Nyolcvan évvel ezelőtt, 1933. február 27-én este negyed tízkor Berlinben tűzbe borult, és leégett a német parlament épülete.
A politikai patthelyzet miatt 1932 novemberében újfent választásokat kellett kiírni, de ezen a nácik már kétmillió szavazatot vesztettek. Paul von Hindenburg államfő 1933. január 30-án mégis Hitlert nevezte ki kancellárrá egy koalíciós kormány élén, és március 5-re újabb választásokat írt ki. A választási kampány közepén, 1933. február 27-én gyújtották fel a Reichstagot, ami fordulópontot jelentett a náci diktatúra kialakulásában.
Az épületben több helyen gyújtogatásra utaló jeleket találtak, és a helyszínen letartóztattak egy zavartan viselkedő, félmeztelen, kormos fiatalembert, a holland Marinus van der Lubbét, aki elismerte, hogy ő volt a tettes. Hitler éppen Joseph Goebbelsnél vacsorázott, amikor megcsörrent a telefon. Állítólag a hírt először tréfának vélő Goebbels csak a második hívás után számolt be a történtekről vendégeinek. A nemzetiszocialista párt vezetősége rögtön a füstölgő épülethez sietett, ahol Hermann Göring már ki is mondta az ítéletet: a puccsra készülő kommunisták gyújtották fel a német törvényhozás otthonát.
Másnap, február 28-án szükségrendelet érvénytelenítette a weimari alkotmány szabadságjogokat védő cikkelyeit, és megszüntette a tartományok autonómiáját, így a rendőrség és annak "segédereje", a náci pártszolgálatosokból álló SA bárkit letartóztathatott. Csak Berlinben a kommunista párt 1500 tagját vették őrizetbe, köztük a teljes parlamenti frakciót.
A náci párt, amely ekkor még közel sem bírt totális befolyással a politikai és társadalmi rendszer felett, a támadást kiterjesztette a van der Lubbéval állítólag kapcsolatban álló szociáldemokratákra és ellenzékiekre is. Rács mögé került a bolgár kommunista Georgi Dimitrov, Blagoi Popov és Vaszil Tanev is, akik gyorsan a vádlottak padján találták magukat van der Lubbe mellett. A március 5-i választásokon a nácik ezek után 44 százalékos eredményt könyvelhettek el, de még mindig nem érték el az abszolút többséget. Alig több mint két héttel később viszont sikerült keresztülvinniük az úgynevezett felhatalmazási törvényt, amely négy évre diktátori hatalommal ruházta fel Hitlert.
A Reichstag-per 1933 szeptemberében kezdődött Lipcsében, a vád szándékos gyújtogatás és a kormány megdöntésére irányuló szervezkedés volt. A mentálisan gyenge van der Lubbét halálra ítélték, a többi vádlottat azonban bizonyítékok hiányában fel kellett menteni. A tárgyaláson Dimitrov kimondta, amit már többen sejtetni engedtek, és azóta szakértők is állítanak, hogy valójában a nácik álltak a gyújtogatás mögött.
A kommunista kapcsolatokkal vádolt, majd később magányos gyújtogatónak is beállított férfit 1934. január 10-én lefejezték. Az elmúlt évtizedekben ügyét többször újratárgyalták, a halálos ítéletet hatályon kívül helyező végső döntés azonban csak hetvenöt év után, 2008 januárjában született meg. Történészek szerint van der Lubbe valóban részt vett a gyújtogatásban, az azonban valószínűtlen, hogy képes lett volna egyedül véghezvinni tettét; a kommunisták ellen viszont sem akkor, sem azóta nem találtak bizonyítékokat. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a nácik álltak a háttérben, pontosabban maga Göring, aki a Führer 1942-es születésnapi vacsoráján állítólag el is hencegett tettével.
A Reichstag épületét a második világháborúban bombatalálatok érték, 1945. április 30-án pedig a szovjet csapatok ide tűzték ki zászlajukat. Az 1961-ben megépített berlini fal az épület előtt húzódott, és Berlin megosztottsága idején csak hajszálon múlt, hogy nem bontották le. A hatvanas években részlegesen helyreállították, Németország 1990-es újraegyesítése után visszakapta eredeti funkcióját, és napjainkban ismét itt ülésezik a Bundestag.
Forrás: Hirado.hu
