November 14-én a Trafóban adott koncertet a világhírű dobos, Chris „Daddy” Dave. A világsztárt a ma legkeresettebb zenészek között tartják számon. Kiderült, miért.
Chris Dave a világ egyik legfoglalkoztatottabb dobosaként minden stílusban, műfajban játszott már. Eddigi munkái után kutakodva számok, albumok és előadók végeláthatatlan listája kerül elő. Adele, Beyonce, Pat Metheny, Kenny Garret, Mos Def, Erykah Badu, Talib Kweli, Lalah Hathaway, Sonny Rollins – csak pár legendás név a hatalmas életműből. Saját bandája, a Chris Dave and the Drumhedz repertoárjából viszont alig találni valamit a neten.
A dobos Hustonban született, Texas államban, zenei karrierjét a nyolcvanas években kezdte. Első találkozása a zenével apja lemezeit jelentette, Miles Davis, John Coltraine nagy befolyással voltak rá – elmondása szerint a jazzhez komoly kötelékek fűzik, mind a mai napig elkötelezett irányában. A zenész hivatalos honlapján olvasható életrajz szerint karrierjét templomi zenészként kezdte, itt került közelebbi kapcsolatba a gospellel. Korai éveiben egy R&B banda tagjaként játszott. Dobos karrierje a 2000-es évektől vett hatalmas fordulatot, de már a 90-es évektől rengeteg felkérése volt. Még nem volt 20 éves, amikor együtt játszott Kenny Garrettel, legutóbb pedig Adele 6 Grammy-díjas lemezén, a 21 címűn dobolt. Saját bandájával, a Chris Dave and the Drumhedz-zel most először lépett fel Budapesten, a Trafóban.
A bandát a Trafó telt házzal fogadta. Christ a basszus- és szólógitár mellett szaxofon, illetve fuvola kísérte. Fontos hangsúlyozni, hogy kísérte, ugyanis a banda játéka teljes mértékben a dobra épült. A zenészek között hatalmas összhang uralkodott, ami elengedhetetlen volt egy olyan dobos mellett, mint Chris. Sokszor rombolásig fajuló játékossága néhol nehezebben követhetővé tette a számokat, de ez csak lelkesítette a szinte tomboló közönséget – az egyik sorban például három fiú ütemes fejrázással, és különböző hanghatásokkal követte a zenekar minden egyes lépését, olyannyira belefeledkezve a lelkes szurkolásba, hogy ha egymást fejelik le, valószínűleg fel sem tűnik nekik. Egyikük a szólógitárosért volt oda, a másik a szaxofonoson nevetett, aki szólózás közben annyira ugrált, hogy percenként hagyta el a fején lévő kalapot. A mellettem ülő idősebb férfi állva biztatta a bandát, az ajtónál pedig két lány megállás nélkül rázta magát.
Ami az estét valójában elvitte, az a kaotikusság látszata volt, emiatt volt ez a zene más, mint a többi: a zenekar a jazz és az R&B műfaját ötvözte, de úgy, hogy ezzel egy teljesen új, hibrid zenét hívtak életre. A koncerten sok saját szám mellett feldolgozásokat is játszottak, melyeket belekomponáltak a saját számaikba. Mire a közönség füle ráállt a hirtelen váltásokra, addigra Chris egy újabbat csavart a számon. A közel kétórás koncert pont ezért igen fárasztó is volt, így végül egy nagyon jó élménnyel gazdagabban, de hullafáradtan tódult ki a közönség a Trafó ajtaján.
