1872. november 7-én, amikor a Mary Celeste kifutott New Yorkból, még senki sem tudhatta, hogy eseménytelennek ígérkező útja a hajózás történetének egyik legvitatottabb rejtélyéhez fog vezetni.

Az Explorer World sorozatában olyan hajók történetét veszik szemügyre, amelyek létével, eltűnésével, vagy tragédiájával kapcsolatosan még ma sem rendelkezünk megnyugtató válaszokkal. A Mary Celeste 150 évvel ezelőtt tűnt el - most a rejtélyes vitorláshajó története tárul fel.

Az 1861-ben Új-Skóciában (Kanada) vízrebocsátott Mary Celeste a kétárbocos típust képviselte. A hajóregiszterbe eredetileg „Amazon" néven bejegyzett vitorlást az új tulajdonosa keresztelte át Mary Celeste-re, 1868-ban. A sok évszázados tengerészbabona szerint rossz ómen, ha egy hajó eredetei nevét megváltoztatják.


Utolsó útja előtt a Mary Celeste-t korszerűsítették, megnövelték a rakterét, és megerősítették a szerkezetét. Briggs kapitány a parancsnoksága alatt álló hajó első útjára gondosan válogatta ki a személyzetet is. 1872 november 4-én végeztek a berakodással, és csak a kedvező szélre vártak, hogy kifuthassanak.

A kifutásra várakozva Briggs összefutott régi cimborájával, Morhouse kapitánnyal, aki a „Dei Gratia" (Isten kegyelme) nevű brigg parancsnoka volt. A kikötői söntésben történt poharazgatás közben derült csak ki, hogy a Mary Celeste-hez hasonlóan, Morhouse hajója, a Dei Gratia is a Földközi-tengerre készül. November 7-én, amikor feltámadt a szél, a Mary Celeste kibontotta vitorláit, és keltnek vette az irányt a végtelen Atlanti-óceánon. Senki sem sejthette, hogy a horizonton lassan eltűnő vitorlás fedélzetén tartózkodó embereket soha többé nem fogják látni.


Morhouse vitorlása négy nappal később, november 11-én szedte fel a horgonyt, és szép időben vágott neki a nyugodt óceánnak.  Huszonnégy napig tartó eseménytelen hajózás után, 1872. december 5-én, a Dei Gratia szolgálatos matróza hajót jelzett. Morhouse kapitány a kormányállásba sietett, majd látcsövével kémlelve az ismeretlen hajót, a vitorlázatából megállapította, hogy a távolban, egy briggszkúner táncol a hullámok hátán. Ahogy a vitorlás közelébe értek, azonnal felismerték, hogy az ismeretlen hajó a Mary Celeste. Megmagyarázhatatlannak tűnt a négy nappal korábban elindult hajó beérése, hiszen a Dei Gratia semmivel sem volt gyorsabb vitorlás, mint a Mary Celeste.


Morhouse, miközben látcsövével a látszólag néptelen fedélzetet tanulmányozta, magában azon morfondírozott, hogy vajon mi kényszeríthette jelentős sebességvesztésre Briggs hajóját? Talán viharba kerültek? Ez nem tűnt túl valószínűnek, hiszen a két hajó majdnem ugyanazon az útvonalon haladt Gibraltár felé, és útjuk során Morhouse kapitány nem tapasztalt elvonuló viharra utaló jeleket. Szintén nagyon furcsának tűnt, hogy a Mary Celeste árbocain túl kevés a kibontott vitorla. A tengerésztisztek azt is megütközéssel konstatálták, hogy a haladás szempontjából legfontosabb, és a második árbocon feszülő nagyvitorlát bevonták, és gondosan összetekerve a vitorlarúdhoz kötötték. További furcsaságot is megfigyeltek: a derék és tarcsvitorlára csökkentett vitorlázat ún. jobbszelesre (jobb felől fújó szélirányra) míg az orrvitorla balszelesre volt rögzítve. Emiatt a hajó gyakorlatilag körbe-körbe bukdácsolt.

Morhouse gondosan feljegyezte a hajónaplóba a Mary Celeste felbukkanásának koordinátáit; a magányos brigantint az északi szélesség 38. fokának 20. percénél, illetve a nyugati hosszúság 17. fok 15. percénél fedezték fel, az európai partoktól mintegy 600 tengeri mérföld (hozzávetőleg 1100 kilométeres) távolságra. A legénység ekkor még nem tudhatta, hogy a hajózás történetének az egyik legnagyobb rejtélyével hozta össze őket a sors.

