Egy gammakitörésnek, a világegyetem legnagyobb energiájú robbanásának a sugárzása érte a 8. században a Földet: az eseményt két fekete lyuk vagy neutroncsillag összeolvadása okozhatta a Tejútrendszerben.
A fák évgyűrűinek és a jégmintáknak a vizsgálatával nyert adatok arról tanúskodnak, hogy a fokozott kozmikus sugárzás 774-775-ben érte a Földet.
Felvetődött, hogy ennek forrása szokatlanul erős napkitörés vagy gammakitörés lehetett, utóbbit szupernóva-robbanás (egy nagy tömegű csillag végső ellobbanása) okozhatta. Később a szupernóva-robbanást kizárták, hiszen az esemény "utóhatását" mindmáig észlelhetnék a teleszkópok. Sokan megkérdőjelezik a napkitörés eshetőségét is, mondván, hogy a jelenség nem váltott volna ki ilyen kiugró mérvű C 14- és Be 10- szintemelkedést.
A német tudósok most egy új elmélettel, a Tejútrendszerben bekövetkezett masszív robbanással magyarázzák a jelenséget. A jénai asztrofizikusok a rövid idejű gammakitörések spektrumát elemezték, azt vizsgálva, hogy egy ilyen esemény okozhatta-e a megfigyelt C 14 és Be 10 izotópok emelkedését. "Teljes egybeesést találtunk" - hangsúlyozta Ralph Neuhauser professzor, a tanulmány társszerzője.
Mint kifejtette, ilyen hatalmas energiakibocsátás fekete lyukak vagy neutroncsillagok összeütközésekor keletkezik. A jénai csillagászok számításai szerint az esemény három-tizenkétezer fényévnyire, vagyis a Tejútrendszerben történhetett.
Bár drámai eseményről van szó, távoli őseink vajmi keveset észlelhettek belőle, hiszen a sugárzást elnyelték a légkör felső rétegei, és a történtekről csupán az izotópok árulkodnak. Még az sem bizonyos, hogy valamilyen fényjelenség kísérte az eseményt.
Neuhauser professzor szerint a Föld aligha lesz egyhamar tanúja egy ilyen jelenségnek, hiszen a gammakitörések tízezer évente fordulnak elő, egy galaxison belül pedig legalább egymillió évig kell várni a következőre. Amennyiben azonban ilyen kozmikus robbanás akkora távolságra történne a Földtől, mint a 8. században, az tönkreteheti a műholdakat, ha viszont közelebb, néhány száz fényévnyire, az megfoszthatná a bolygót az élővilágot óvó ózonpajzstól.
"Mindazonáltal kevéssé valószínű egy ilyen forgatókönyv" - jegyezte meg a professzor.
A Földet folyamatosan bombázzák protonok és más szubatomi részecskék, amelyeket nagy energiájú források bocsátanak ki az űrben. A részecskék a sztratoszférát alkotó molekulákkal ütköznek, és a nitrogéngáz molekuláival reakcióba lépve létrehozzák a szén 14-es tömegszámú izotópját, a C 14-et, amely aztán elnyelődik a bioszférában.
A berilliumnak egyetlen stabil izotópja van, a Be 9. A kozmikus eredetű Be 10 a Föld légkörében keletkezik az oxigén- és nitrogénatomok kozmikus sugárzás általi hasításával.
Forrás: MTI
