Az amerikai írónő művei mellett a híres angol költő, Ted Hughes feleségeként is ismert volt. 1963. február 11-én, 30 éves korában saját kezével vetett véget életének.
Sylvia Plath 1932. október 27-én, a nagy gazdasági világválság alatt született, Bostonban, Aurelia Schober Plath és Otto Emile Plath első gyermekeként. Apja Németországból települt be, főiskolai tanárként dolgozott, és a méhek ismert szakértője volt. Embóliában halt meg egy műtétet követően fel nem ismert cukorbetegsége következményeként, 1940. november 5-én. Ekkor Sylvia nyolcéves volt. Állítólag apja halálakor azt mondta: „Soha többé nem beszélek Istenhez." Emléke egész életén végigkísérte és kísértette. Verseiben gyakran megjelenik az életén uralkodó apafigura, többek között méhekhez kapcsolódó motívumok használatán keresztül. Első verse nyolcéves korában jelent meg a Boston Herald c. napilapban.
A főiskola harmadik évét követő nyáron felajánlottak neki egy állást mint vendégszerkesztő a Mademoiselle magazinnál, így egy hónapot töltött New Yorkban. Az ott szerzett tapasztalatait sokszor negatív élményként élte meg; kilátásai saját magával és az élettel kapcsolatban pesszimista irányba indultak el. Ekkor követte el az első öngyilkossági kísértetét. Ezután rövid ideig egy elmegyógyintézetbe vonult, ahol többek között elektrosokk-terápiával kezelték. Úgy tűnt, a kezelések után Sylvia nagyjából helyrejött, 1955 júniusában sikeresen lediplomázott a Smith College-en.
Ezekután Fulbright-ösztöndíjasként a Cambridge Egyetemen folytatta tovább tanulmányait, ahol továbbra is aktívan írta a költeményeit, amiket alkalmanként publikált az iskolaújságban. Egy cambridge-i partin ismerkedett meg az angol költővel, Ted Hughes-szal. Rövid udvarlás után, 1956. június 16-án házasodtak össze.
Plath és Hughes 1957 júliusától 1959 októberéig az Egyesült Államokban élt, ahol Sylvia 1957-58-ban a Smith College-ban adott elő angol irodalmat. A pár ezután Bostonba költözött, ahol Plath Robert Lowell előadásait látogatta, akinek vallomásos költészete nagy hatással volt rá. Plath hamarosan terhes lett, a pár visszaköltözött Nagy-Britanniába. Rövid ideig Londonban éltek, majd egy devoni kisvárosban telepedtek le. Itt publikálta az első verseskötetét, The Colossus címmel. Ebben a kötetben az 1956–60-ban írt verseit gyűjtötte össze. 1961 februárjában elvetélt; erről az eseményről néhány verse említést is tesz. Szenvedélyes házasságuk diszharmonikus volt és botrányokkal kísért, különösen, amikor kiderült férje Assia Wevill-lel való viszonya. Emellett a költőnő egyre inkább rávetítette apja emlékét Tedre, a két figura elméjében lassan egybemosódott – 1962 végén elváltak. Sylvia visszatért Londonba két gyerekével, Friedával és Nicholasszal. Abban a házban laktak, ahol egykor W. B. Yeats is élt; Sylvia ezt jó jelnek tekintette.
1963 februárjában, miután nedves törölközőkkel és ruhákkal teljesen elszigetelte a szobát közte és az alvó gyerekei között, kinyitotta a gázt és a fejét a sütőbe tette. A következő napon a vizsgálat megállapította, hogy öngyilkosság történt.
Férje, Ted Hughes, Plath halála után újranősült, és házasságukról több mint harminc évig nem nyilatkozott. Hughes végül 1998-ban publikálta halott feleségéhez írt vallomásos, levélszerű verseinek gyűjteményét Születésnapi levelek c. kötetében, ezzel 35 évnyi hallgatást megtörve, majd ugyanebben az évben ő is meghalt.
Slylvia Plath: Hajsza
Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?
Övé a föld: mindent befal,
Lohol az ősi bűn nyomán,
Felüvölt: vért, friss vért kíván,
A szája nyílt seb: húst akar.
A foga fényes és fehér,
Szép szőre forró és feszes,
A csókja perzsel, karma metsz,
Vak szomja végzettel felér.
Mohó nagymacska: asszonyok
Forró vérétől részegül,
A testük ég el étekül,
Ha szörnyű étke fellobog.
Most árny remeg a dombokon,
Az éjfél forr a fák felett;
Ő puha talpakon követ,
Sötét szerelmével befon.
Álmom bozótján meglapul
A fényes karmú karcsú test:
A comb feszes, prédára les,
Vad éhe sosem csillapul.
Heve megperzsel, meggyúlok,
Rohanok égő fák alatt,
Hol oltsam izzó lázamat,
Ha sárga szempár billogoz?
Vérrel próbálom hűteni,
Odavetem a szívemet,
De ez sem elégíti meg:
Az egészet követeli.
Dorombol, csábít, szédülök,
Az erdő lángol, csonkig ég;
Szomjazom szörnyű közelét,
És mégis elmenekülök.
Félelmem szűk toronyszoba,
Oda kerget a bűntudat.
Sorra zárom a zárakat,
De gyorsul vérem ritmusa:
A lépcsőn párduc lépeget,
Hallom: jön, jön, jön, közeleg.
[Szabó T. Anna fordítása]
Forrás: Wikipedia
