Mi döntünk, hogy mit osztunk meg és mit adunk tovább, mit ajánlunk és mihez szólunk hozzá. Mi döntjük el, hogy szabadok vagyunk-e vagy sem.

A legolvasottabb internetes cikknek kétségtelenül a halállal és a szexualitással kellene foglalkoznia. Kéne, hogy legyen benne kis gyilkosság, lehetőleg nő is, de csak úgy tárgyiasult formában, tehát szexuális tárgyként, még véletlenül sem érző, szerető, gondolkodó, egyszóval emberi lényként. A legolvasottabb cikk úgy készül, hogy brit tudósok és magyar celebek dugják össze a fejüket, rengeteg troll hatalmas örömére. Talán a legvégén még kis politikával is meg lenne szórva, de csak úgy foghegyről, lehetőleg jól ismert sablonok mellett, és inkább csak hallatlanodva, komolytalan érvekkel dúsítva. Ilyen cikkel lehet robbantani, a rossz hírekkel, a gyűlölködéssel és a hallatlankodással. De mit is lehet „robbantani"? Mit lehet velük elérni? Pillanatok alatt több ezer olvasót, és a világban, amúgy is jelenlévő rossz hangulat fokozását. Át kellene gondolni, mit, miért és minek használunk.

Hat éve írok hetente cikkeket a világhálóra, sokszor naplószerűen, máskor könyvajánlókat, beszámolókat eseményekről, néha meg egyszerűen csak arról, hogy mi is történik. A most ötödik születésnapját méltán ünneplő KULTÚRPART, ahol immár fél éve jelennek meg hetente írásaim, akárcsak a többi webes, kultúrával és művészettel foglalkozó, tartalomközlő lap, ingoványos talajon jár. Szerencsére a szerkesztők tudják, hogy nem egy-egy cikk olvasottsági adatai, vagy az alatta szereplő kommentek adják meg feltétlenül az értéküket. Az olvasottság ezen a téren rendkívül ingadozó. Vannak írások, melyek hónapok és évek alatt érnek el nagy számokat, s vannak, melyek aktuálisak valami végett, ezért mindössze pár nap alatt az egekbe szöknek, de aztán senki sem kattint rájuk. A kommentelőknél megfigyelhető, hogy az elismerő szó, a jó vélemény, a megfontolt gondolat nem a cikk alatt jelenik meg. Magánlevelekben, beszélgetésekben, üzenetekben. Ellenben hamarabb jön a „csak azért is odafirkantok valamit", „csak azért is leköplek", főleg, mert ugye névtelenül tehetem, sokkal gyorsabban, nem beszélve a „trollok" végtelenül intelligens megnyilvánulásairól. Sajnos a magyarországi hálózathasználatnak, ahogy a tömegközlekedésnek is, nincs még igazi, általánosan elfogadott etikettje. Illetve szokásjog van, de az még nem etikett. Nézzük csak meg, hogyan szállunk fel a buszokra. Kinyílik az ajtó és egy kupacban mindenki odaszalad. Nincs nyugodt sorbaállás, nincs türelem, végképp nincs udvariasság. Talán néha, s akkor tisztelet a kivételnek. Menni kell, előre, különben... Különben? Ugyanez a világhálón. Nyomatni kell a hülyeséget, a rosszat, a negatív energiákat, a hallatlankodást, a nagy és dominanciára éhes egót... Különben?

Félreértés ne essék: nem a jogos kritikáról, a vitáról akarok lemondani. Kétségtelen, hogy a szabad véleménynyilvánításról van szó, arról, hogy igenis, el lehet és el kell mondani, hogy mi jó és mi rossz, mi tetszik, és mi nem tetszik, de... – és ezen a „de" szócskán van a hangsúly – ...de tisztelettel, és mindkét oldalt észre kell vennünk. Látnunk kell azt is, ami jó, nem csak azt a rengeteg mindent, ami kétségtelenül rossz. Igen, nagyon sok rossz dolog van, nagyon sokat kell itt még nem csak javítgatnunk, hanem és főképpen segítenünk, kinek-kinek a maga módján és adottságaihoz mérten.

A legfőbb kérdés, hogy vajon valóban szabad-e ma az internetes sajtó, és hogy egészen pontosan mit is jelent ez a szabadság? Mit jelent az információk szabad áramlása? Szabaddá tesz-e minket, ha felelőtlenül és névtelenül bárkit elküldünk a fenébe? Szabaddá tesz-e minket, hogy „bármit" leírhatunk „bárhová"? Szabadabbak lettünk-e az internettől, a Google-tól, a Facebooktól, az indextől, a HVG-től, az origótól, a Skype-tól, vagy éppen a Kultúrparttól? Jobb lett-e az életünk minősége?

Három fontos dolgot kell megértenünk. Azt, hogy mi a felelősség, hogy mi az eszközhasználat és mi a szabadság maga. Ezt a három jól átgondolt és megértett fogalmat kell a tudatunkban úgy összekapcsolni, hogy ne csak kimondjuk, hanem meg is értsük, hogy mit jelent a szabadon gyakorolt felelős eszközhasználat. Mert erről van itt szó.

Nem számít, hogy mi a formátum, milyen eszközt használunk, ha a cél és a tartalom (a kettő egy) rossz. Éppen olyan rossz, időrabló, pazarló, önprostituáló lehet az internet, mint az egész média, ha arra használják. Szabadságunkban ebben az esetben korlátoz, emberi mivoltunkat sérti. Tárgyiasítja a személyt, tehát megaláz minket, ezért az értelmes szellemnek el kell utasítania. Ha azonban tudatosan használjuk, és megvalósítjuk vele a jelenlegi médiában végletesen disszeminálódott, vagyis szétszóródott figyelmet, és a polarizált, tehát pártos hírközlést elutasítjuk, akkor nyertünk. Olyan egyszerű az egész, mint a kőbalta használata, csak szórakoztatóbb. Nincs másról szó, mint hogy a sallang és a slepp, a trollkodás és a pártoskodás, az egotrip és a biznisz elutasításával, de a figyelem, a tudatosság, és legfőképpen a szabadon gyakorolt felelős eszközhasználattal megvalósíthatjuk azt, ami mindig is cél volt. Szabad életet egy szabad világban. Azt a helyet, ahol tudunk egymásról, tudunk a gondokról, és tudunk a jó dolgokról és jó eseményekről is. Az információs energiák szabad, de tudatos áramoltatásával mi magunk váltunk azzá, akik eldöntik, mi „tetszik" és mi „mégsem tetszik". Mi döntünk, hogy mit osztunk meg és mit adunk tovább, mit ajánlunk és mihez szólunk hozzá. Mi döntjük el, hogy szabadok vagyunk-e vagy sem. A szabadság pedig a felelősség és a tudatosság gyermeke. Az eszközök pedig a segítőink mindebben, nem pedig parancsolóink.