A Kanadai Nagykövetség, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és a Vizuális Világ Alapítvány programot indított az iskoláskorúak gyermekjogokkal kapcsolatos ismereteinek elmélyítése céljából.
A program 2012. február 20-án Képes gyermekjogok (Rights of the Child in Images) címmel indult, Magyarország tíz, egymástól jelentősen eltérő jellegű iskolája számára. A zárókiállításra november 24-én, a Millenárison került sor, Tamara Guttman Kanadai nagykövete, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, és Dr. Aáry Tamás Lajos, Oktatási Jogok Biztosa, Kozák Zsuzsanna, a Vizuális Világ Alapítvány vezetője, valamint a projektben résztvevő tanárok és gyerekek részvételével.
A program azért volt sikeres, mert médiapedagógiai módszerekre épült, vizuális művészeteket, kooperatív oktatási módszereket és közösségi médiát alkalmazott, úgy, hogy közben alkalmazkodott az egyes iskolák helyi igényeihez, miközben maximálisan kiaknázta a különböző típusú képességek és tudások kínálta lehetőségeket.
Valamennyi iskolában az igazgató, egy vagy két partnertanár, és egy 10-30 fős diákcsoport vett részt a projektben, amely február 20-tól április 20-ig tartott.

A pilot program során először eljuttatták az iskolaigazgatókhoz a kezdőcsomagot, amely tartalmazta a kanadai nagykövet videóüzenetét, az emberi jogok oktatásához készült segédanyagot, és a részletes programleírást. A videóüzenetből kiderül, az adott iskolának melyik jogot sorsolták ki, amivel később dolgozniuk kellett.
Az első foglalkozás során a partnertanárok alapinformációkat adtak át az Emberi Jogok Nyilatkozatáról és a Gyermekjogi Egyezményről, illetve feladatuk volt, hogy elgondolkoztassák a diákokat annak a bizonyos jognak a mélyebb jelentéséről, érvényesüléséről, életükre gyakorolt hatásáról, mely az iskolának jutott.

Ezután a csoport minden tagja a megadott gyermekjoggal kapcsolatban készített egy képet képaláírással, szabadon választott technikával, amit a partnertanár összegyűjtött, és elektronikus formában elküldött a szervezőknek. A képekből nívós zsűri választotta ki a legértékesebb diákmunkákat, a résztvevők pedig a program Facebook oldalán szavazhattak a közönségdíjas képekre.

A projekt értékei közt a szervezők felsorolták, hogy a diákoknak lehetőségük volt az emberi ill. gyermekjogokat érzelmeken keresztül is megközelíteni. Ezen kívül olyan intézmények közt indította el a kooperációt, melyek különböző jellegüknél fogva gyakran idegenkedtek egymástól. Korszerűsége, témája és nemzetközisége miatt máris nemzetközi érdeklődésre tett szert a program, melynek minden résztvevője reménykedik a folytatásban.