Rájöttem, hogy mindig is vonzott a skandináv minimalizmus  és letisztultság, és már nincs erőm küzdeni az ellen, aki vagyok. Raktam a koszorúra négy gyertyát, aztán helló.

Nem a külcsín a lényeg, hanem a belső tartalom. Ez a három világító gyertya ezen a csupasz koszorún éppen annyi fényt ad, mint egy agyondíszített, orchideás, cirádás, tárcsalakkal lefújt, ötször ekkora társa. Annak kell örülnünk, hogy együtt vagyunk.

Ha már ezt a tíz percet kibírjuk egymás társaságában, akkor talán a karácsonyfa alatt sem lesz gond. Vélhetőleg.

Mivel áttértem a minimalizmusra, az ajándékokkal sem foglalkozom most annyit. Nem mintha eddig olyan sok energiát pazaroltam volna erre, de rájöttem, hogy nem éri meg. Bizonyos dolgokat el kell engednünk. Felül kell rajtuk emelkednünk, hogy nyitott és tehermentes szívvel (és ingatlannal) várhassuk a Karácsonyt, és ezt ünnepeljük, ami valóban a lényege.

Stresszmentesen szeretem végignézni a Bunyó karácsonyig-ot, hiszti és veszekedés nélkül, hogy csak annyi gondom legyen, mandulás vagy trüffelkrémes szaloncukrot szopogassak-e. Amiket még meg kéne venni, bár idén is kissé felülárazták őket. Talán lesz akció 24-én délelőtt.

Még nyolc nap, és megint ráborul valakire a karácsonyfa. Még nyolc nap, és valahol megint elbújik valaki a vécében bőgni. Még nyolc nap, és kihűl a kanálban a halászlé. Még nyolc nap, és pár óráig nem fog zavarni, ha a tűlevél beleáll a szőnyegbe. Még nyolc nap, és utána 365 napig nem kell aggódni azon, felhasználóbarát-e a húsz éves csillagszóró, amiből minden évben új csomagot vásárolunk, de mindig elfelejtjük, hova dugtuk a gyerek elől. Még nyolc nap.

Eddig kipipáltam: még semmit. Még hátravan: minden más. De nem aggódom. Még nem aggódom. Bár lehet, hogy ez alatt a nyolc nap alatt nem is fogom magam annyira felhúzni, hogy aggódjak. A meleg, ünnepi otthon illata már terjeng, mert vettem narancs-fahéj illatosítású vécépapírt, és tegnap kaptunk pár ünnepi szóróanyagot, aranyszegélyű képeslapnak álcázva. Kiraktam őket a kandallópárkányra, ennyit tudtam tenni a fogyasztói társadalomért.

Nyugodt vagyok, higgadt és vérprofi. Most nem rettegek az ünneptől, hanem hidegen farkasszemet nézek vele. Gyere, és vigyed, amit akarsz. Már megbarátkoztam veled, megszoktalak, és azt is, hogy mindig túlvállalom magam, ha jössz, de most nem adom meg neked ezt az örömet. Csak pár csillogó üveggömböt egy kókadt fán, mert apám mindig a legkókadtabb fát veszi meg, sajnálatból. Mint ahogy a kóbor, csonkafarkú macskát szánja az ember.

Még nyolc nap, és fára mászom majd, nem a falra. Final countdown. Jövő héten ugyanitt.