszázadok során nemcsak a tengeri legendáknak, hanem a kultúrtörténetnek is ismert szereplőjévé vált. Utóbbival kapcsolatosan gondoljunk csak Sir Walter Scott (1771 – 1832) „Rokeby, a poem" című 1812-ben megjelent írására, vagy Richard Wagner azonos című operájára, amelynek 1843. január 2.-án, Drezdában volt az ősbemutatója. A kultúrtörténeti érdekességeken túl, azonban érdemes utánajárnunk, hogy valójában mi is áll a tengerészbabonákban mind a mai napig élénken élő, rettegett kísértethajó történetének a hátterében. A Bolygó Hollandiról az első írásos feljegyzés 1795-ből ismert. George Barrington (1755 – 1804) a „Voyage to New South Wales” című munkájában tudósít először a Jóreménység-fokának viharos vizein időnként váratlanul felbukkanó, és „zöldesen foszforeszkáló” szellemhajóról, amelynek megpillantása egy hamarosan bekövetkező tragédiának az előjele.
Barrington írása nyomán többen is megpróbálták beazonosítani a félelmetes kísértethajó eredetét. Ezek szerint, az 1650-es években bizonyos Hendrik van der Decken kapitány, Amszterdamból Jáva felé hajózva, a mai Fokváros előtti Table Bay (Tábla-öböl) térségében, háromárbocos vitorlásával súlyos viharba került. (A Tábla-öblöt délről a Jóreménység-foka határolja. Közismert, hogy a fok körüli vizeket a hirtelen jött erős és alattomos viharok miatt, az Atlanti-óceán legnehezebben hajózható területei között tarják számon a tengerészek.) Az üvöltő szél, és a házmagasságú hullámok szétszaggatták a vitorlákat, és eltörték az egyik árbocot. A halálra rémült legénység könyörögve kérte a kapitányt, hogy forduljanak vissza, és keressenek szélvédett helyet. Van der Decken azonban hajthatatlannak bizonyult, annak ellenére, hogy a hajótestet kezdte elárasztani a víz. Emiatt a legénység már közel állt a nyílt lázadáshoz. A kegyetlenségéről hírhedt Van der Decken kapitány ekkor felszaladt a kormányállásra, és a villámok fényében, túlharsogva a dühöngő vihar süvítését megesküdött az ég és a pokol összes szellemére, hogyha ítéletnapig tart, akkor is megkerüli a fokot.
A pokol szellemeinek megidézése a babonás tengerészeket még a viharnál is jobban megrémítette, megtört minden ellenállás. Van der Decken kapitány háromárbocosának azonban örökre nyomaveszett… A legenda szerint a Bolygó Hollandi, – a kapitány sátáni esküjének megfelelően – azóta is a Jóreménység térségében bolyong, hogy időnként –különösen viharban, vagy vihar előtti időben – váratlanul felbukkanjon, és szerencsétlenséget hozzon annak fejére, aki először meglátja.
Történt pedig 1881 májusában, hogy Őfelsége hadihajója, a HMS Inconstant korvett Ausztráliából Nagy-Britannia felé hajózva, két másik kísérőhajójával együtt, a hazafelé tartó úton éppen a Jóreménység-fokát kerülte meg. Egy 16 éves tengerészkadét a következőket jegyezte fel a naplójába:
Ezt a tengerészkadétot 1911. június 22.-én, a Westminster apátságban V. György néven Nagy Britannia és Írország Egyesült Királyságának uralkodójává koronázták… Az akkor György walesi hercegként ismert kadét azt is feljegyezte, hogy a különös jelenséget rajta kívül még 13-an látták az Inconstant fedélzetéről, és jónéhányan mások is, a kísérőhajókról. A furcsa, ósdi vitorlást megpillantó tengerészkadét még aznap meghalt, lezuhant az egyik keresztvitorláról. A Bolygó Hollandit szintén az elsők között felfedező tengerésztiszt pedig néhány nap múlva lett rosszul, és váratlanul elhunyt...
Fél évszázaddal később, 1939 januárjában, a Fokföldi-félsziget keleti oldalát határoló nagy Vals-öböl (False Bay) egyik kedvelt strandján, Glencain-nál mintegy100, a homokos fövenyen napozó turista egy furcsa, ósdi, tépett vitorlázatú hajóra lett figyelmes, amely hirtelen, és dagadó vitorlákkal bukkant elő a látóhatárt eltakaró párából. Ami különösen furcsa volt, hogy a tökéletes szélcsend ellenére, az ismeretlen hajó vitorlázata úgy nézett ki, mintha erős szél fújná. A megdöbbent emberek azonban nem szemlélődhettek túl sokáig, mivel a kísérteties hajó amilyen váratlanul felbukkant, ugyanolyan hirtelen el is tűnt.
Alig három évvel később, 1942 szeptemberében a fokvárosi Mouille Point közelében fekvő ház teraszán pihenő négyfős társaság lett arra figyelmes, hogy a látóhatáron, délnyugati irányból egy furcsa, divatjamúlt, viharvert háromárbocos vitorlás tart a Tábla-öböl felé. A különös hajó hirtelen eltűnt a Robben-sziget mögött, de hiába várták ismételt felbukkanását, többé nem mutatkozott.
Mi lehet a magyarázata e többször megfigyelt, rejtélyes jelenségnek? A kísértethajót nappal észlelőket legnagyobb valószínűség szerint egy különleges, a tengeren viszonylag gyakori és a délibábhoz hasonló optikai csalódás, az ún. refrakció téveszthette meg. A jelenség hátterében a tenger felszíne feletti, eltérő hőmérsékletű légrétegek okozta fénytörés áll, amely a valóságosnál mélyebbre, vagy éppen magasabbra emeli a horizontot. Emiatt időnként a látóhatáron tényegesen nem látható tárgyak (hajók) képe is megjelenhet az észlelő előtt, amely a légrétegek vibrálása (oszcillációja) miatt bármikor hirtelen eltűnhet. Az éjszakai megfigyelések – köztük György walesi herceg leghitelesebbnek tekinthető észlelése is –, kivétel nélkül megemlítik a furcsa hajó foszforeszkálását.
Főleg vihar előtt, gyakran megnövekszik a tenger felszíne feletti légrétegek elektrosztatikus feszültsége. A magas, kiemelkedő tárgyakon, mint például a hajók árbocain, ilyenkor kisül a statikus elektromosság, zöldes, foszforeszkáló lángocskák formájában. A tengerészek ezt a rémületesen bizzar, és a jelenség fizikai hátterét nem ismerő zöldes izzást Szent Elmo tüzeként ismerik évszázadok óta. „Szent Elmo tüzei” beazonosíthatók számos tengerészbabona hátterében, és talán ez a magyarázata a Bolygó Hollandi kísérteties fényeinek is. Vagy mégsem?
Forrás: Explorer World
