A magyar líra kiemelkedő alakját, Radnóti Miklóst 1944. november 9-én Abdánál lőtték tömegsírba. Halálának 68. évfordulójára emlékezünk.

Radnóti Miklós születésének századik évfordulóját ünnepelte 2009-ben Magyarország. A Radnóti szobrok felavatásával, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításával, az MTV kilenc alkalmas műsorával, a metróban a hirdetések helyén szereplő versekkel és véleményekkel legnagyobb magyar költőink egyikére emlékeztünk száz évvel születése után. Bár idén nincs kerek évforduló, ez nem jelenti, hogy meg kellene feledkeznünk életéről, költészetéről és haláláról.

Radnóti életének harmincöt éve alatt elérte azt a megingathatatlan pozíciót, hogy ma a legkiemelkedőbb magyar költők között tartsuk számon. Költészete a II. világháború évei alatt, és főként a munkaszolgálatok emberhez nem méltó körülményei között teljesedett ki, de tagadhatatlan költői tehetsége, életének sok korábbi mozzanata is hozzájárult hírnevéhez.

1909-ben zsidó polgári családba született Budapesten, Glatter Miklós néven (nevét később az apai szülőhely alapján vette fel). Születése édesanyja és ikertestvére életébe került. Apja újraházasodott, és csak édesapja 1921-es halála után tudta meg, hogy akit édesanyjának hitt, valójában nevelőanyja volt, élete pedig két ember halálával vette kezdetét. Ez a tragédia korai költészetében újból és újból felbukkanó motívum, amiről Ikrek hava című 1935-ben kiadott naplójában ír megrázóan őszintén.

1926-ban, még középiskolás korában ismerkedett meg Gyarmati Fannival (Fifivel). Ebből bontakozott ki az a rajongásig fokozódó szerelem, mely őket mindvégig összekapcsolta, s mely a forrása lett Radnóti hitvesi lírájának. 1935-ben házasodtak össze. Ugyanebben az évben szerzett Radnóti tanári oklevelet, de tanári álláshoz zsidó származása miatt nem juthatott. 1940-ben hívták be először munkaszolgálatra. 1941-ben a költő – barátai és felesége unszolására, és a kereszténységhez közel érezve magát – megkeresztelkedett. Azonban ugyanúgy, ahogy a mentesítő okiratok, ez az életmentő kísérlet sem működött: 1942 nyarától 1943 májusáig újra munkaszolgálatos lett.


1944. májusában kézhez kapta újabb behívóját, amely már a harmadik munkaszolgálatára szólt. Elsőként Vácra vonult be, ahonnan másnap Sződligetre gyalogoltak. Júniusban átszállították őket Szerbiába, ahol Bor közelében rézbányákban és vasútépítkezésen dolgoztatták a munkaszolgálatosokat. Augusztus végén elterjedt a hír, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt a táborokat összevonják, majd hazaindítják őket. Először augusztus 29-én indultak erőltetett menetben a Lager Brünnbe, ahol még kegyetlenebb bánásmódban részesültek.


A menet útvonalának rekonstrukciós kísérletei több helyen is eltérnek, egyedül a végpontban van egyetértés. November 8-án vagy 9-én a megsérült Radnóti szekérre került a betegekkel. A gyalogmenet az osztrák határ felé indult (majd a német koncentrációs táborokba), miközben a szekerek Győrbe mentek, ahol azonban nem találtak üres helyet a kórházakban. Abdánál a folyó árterében sírt ástak, ahova egy altiszt és egy-két keretlegény sorra belelőtte a huszonkét beteget, köztük Radnótit. Holttestét 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, az úgynevezett Bori noteszt, benne utolsó verseivel.

Az utóbbi években gyakran bukkannak fel olyan felvetések, miszerint Radnóti nem tekinthető korszerű költőnek, ebből kifolyólag nem alkalmas arra, hogy a XXI. század embere verseiben a saját kérdéseire kapjon választ. Ezen állítás alapjait kérdőjelezi meg költészetének az a tematikai sokszínűsége, amely bármikor aktuális lehet: árvaság, szerelem, nemzettudat, halál, vallási és morális kérdések. Mégis, sorsának és költészetének elválaszthatatlan összeolvadása, az esztétikai és egyedülálló morális teljesítmény összefonódása emeli olyan magasságokba, ahova az általa megélt tapasztalat nélkül eljutni szinte lehetetlen. Utolsó verseihez hozzátartozik a keletkezés és megtalálás körülményeinek kontextusa, nincs mód őket e nélkül olvasni és ismerni. Ha egy kísérlet során a versek mögül eltávolítanánk az élet és halál narratíváját, hatásuk valószínűleg csökkenne így. Ezzel nyernénk egy elméleti igazságot, de elvesztenénk az oly sokak számára megnyilvánulni képes költői igazságot.

Radnóti sorsa nem egyedi sors. Ő és a hozzá hasonló helyzetben élt írók és költők feladata azonban, hogy a több ezer magukéhoz hasonló emberi sorsot saját és az irodalom szűrőjén keresztül tárják elénk. Ez a közvetítő szerep az, amit nem lehet tőle elvitatni.

Forrás: Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete. Budapest, Osiris, 2005