Spielberg kihúzhat egy újabb programpontot tennivalóinak listájáról – hamarosan érkezik a mozikba legújabb rendezése, a pátosztól nem mentes, de hórihorgas Lincoln.
Nagy témához nagy nevek járnak. A főszerepben Daniel Day-Lewis, a rendezői székben pedig Spielberg bizonyíthatott, hogy ki tud hozni valami újat az egyik legnagyobb hatású amerikai politikus életéből. A kötelező köröket le is futották, az biztos.
A film korhűen és részletesen mutatja be, milyen akadályokkal és nehézségekkel kellett megküzdenie az elnöknek ahhoz, hogy véghezvigye a tervét, és végleg betiltsa a rabszolgaságot Amerikában. Day-Lewis hitelesen alakítja a hórihorgas, vékony elnököt, aki szép lassan törik bele a sokasodó gondokba, amiket még ideggyenge felesége sem habozik tetézni. Lincoln egy higgadt és meggyőző ikonként jelenik meg a vásznon, aki minden helyzetben képes elsütni egy találó anekdotát, és következetesen tartja magát elképzeléseihez.
Még úgy is, hogy pontosan tudtam, mi lesz a sztori vége, tudtam, hogy eltörlik a rabszolgaságot, ahogy azt is, hogy Lincolnt igenis le fogják lőni, képes voltam stresszelni egy kicsit azon, hogy ketté ne törjön az a borzasztóan magas ember valahol félúton. Ez tagadhatatlanul a film érdeme, ami képes elvinni magával a nézőt, még akkor is, ha egyáltalán nem mentes az amerikai pátosztól. Természetesen nem egyszer hangzanak el szemelvények Lincoln beszédeiből, a rendező nem egy alkalmat teremt, hogy az elnök nagyságát bizonyítsa, és a végső szavazást is kellően el tudták nyújtani annyira, hogy izguljunk azért egy kicsit.
A Lincoln tökéletesen megoldja azt, amire szánták, és nagyszabású történelmi portrét fest az elnökről. Profi munka, de hát kételkedett ebben bárki is?
Ennek ellenére nincs benne semmi meglepő, de valószínűleg ez nem is volt célja egyetlen stábtagnak sem.
A filmből másnapra bennem épp annyi maradt, hogy most már én is kihúzhatok egy pontot a to-do listámról: Lincoln élete – pipa.
