Latin-Amerika? Pucér-tollas táncosnők, a Pampák királya, túláradó érzelmek, ilyesmi, nem? Hogy ezek filmeket is csinálnak, nem csak sorozatokat? Jé.

Az idén először megrendezésre kerülő !OLAF, vagyis az Országos Latin-amerikai Filmnapok ezen a hozzáálláson szeretne egy kicsit változtatni, mivel a szervezők úgy gondolják, hazánkban mostoha sorsa van Amerika latin részéről érkező filmeknek. Mondjuk minek nincs, de ez most nem tartozik ide.

A február 21 és 24-e között zajló filmnapok számtalan érdekességet kínálnak, a Cirko Film szervezte fesztivál 7 új filmet hoz el az országba, ezek közül egyik a portugál-német-brazil-francia koprodukcióban készült Tabu.

Még mielőtt azt hinnénk, hogy a film valamely kollektíve agyonhallgatott, botrányos dologról szól, tisztáznunk kell, hogy nem, szó sincs erről. A Tabu egy afrikai hegy neve, amely egy évtizedekkel ezelőtti házasságtöréshez nyújtott megfelelő helyszínt – de ne szaladjunk ennyire előre.



A Lisszabonban élő Pilar jó ember, kissé talán túlzóan is. Ezért viseli annyira a szívén idős szomszédjának sorsát, aki rendszerint kaszinókban veri el a pénzét, egészen addig, amíg egy fillére sem marad. Az idős hölggyel a cselédjén kívül senki, még saját lánya sem törődik, így Pilar aggodalma csak növekszik, amikor Aurora állapota rosszabbra fordul.

A mélyen hívő Pilar mindent elkövet, hogy segítsen az idős asszonynak, így jut el egy idősek otthonában élő, különleges férfihez, aki végül lerántja a leplet a játékfüggő asszony múltjáról.

A fekete-fehér, érdekes hangulatú film két részletben meséli el a történetet, amely részben Lisszabonban, részben Afrikában játszódik. A cselekmény lassan bontakozik ki, és az érdekes történetvezetés mellett még számtalan olyan furcsa megoldást alkalmaz a rendező, amely kissé nehezen emészthetővé teszi a filmet. Ennek ellenére megéri végigülni a majd' két órás drámát, mert szokatlansága miatt válik utólag hatásossá.



A film második részében csak a mesélő hangját halljuk, a történetben elhangzó párbeszédeket nem, és ez egy kissé némafilmes, érdekes hatást kölcsönöz az alkotásnak. Nem mondom, hogy azonnal hozzá tudtam szokni, de szerencsére a színészek játéka hang nélkül is élvezhető.

A több fesztiválon is jelölt és díjazott film sajátos stílusban beszél el egy ötven évig titokban tartott szerelmi történetet, de nem válik melodramatikusan csöpögőssé, bár néhol azért nyúlik, mint a rétestészta. Ha közben nem is tetszik, az meg korántsem jelenti azt, hogy a mozi után fél órával sem fog.

Ne menjünk el amellett sem, hogy a fiatal férfi főszereplő, Carloto Cotta igen csinos, és nem mellesleg a fesztivál egyik díszvendége lesz... Már miatta is érdemes lesz elmenni.

Nézze meg szerzőnk kedvencét közelebbről is!