A kezelés a 40 éves szűz művészmozikba szánt verziója. Főhőse, Mark O'Brien költő és újságíró, a gyermekbénulás áldozata. Ám hiába él vastüdővel, vágyai neki is vannak.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy O'Brien (John Hawkes) mélyen vallásos, a szexualitással kapcsolatban bűntudatot érez, és önbizalma sem a plafont verdesi. Általában pap barátja, Brendan atya (William H. Macy) véleményét kéri ki, hogyan is viszonyuljon az élet nagy kérdéseihez, ám mikor többedik románca is hirtelen véget ér, mihelyt a fantáziálásról a szerelmi vallomás felé terelődne a kapcsolat, úgy dönt, felkeres egy szexterapeutát, hogy ne csak szüzességét, de önbizalomhiányát is elveszítse. A kezelések során Cheryl (Helen Hunt) kezdeti hűvös profizmusa persze hamar feloldódik valamifajta megfoghatatlan affekcióvá, így O'Briennek a beteljesülhetetlen szerelem melankóliájával, Cherylnek pedig saját személyiségének titkaival kell szembenéznie – ízig-vérig hollywoodi fazonban.
A rendező, Ben Lewis egy érzelmes, megható drámát farag Mark O'Brien valós történetéből, amit ráadásul az újságíró saját cikkére, az 1999-ben publikált On Seeing a Sex Surrogate-re alapoz. Lewis, aki maga is gyermekbénulásban szenved, a sérültek életének nehézségeire, önértékelési zavaraira, lelki bizonytalanságára és univerzális vágyainak bemutatására hegyezi ki a filmjét. S ha csak ennyi a cél, flottul teljesít: John Hawkes fizikailag korlátozott, de érzelmileg megkapó játékában O'Brien kicsit cinikus és nagyon romantikus álmodozó lesz, aki azért vágyik egy Nő testközelségére, hogy kiteljesítje életét. Pár másodperces coitus utáni elragadtatásában már rögtön a szexterapeuta orgazmusát kívánná előcsalogatni, Brendannal való „férfias" beszélgetéseik során pedig nem is a fizikai részletek, mint inkább a bensőjén átsöprő impulzushurrikán megragadásán fáradozik. Ez van, ha nem amerikai egyetemisták, hanem középkorú intellektuelek indulnak szűzoltásra.
Ám hiába a pehelysúlyban tartott, drámai alapanyag, A kezelés során csak O'Briennek teljesülnek elvárásai, a nézőknek nem. Feltéve, ha azok az elvárások a hollywoodi karakterábrázolás sietősségénél elmélyültebb karakterportrét kívánnak a rengeteg oldalról megközelíthető sztori esetében. Lewis azonban csak feldobja a kérdéseket, megkaparja a felszínt, majd nekiáll könnyeket facsarni ahelyett, hogy elmélyülne a témában. Hogy a pap alakja miért dobálózik semmitmondó közhelyekkel, azt betudhatjuk a közepes forgatókönyvnek, ám a film keveset foglalkozik olyan egyértelműbb kérdésekkel, mint hogy hogyan viszonyul Cheryl – több jelenetben is felbukkanó – családja a nő munkájához, vagy hogyan tudja O'Brien végül legyőzni bűntudatát a fizetett szexszel kapcsolatban (a valóságban például sehogy). A konfliktusokat meglepően könnyedén söpri szőnyeg alá Lewis, és még annyira sem lép ki a kedélyeskedő hangnemből, mint az Amerikai pitét rákbeteg és paralizált fiatalokra átíró Hasta la Vista.
Merész próbálkozás A kezelés, ha azt nézzük, hogy az amúgy plasztikai műtétei miatt minimális mimikára szorítkozó Helen Hunt Cherylje és a főhős közötti szexualitás milyen intim, mégis mennyi mindent megmutat (majdnem mindent), vagy hogy milyen impresszív teljesítmény Hawkes szinte kizárólag arc- és hangjátékra korlátozott alakítása. Ám ahogy levetkőzi a tabukat, úgy szedi magára a megkopott dramaturgiai öltözéket a film, és sorol be a könnyed hollywoodi semmiségek közé. A kezelés így tényleg nem lesz több, mint A 40 éves szűz művészmoziknak szánt verziója, azzal a különbséggel, hogy itt nem csak az ejakuláció, de a versolvasás is dramaturgiai csúcspontnak számít.
A kezelés
(The Sessions)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 95 perc, 2012
rendező: Ben Lewin
forgatókönyvíró: Ben Lewin
zeneszerző: Marco Beltrami
operatőr: Geoffrey Simpson
producer: Stephen Nemeth, Judi Levine
vágó: Lisa Bromwell
szereplők:
John Hawkes (Mark O'Brien)
Helen Hunt (Cheryl Cohen Greene)
William H. Macy (Father Brendan)
Moon Bloodgood (Vera)
Annika Marks (Amanda)
W. Earl Brown (Rod)
Blake Lindsley (Laura White)
Adam Arkin (Josh)
