Nagy, mocskos multi, ártatlan, vidéki kisemberek, zavarban lévő Matt Damon, és a megszólaló lelkiismeret – Gus Van Sant idei filmje a palagázról szól. Közben mégsem.

Hát én nagyon bírom az amerikai néplelket. A traktoros-flanelinges részét, amit bármikor, gond nélkül megvezet egy nagyvállalat szimpatikus képviselője, aki ropogós dollárt, boldogságot és Kánaánt ígér a munkában megfáradt családoknak. Vagy csak megvezetné, ha az öntudat nem állná útját.

Steve egy amerikai palagázzal kereskedő vállalat szakértője, akit frissen neveznek ki egy vezető pozícióra. Társával évek óta közösen járják az Államok szegényebb részeit, hogy bőven áron alul jussanak hozzá a palagázban gazdag területekhez. Hiszik, legalábbis Steve, hogy amit tesznek, az jó, mert alternatívát kínál az évek óta döglődő gazdaságoknak. Matt Damon karaktere épp ettől vicces: a jó cél vezérli, közben meg olyan ostobán viselkedik, hogy negyedóránként belevernénk a fejét a falba.


Ám az egyik kisvárosban nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy megszokták, és a két gázüzér a városkában ragad, a vállalat és a kisvárosi lakosság közé ékelődve. Három hét alatt kéne összehozniuk a bizniszt, különben fel is út, le is út. Ez idő alatt minden egyes mocskos és kevésbé mocskos apró trükköt bevetnek, hogy megnyerjék a szavazást, és minden simán is megy egészen addig, amíg fel nem bukkannak a környezetvédők.

A film aprólékos gonddal mutatja be a lelketlen nagyvállalatok trükkjeit, amivel megpróbálják kicsalni a pénzt és a földet az emberek alól, a mérleg másik oldalára pedig szívszaggató vallomásokat helyez az apák apjától örökölt földekről, nyugalomról, emberségről és értékekről. Az egy kicsit sok volt. Egy kicsit. De értem én, ebben az elértéktelenedő világban huszonhatszor el kell mondani a nézőnek, hogy nem minden a pénz.

Matt Damon egyébként kifejezetten jól alakítja a kicsit balfasz, ámbár szerethető főhőst, akinek aztán természetesen megszólal a lelkiismerete – de csak miután rájön, hogy a vállalat sem olyan játékszabályokkal játszik, ahogy ő azt hitte.

Az Ígéret földje egy kellemes családi film arról, hogyan kell kiállni az igaz ügy mellett, igazi vidéki karakterekkel, kocsmával meg miegyébbel, és bár élvezhető, kevés nyomot hagy. Nem zaklat fel különlegesebben, nem mond újat, és nem szorítja össze a szívet. Ráadásul sikerült elrontani a végét, de istenesen. Úgy álltam fel, hogy akkor most mi van? Akkor most minden oké, vagy mi?

Középlangyos. Sótlan. És Matt Damon öregszik. Akkor, azt hiszem, én is.