Ha van író, akihez gondolkodás nélkül hozzámennék, az Cserna-Szabó András lenne. Szeret enni, szeret inni, és erről szeret írni is – nem vagyok egy bonyolult nő, na.

Persze az említett úriember nem csak ezért tartozik a legkedvencebb hazai íróim körébe, a másik ilyen nyomós érv a Puszibolt című novelláskötete, amit lassan kívülről tudok. Nem kenyerem a rajongás, de azért a kötetért igenis odavagyok.

Nyilván vártam tehát Cserna-Szabó András első regényét, hogy megint falra kenjen, hogy megint jót röhögjek, hogy megint borzadjak kicsit. Pedig ismerkedni csak elvárások nélkül szabad, tanultam meg ismét.

A Szíved helyén épül már a Halálcsillag egy író, Emlék Bundás elkeseredett, körömszakadtáig tartó, időn és téren átívelő küzdelmét mutatja be a szerelemmel és magával az élettel – ki tudja, hogy ebben a párbajban ki marad talpon, ugye. A megvakított western hős, a csalfa kurva, a banditák által üldözött író vagy a szerelem fekete démona? Válasz az van. Mindig van, csak vegyük észre.

A regény két szálon fut, az egyikben Emlék Bundás kemény ámokfutásához asszisztálhatunk, ami bőségesen tocsog a pörköltszaftban, vörösborban, perverz szexuális játékokban, nemváltó barátokban és egy Kázmér nevű gumikacsa kellemes társaságában. A másik szál a szerelem pusztító erejét vadnyugati környezetben feszegetni, amíg James Lee el nem éri a végzetét.

Cserna-Szabó András nem igazán lehet kibékülve a női nemmel – vagy csak megbékélt vele, hogy vagy hazug ribancok, vagy mérhetetlenül unalmasak. Bundásnak jut tőlük hideg is, meleg is, ám a végén neki kell rájönnie arra, hogy aki fejvesztve menekül a saját boldogsága elől, annak bizony idővel sikerül megszöknie.

A gasztroesszékben és a másnaposságban is igencsak jártas író ismét egy olyan könyvet hozott össze, amit egész egyszerűen nem szabad éhesen olvasni, mert vagy zabálni akar közben az ember, vagy oldalanként lehajtani egy feles Unicumot. Csak a hatás meg a hangulat kedvéért. Ezt néha ki tudtam védeni egy-egy szál cigivel, de nem volt egyszerű.

Nem arról van szó tehát, hogy a regény nem jó, inkább arról, hogy nem olyan jó, mint amilyen lehetne. Szórakoztató, olvasmányos, mai meg minden, de bennem akkor is maradt egy nagy adag kielégítetlenség. Nem loccsant az agyam véres takonyként a falra, mint a regény oly sok szereplőjének, és ezt egy kicsit bánom. Vad és vak szenvedélyt ígért, mégis jutott arra időm, hogy a másnapi mosáson merengjek.

Jó ez, csak nem elég. Még. De most.