„Szeretem az olyan embereket, akiket felháborítanak a képeim. Ezek legalább gondolkoznak és nem közömbösek. Ezeket esetleg meg lehet győzni. Aki egy képen felháborodik, az sosem reménytelen eset."
18 évesen ösztöndíjat kapott a bécsi iparművészeti iskolába, ahol rajzot, litográfiát és könyvkötészetet tanult, esténként órákat adott, szabadidejében pedig a bécsi iparművészeti stúdió megbízásából képeslapokat s könyvborítókat készített, valójában azonban mindig is festeni szeretett a legjobban.Adolf Loos, bécsi építész támogatásának köszönhetően hamar nevet szerzett magának a művésztársadalomban. Nemcsak a képzőművészet, de az irodalom területén is figyelemre méltó a munkássága. A XX. század első évtizedeiben indult az írói pályafutása: színdarabjai, köztük a Gyilkos, az asszonyok reménysége (1910) az expresszionista dráma előfutárai voltak. Ez utóbbiból Paul Hindemith írt operát. Színpadi művei akkora botrányt kavartak, hogy elbocsátották akkori polgári, tanári állásából.
Egy évig Berlinben élt, itt rendezték meg első kiállítását, melyen képei Kandinszkij, Klee és Marc művei mellett voltak láthatóak. Korai festményei Gustav Klimt, a dekoratív a szecesszió hatását mutatják, ám hamar szakított a divatos irányzattal, és önálló formanyelvet teremt a német expresszionista stílus keretein belül. 1911-ben a festő visszaköltözött Bécsbe, újra elfoglalta tanári állását az iparművészeti iskolán. Ekkor szeretett bele Gustav Mahler özvegyébe, Alma Maria Mahler-Werfelbe. Kettős arcképet festett magukról (1912), és A vihar című művén is ketten láthatók.
1914-ben véget ért a viharos kapcsolat, és Kokoschka a világháború kitörésekor önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1916-ban a fronton súlyosan megsebesült. Egy bécsi, majd egy drezdai katonai kórházban ápolták. Lábadozása alatt megírt, majd színpadra állított három drámát, melyeknek látványtervezője is ő maga volt.
A következő években képzőművészetet tanított a drezdai akadémián és szabadidejében rengeteget utazgatott: bejárta Európát, megfordult Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is.
Kokoschka 1934-ben Prágába költözött. Az ekkor már hatalomra került nácik "elfajzott" művészként bélyegezték meg, és alkotásait eltávolították a közgyűjteményekből. A müncheni egyezmény után 1938-ban Londonba menekült. Pénzhiány miatt főleg akvarelleket festett, de befejezett néhány nagyméretű képet is (Anschluss – Alice Csodaországban, Amiért harcolunk).A háború végét követően sorra nyíltak a kiállításai Európában és az Egysült Államokban. Kokoschka folytatta a portré- és tájképfestést, és életében először viszonylagos jómódban élt. 1953-ban Svájcba települt át, és Salzburgban létrehozta a Schule des Sehens (A látás iskolája) elnevezésű nyári akadémiát. Továbbra is dolgozott mint író és mint litográfus, de több falikárpitot, díszleteket is tervezett, többek között a bécsi Burgtheater és a Salzburgi Ünnepi Játékok számára, például Mozart Varázsfuvolájához.
Utolsó korszaka nyugodtabb és világosabb az addigiaknál, de bírálói szerint akkori képei már nem olyan lendületesek, felületkezelésük erőtlenebb a korábbiaknál. 94. születésnapja előtt pár nappal, 1980. február 22-én hunyt el Montreux-ben. Felesége, Olda 24 évvel élte túl.
Forrás: Mi van ma?