Most akkor mi van? Dübörgő keretlegények, masírozó nácik,  hangulatfestő ellenségkép-piktorok, nem beszélve a szavazatvadász  politikusokról...

Hogy legyen, ha egy ország voksol, pusztán a képességet, nem a származást nézve?

Egyszer egy másik Oláh – mert „ezeknek" már csak ilyen nevük van, mint a Kovács, meg a Szabó, nem beszélve a Kissről – szóval egy másik, még az első Megasztár-széria idején, így fogalmazott lányos zavarában: „én ugyan roma vagyok, de ez az ország nekem is a hazám..." Közvetlenül azután, hogy elsöprő sikert aratott Máté Péter programdalával. Hallatlan. A legjobb mondat, a legjobb helyen. Két évtized alatt nem sikerült hasonlót kipréselnie a kormányzati kommunikációnak, a civilszervezeti propagandának, de még egy érintett értelmiséginek sem magából, vagy nem jutott el hegyezett füleimig, hogy a devla tegye akárhová ezt süket világot, babám, jaj!

Ibolya, Gáspár Laci, Caramel után ismét cigány származású tehetséget választott a közönség egy tálent műsor finalistái közé. Oláh Gergő meg is nyerte a mostanit. Mit tegyünk, hát muzsikálni, azt nagyon tudnak! Nem nyomhattunk mást az emeltdíjas SMS-ben, csak amit a szívünk diktált, bár fajtársaik közül nem egy lop, csal, hazudik, még embert is öl. Hasonlatosan más fajok egyedeihez, akik megint csak produkálnak nagyformátumú tehetségeket. Is. Akárhogy is, de nem árt hát kiokumulálni újfent az elméletet, miként kerüljük az összehasonlítást, nehogy már az együvé tartozás érzete romantikázzon itt a prímás vonójára...

A Fölszállott a Páva népzenei, néptáncos tehetségkutató középdöntőjéig jutott roma zenekar énekes szólistája, az egymilliós díj sorsát firtató kérdésre elmondja, hogy ők bizony megcsináltatnák a fogaikat, ha nyernének. Pontos. És fontos is az üzenet, a rohadt életbe, hogy bírjam nyelni a könnyeimet. Amúgy, folytatom immár magamban a gondolatmenetet, ha már addig nem akadt, hát miért nem került elő egy, két, há' fogkefe az óvodában, az iskolában? Ha komoly, hogy „jó szóval oktasd,  játszani is engedd, szép komoly fiadat"?  Kedves szabadság, csakhogy tudd, te lennél szülője a rendnek... Legalábbis ezt írod az intézmény olajzöld teremfalára. Vagy mást. De az sem ígér kevesebbet, baszod.

A bolygó lakosainak 90%-a nélkülözi a találmányt, mármint a fogkefét, de a szabadságot is. Avagy az ideát, meg amit gondolunk róla. Ami miatt oly fájó, hogy a vágyott társadalmi normáink nem egyértelmű, követendő mintát jelentenek a másoknak. Persze általában nem is latin-amerikaiak, sárgák, feketék vesznek vállukra ismétlőpuskákat, hogy tucatszám szedjék, most épp gyermekáldozataikat az individuális véleményformálás nevében. Hiába no, vannak egyenlők, és még egyenlőbbek.

Mi, lélekkel vert barmok, valamiben biztosan egyformák vagyunk: bárányként születünk, és isten előtt egy az elbírálás! Ha úgy tetszik, közel azonos adottságokkal jövünk a világra, és a végén feldobjuk a talpunkat, mindahányan. Ezek szerint a kettő, bölcső és koporsó közt kell történnie valaminek, amit a szocializáló mértékével azonosít a társadalomtudomány. Ennek hiánya nem lehet kulturális restancia a legújabb kor ismérvei szerint, inkább egy államforma gyakorlásának fájdalmas és tragikus ügyetlensége. Egy államformáé, mit azért választottunk, mert ott mindenkinek jár. Kötelesség, jog egyaránt.

A vesztesek nyugalmával nézem hát a győztest, bízva abban, hogy... Nem részletezem. Inkább „javuljatok meg mind, magatoktól" felebarátaim, de rögvest!