Májusban lesz három éve, hogy elkezdtem itt dolgozni. Márciusban pedig egy éve, hogy felmondtam. Mit keresnek akkor mégis itt a cikkeim?

Jaj, kérem, ez egy elég bonyolult és intim kérdés. Elsőre rávágnám, hogy nem is gondoltam komolyan a felmondást, csak annyira, mint ötéves koromban az „inkább világgá megyek"-et. A sarkon úgyis visszafordul az ember, mert ott várja a szomszéd nagy kutya. Másodjára meg azt, hogy dehogynem gondoltam komolyan, hónapokig errefelé sem néztem.

Aztán mégis. És az igazán érdekes kérdés tulajdonképpen ez: hogy mi vett erre rá. A megszokás, mint egy többéves, lapos párkapcsolatban? A biztonság keresésének megszüntethetetlen vágya, mint a korombeliek között elterjedt kapunyitási pánik? A pénz, mint a szellemi prostitúció mozgatórugója?

Vagy az, hogy itt tulajdonképpen jó, csak ki kellett szellőztetnem a fejemet. Azóta meg vagyok róla győződve, hogy kivétel nélkül mindenki megérdemelne évente minimum három hónap szabadságot, még akkor is, ha ez kivitelezhetetlen. De erről majd máskor.

Az ember azért dolgozik, hogy pénzt keressen, hogy a pénzből ételt, meleget és delíriumot vegyen. Jobb esetben pedig azért is dolgozik, hogy valamit megváltoztasson, létrehozzon, segítsen, hogy fontosnak érezze magát. Dolgozni kell, a célok kellenek, még akkor is, ha unos-untalan eltakarja őket a társadalmi, politikai, gazdasági helyzet tejfehér köde. Ezért írok ide.

Az interneten már 5 óra is soknak számít, hát még 5 év. A Kultúrpart eljutott idáig, és ma ünnepli az 5. születésnapját. Volt jó, volt rossz, ahogy lesz jó, és lesz rossz is. De a lényeg az, hogy van, és kész. Hogy még mindig van. Eszemben sincs arról írni most, hogy mi a kilátástalan, hogy mi a nehéz, hogy mire nincsen pénz, mert ezt úgyis tudja mindenki. Semmire sincs, de soha nem volt, és soha nem is lesz arra, amire kéne.

Ha viszont van arra egy nagyon kevés esély, hogy valamit megváltoztassunk, hogy valamiről beszélhessünk, hogy valamire felhívjuk a figyelmet, akkor miért ne tennénk meg? És én itt megtehetem. Ha nincs a Kultúrpart, én nem vagyok most újságíró. Nem találkozom Galla Miklóssal, nem beszélgetek az Air France-szal, nem látom az Unicum gyárat belülről, és a többi. Nem olyan nagy dolgok ezek, de ezt rólam sem lehet elmondani.

De ha nincs a Kultúrpart, akkor Novák Péter nem vesz rá, hogy befejezzem az egyetemet, nem veszek részt életem legveretősebb vidéki lagzijában, nem ismerem meg a budai kocsmákat, nem kezdek el biciklizni, és még sorolhatnám. A jót is, a rosszat is, de azt meg minek.

Ma Boldog Születésnapot! van, ma újabb 5 éves terv van, ma Helló világ, még élünk! van. És ez így van jól. Úgy jó, hogy van.