1933. február 21-én született a világhírű amerikai énekesnő, zongorista és eberjogi aktivista. Pályafutásának korai éveitől kezdve rendszeresen felemelte szavát a fajüldözés ellen.

Szegény családban született, nyolc testvér közül hatodikként. Három éves korától zongorázott, és mivel édesanyja metodista lelkész volt, hamar kipróbálta a templomi orgonát is. Kimagasló tehetségének köszönhetően – színes bőrűek és nők között ritka kivételként – a rangos New York-i Juilliard School of Music hallgatója lett. Esténként lokálokban lépett fel, így kereste meg a tanulmányaihoz szükséges pénzt. Ekkor kezdett kialakulni az eleinte kicsi, de igen lelkes rajongótábora. Indulásától kezdve a jazz, a klasszikus darabok és a rhythm and blues számok alkották nagyrészt a repertoárját.
Nina Simone művésztnevét 1954-ben kapta: Simone Signoret francia színésznő nevéből illetve a „nina" spanyol szóból, amely kislányt jelent. Első felvételén 1959-ben Georg Gershwin operájából, a Porgy és Bessből az I Love You Porgy-t (Szeretlek, Porgy) énekelte lemezre, amellyel azonnal bekerült a Billboard Top 40-es listájára.
Már fiatal korában amikor csak tehette, felszólalt az emberi és polgári jogok védelmében. Nemcsak nyilatkozataiban, de a dalaiban is hangot adott határozott politikai állásfoglalásának. Az amerikai hatóságok ezt nem tolerálták, ezért 1970-ben Barbadosra költözött, később néhány évig élt Libériában, majd pedig Európában telepedett le. Mikor 1978-ban hazatért Amerikába, adótartozásai miatt letartóztatták. Az énekesnő ugyanis a vietnami háború elleni tiltakozásául megtagadta az adó befizetését.
A hetvenes években Billie Holiday és Jacques Brel szerzeményei, filmdalok, népdalok kerültek a repertoárjába. Kisegyüttesekkel, combókkal játszott jazzt, gyakran énekelt gospelt, azonban miután kevesebb slágert vállalt, a közönség elpártolt tőle, és komoly anyagi nehézségei támadtak. A 80-as években televíziós szerepléseket vállalt, így újra egyenesbe jött a karrierje. A kilencvenes években könyv jelent meg életéről I Put a Spell On You címmel.
Amikor végül újra elhagyta Amerikát, Európában telepedett le, és Franciaországot választotta új hazájául. Több mint 60 albuma jelent meg, több tucat listás albuma és kislemeze volt csak a Billboardon, a Grammy-díjat azonban sosem sikerült elnyernie. Hosszas betegséget követően, néhány héttel hetvenedik születésnapja után hunyt el 2003 áprilisában. A franciaországi Carry-le-Rouet-ban helyezték örök nyugalomra, több száz világhírű zenésztársa búcsúztatta.
Forrás: Wikipedia