Amikor a Dei Gratia az elhagyott Mary Celeste mellé siklott, kísérteties csend fogadta a hajókorlát mellett összeverődött tengerészeket. Morhouse kapitány rosszat sejtett. Amikor többszöri átkiáltás ellenére sem tapasztaltak életjeleket az elhagyottan dülöngélő vitorláson, Morhouse megbízta az első tisztjét, a kanadai-francia Olivier Deveau-t hogy néhány matrózzal együtt menjen át a hajóra, és nyomozza ki, hogy mi történhetett a személyzettel.


Minden evezőcsapással egyre magasabbra nőtt Deveau és matrózai feje felett a komor csendbe burkolózó Mary Celeste oldala. A fedélzetre lépők mindent érintetlenül találtak a hajón. Meglelték a hajónaplót is, az utolsó bejegyzés november 24-én kelt, de a naplóban nem láttak semmiféle utalást bármilyen rendkívüli eseményre. A fenékrészben majd egy méter magasan állt a víz, de nem volt lék, a szivattyúk a helyükön álltak, és az összes működőképes állapotban volt.

Deveau-t meglepte a mindenhol tapasztalható nyirkosság. Valamennyi hajóablakot és világítónyílást nyitva találtak, márpedig közeledő vihar esetén, az első intézkedések egyike ezek gondos lezárása. Az orrban lévő raktér súlyos zárófedelét valami ismeretlen, hihetetlen erő tépte ki a masszív vasalatokból, és pár méterrel hátrébb lökte. A kabinokban érintetlenül találták a matrózok összes olyan személyes holmiját, amelyet a hajó elhagyása esetén is magukkal visznek a tengerészek. Az alapvető ácsszerszámok, a térképek, de még a dohány és a matrózok pipái is az asztalokon hevertek, márpedig hajótörés esetén mindezekre nagy szüksége lehet a menekülőknek. Véres eseményre utaló nyomokat sem találtak.

Egyszerűen nem leltek semmiféle magyarázaot, hogy miért hagyhatta el a személyzet az épségben lévő hajót az óceán közepén. Márpedig a mentőcsónak hiányzott, tehát bizonyos, hogy mindenki távozott a Mary Celeste fedélzetéről. Kizárták a kalóztámadás lehetőségét is, hiszen a rakomány érintetlen volt, sőt, a kabinokban jelentős mennyiségű készpénzre bukkantak. Deveau és Wright, a másodtiszt további furcsa felfedezést tettek: a kapitányi kajütben stabilan álló nagy ingaóra összes mutatója hiányzott.


Mivel nem találtak ésszerű magyarázatot a személyzet eltűnésére, ugyanakkor a Mary Celeste teljesen ép és a rakománya is hiánytalan volt, Morhouse kapitány visszaküldte az első tisztet és néhány tengerészt a vitorlásra, akik 8 napos hajózás után, december 13-án sikeresen be is futottak Gibraltár kikötőjébe.

Miután a Mary Celeste kikötött, az Admiralitás azonnal vizsgálatot rendelt el. A hosszúra nyúlt eljárásban először a biztosítási csalás gyanúja vetődött fel. Ennek azonban ellentmondott, hogy a hajó a teljes rakományával együtt megkerült, és Morhouse kapitány átadta azt a hatóságoknak. Vizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a Mary Celeste legénysége esetleg fellázadt, megölte a kapitányt és a tiszteket, majd elhagyta a hajót. Csakhogy sem erőszakos cselekményre, sem pedig a vélt lázadás lehetséges motívumaira nem találtak elfogadható magyarázatot.

Ha mégis lázadás történt volna a hajón, úgy megválaszolatlan maradt az a kérdés, hogy a zendülők miért hagyták hátra a pénzüket, és összes személyes holmijukat, illetve miért szálltak csónakba térképek és alapvető navigációs eszközök nélkül, veszélyes távolságra a partoktól? Miután egyik kérdésre sem született elfogadható magyarázat, a vizsgálatot – eredmény hiányában – lezárták. Hogy mi is történhetett a Mary Celeste fedélzetén és mi lett a személyzet sorsa, az a tenger örökre felderítetlen, számos rejtélyeinek egyike marad.


Forrás: Explorer World