Az ember kulturálódjon néha, gondoltam két fröccs között, és el is mentem megnézni a Csató József-kiállítást. Kész szerencse, hogy csak egy emeletre van a pulttól.

A fiatal festőművész (egyébként imádom ezt a szót, hogy festőművész, nagyon festői) legújabb kiállítása ugyanis a nagyon eredeti módon Iskolának keresztelt szórakozóhelyen nyílt. Az említett komplexum annyira új, hogy még festékszaga van, emellett nagyon nagy beruházás-szaga is. A volt Tűzraktér helyén, a régi Hegedű utcai általános iskolában megnyílt mulató egy szépen átgondolt koncepció mentén kapott új köntöst: ez pedig nem más, mint az általános iskola. Igen, a pultosok kisdobos-szettben mérik az alkoholt, és igen, tábla is, pad is, menza is van.

A kiállításhoz vezető utat nem lenne olyan bonyolult megtalálni, ha az oda vezető lépcsőházat is sikerült volna felújítani, de ide már nem jutott pénz. Sebaj, mert úgy tűnik, a kiállítótérbe igen.


Ahol szép fehérre meszelték a falakat, és felszereltek pár neonlámpát. A hangulat ettől nemhogy steril, de majdnem kórházszagú – és szöges ellentétben áll a kiállított képekkel. Nem igazán tudom, hogy magát a teret milyen elképzelés mentén hozták létre, mert elég minimál, a világítás bántó, az ablakok viszont töröttek.

A körülmények azért nem annyira rémesek, hogy ne legyen élvezhető maga a kiállítás. Csató József képei valahogy mégis jól illenek a helyre, és vannak annyira erősek, hogy feloldják az emberben az egyébként teljesen üres tér miatti szorongást. Vagy csak én szorongok üres terekben. Nincs mese, ki kell próbálnia másnak is – a beszámolókat a szerkesztőségi e-mail címre várom, „Csató-képek és a szorongás" címmel.

A festő 2006-ban végzett a Képzőművészeti Egyetemen, jó pár csoportos és önálló kiállításon van túl – legutóbb a Rumbach Sebestény utcai zsinagógában állították ki nagyalakú papírképeit –, a festészet mellett pedig szívesen zenél is. De akármit csinál, abban van valami egészen egyszerű, és ettől kellően bonyolult humor. Vagy önirónia. Vagy ne próbáljuk meg megfogalmazni, és mondjunk csak annyit, hogy valamiért vicces.

Az Iskolában nyílt kiállításon is nem egy olyan kép van, amin nagyon jót lehet nevetni. De nem azért, mert hiányzik a lány feje, vagy kék a fiú arca – csak a képeken megjelenő dolgok annyira azok, amik, hogy az már vicces. A miért festene le valaki egy banánt? kérdés helyett itt inkább a miért ne festene le valaki egy banánt? a helyes. Csató József képei nem operálnak bonyolult dolgokkal, nincsenek rajtuk aprólékosan és kidolgozottan megfestett részletek, de valahogy mégis minden a helyén van. A lovag sisakrostélyában a növény, a törött gitárnyak és a dagadó bokák is.

Nekem egész kellemes érzésem szokott támadni ezektől a képektől, és ilyenkor arra vágyom, hogy legyen az egész világ ilyen egyszerű. Konkrét, de nem egyértelmű, jó helyen, de azért pár centivel arrébb, és folyjon le, aminek le kell.

Túlgondolás, túlpörgés és fülzúgás ellen ajánlott – némi humoros nyugalom.