Lassan december van, nem? A plázákban már áll a műfenyő, csak azért. Ja, hogy már december van. Akkor hamarosan karácsony… egyébként, hova is raktuk az adventi koszorút?

Meg kéne gyújtani az első gyertyát.

Megvan a koszorú, semmi baja, nem adta meg magát az aranyszínűre fújt fenyőág, a kis piros bogyók, amikről sosem tudom, hogy milyen növény termései, és még az aranyszínű szalag sem bomlott ki rajta – csak a gyertyák égtek csonkig.

Nem baj, majd jövő hétre kicseréljük rajta a gyertyákat, csak találjak hasonló méretű és hasonló árnyalatú darabokat, mert a felük ráfolyt a koszorú többi részére, és bajos lenne levakarni. Egyelőre megteszi egy, az egyik gyertyamaradékba szúrt gyufaszál. A hangulat a lényeg, meg az igyekezet. Majd lekapcsoljuk a lámpát, és sötétben úgysem lesz olyan feltűnő.

Különben is, messze vannak még az ünnepek. Még huszonkét napom van ajándékot venni, mindenkinek végre azt, amit megérdemel, és amire igazán vágyik. Vagy amit még meg tudok engedni magamnak – azaz majd csinálok mindenkinek valamit. Huszonkét nap alatt nemcsak a családom, hanem az összes barátom titkos vágyát is ki fogom deríteni. Beszerzek mindent. A csomagolópapírt is. Sőt, idén be is csomagolom az ajándékokat. Hiszen van még huszonkét napom.

Mondtam én, hogy jó ez a gyufaszál is ideiglenes megoldásnak. Teljesen körbeleng az ünnepi hangulat, hát még az ünnepi illat, ahogy lángra kap az aranyszínű fenyőág. Kicsit füstöl ugyan, de sebaj, akkor új koszorút is szerzek, nem csak gyertyákat. A hangulat a lényeg, meg az igyekezet.

Idén feldíszítem a lakást. Már holnap el is fogom kezdeni, és megkérdezem az illetékest, hogy a ház melyik pontján álljak neki a műhó, a matricák, az égők, a boák, a díszek, az angyalkák, a rénszarvasok, a csillogós csillagok, a hópelyhek és a kis csizmák keresésének. Előtte persze összepakolok, és ki is takarítok. A sarkokban is. A tálaló alatt is. A tálaló mögött is. Nem úgy, mint tavaly, nem úgy, mint tavalyelőtt, vagy mint eddig bármikor.

A mézeskalácsot időre megsütöm, hogy idén ne törjön bele a fogunk, előre megkeresem a halászléreceptet, kiderítem, hol nem fognak döglött halat rám sózni, megtervezem, mikor és mit fogunk enni, azt is, hogy az ehhez szükséges alapanyagokat hogyan és mikor veszem egyáltalán meg, mert én még egyszer nem állok karácsony másnapján pulyka nélkül a konyhában, az hétszentség. Meg bor nélkül. A rum is jó.

Felhívom a rokonokat. Egyeztetek mindenkivel, hogy lehetőleg egy helyre igyekezzünk összegyűlni. Nem halogatom napokig a meghívásokat, és nem húzom a számat, ha elfogadják. Karácsonyig megszeretem őket, ígérem. De hát még van huszonkét nap. Sétagalopp. Meglesz minden. Az étel, az ajándék, a család. Békét még kéne lőni valahonnan, de ennyi idő alatt csak összeszedjük azt is.

Meg ahogy ezt a lángoló koszorút és a család többi tagjának az arcát elnézem, lassan egy új asztal sem ártana. Ha a lakás ki nem gyullad. De hát a hangulat a lényeg, meg az igyekezet.

Még van huszonkét napom.