Nosztalgikus érzések csaptak meg, ahogy megérkeztem a Corvin  Művelődési Palotába, s eszembe jutott, hogy ez valaha egy lepukkant régi áruház volt.

Székelyhidi Zsolt ŰRBE! című könyvének reprint kiadására a szerző századik születésnapján, a minap került sor, melyre nagy örömmel és sűrű nosztalgiával indultam. Felpattantam lebegőrobogómra, s miközben Ópest kis utcácskái fölött suhantam, eszembe jutott a könyv első, 2013. február 23-i bemutatója, melyen még harmincas sihederként magam is ott voltam. Azon tűnődtem, hogy mi minden történt azóta, s mennyit változtunk mindannyian. Nem csak mi, hanem az egész emberiség. Sosem gondoltuk volna, hogy 2073-ban még bárkit érdekelni fog, hogy mi mindent hordtunk mi anno össze „irodalom", különösen pedig „sci-fi"-irodalom címszó alatt. Eleinte ez így is volt, aztán ahogy a világ kiheverte a nagyobb traumákat, sokkokat, katasztrófákat, háborúkat, egy teljesen új kor nyílt meg előttünk, valamikor az kétezer-ötvenes évek derekán. Mindez már történelem, ahogy én magam is csak az emlékezők egyike vagyok, s nem akarom a fiatal közönséget azzal untatni, amit amúgy is tudnak.

Nosztalgikus érzések csaptak meg, ahogy megérkeztem a Corvin Művelődési Palotába, s eszembe jutott, hogy valaha egy lepukkant régi áruház volt, lépcsőn kellett felmenni a Művelődési Szintre (nem ám teleporton!), a MÜSZIbe, amely bármennyire is hihetetlen, de akkor még csak egyetlen szint volt. Az az egy szint is teljesen civil kezdeményezésként jött létre, semmi állami támogatást nem kapott, s igazából csak az érzékenyebb, gondolkodó fiatalságnak szolgált menekülési lehetőségként. Mindez napjainkban, amikor már nem GDP-vel mérik egy ország teljesítményét, hanem a MÖSZszel, vagyis a Művészeti Össztermékkel, tudom, hogy szinte hihetetlenül hangzik. A nagy traumák is csak több generációt átívelve tanították meg azt, amit oly soká, oly hiába hangoztattunk: hogy kultúra nélkül az ember állat. Hiába van lézerfegyver a kezében, akkor legfeljebb lézerfegyveres állat, s hiába utazik a Mars-kolóniára, akkor legfeljebb űrutazó állat. Ez az „állatság" természetesen győzni látszott egykoron, de önhitt diadalát igen kevés ideig élvezhette. Az állatok természetéből adódik, hogy ha elfogy az étel: egymást falják fel. Aztán minden megváltozott. (Megint emlékezem, s ez kétségtelenül az öregség jele, hiába fiatalítottam meg a testemet nanogénekkel, lassan én is betöltöm a kilencvenet.)

Megvalósult minden, amit a sci-fi-írók leírtak, de persze minden máshogy. Aztán felértem a bemutató helyszínére, a százesztendős író ott trónolt, alig nézett ki hatvannak, s körülötte rajongók sűrű tömege. Főleg csajok. Hatalmas sikert aratott az utóbbi években Jega Jade című egykori sci-fijének 11-dik része, s az olvasók izgatottan várták a 12-diket. Alighanem azon kevesek közé tartoztam, akinek megvolt a Jega Jade első, nyomtatott (!) kiadása, amely még a Kossuth Kiadónál jelent meg 2009-ben (nem kamuzok, tényleg!). Tudtam, hogy a feketepiacon kisebb vagyont adnának egy ilyen bibliofil ritkaságért, de nem akartam saját példányomtól megválni. Az öntudatra ébredt és saját utat járó magyar „neoscifinek" (ahogy manapság nevezik a kor irodalmi irányzatát) ezen kiemelkedő alkotását, jócskán megfejelte stílusában, hangulatában az ŰRBE! című kötet, mely az utóbbi időben kultikus ponyvává magasztosult. Ponyvává, holott maga korában hoch-irodalomnak számított, neoavantgarde töredékeknek, abszurd iróniával megtűzdelve. Ám, ahogy az elmúlt években az emberek valóban kivesznek két hét szabadságot, hogy barátnőjükkel a Vénusz-dombon szeretkezzenek, kétségtelen, hogy divat lett olvasni Székelyhidit, hiszen először ő írt ilyen abszurd űrutazásról. Igaz, akkoriban még azon dilemmáztunk, hogy mikor jut ember a Marsra egyáltalán. De hagyjuk a régi korok nehézkes dilemmáit, még akkor is, ha azokban a régi korokban volt igazán kihívás és motiváció, ellenben ezzel a ma már mindent elérő punnyadással. A ma fiatalságának természetes, hogy álmaikat megvalósítják, hogy űrben és virtuális térben utaznak, hogy nyelveket egyszerűen csak feltöltenek az agyukba. A mi nemzedékünk még tanult, küzdött, és bármennyire is hihetetlenül hangzik: pénzzel fizetett (amennyiben volt pénze). Ma már, a világgazdaság összeomlása és új alapokra való helyezése után, ez hihetetlennek hangzik, mint ahogy az is, hogy Székelyhidi magyar író volt. És, akkoriban ez egyáltalán nem jelentett gazdagságot és elismertséget. Ma már mindenki mindenféle nemzetiségű lehet, s a nyelvi korlátok ledőlése után, a nemzetiségiek is összeomlottak, hiszen közös adatbázisból: a globe-ról szerez mindenki információkat a világról. A globe-ról, ahol az emberiség az írókra, költőkre, művészekre figyel.

Mindezt ifjúkorom embereinek rettenetes lett volna még elképzelni is. Mindenki mindenféle? A művészekre figyel az egész nép? Nem a politikusokra és a média által futtatott percemberkékre? Totál készen lettek volna ettől. Az emberek akkoriban nem képességeik szerint határozták meg saját magukat, hanem hogy hol és milyen népbe születtek, mekkora volt a vagyonuk. Előbb voltak egy nép tagjai, aztán valamilyen politikai nézet vagy vallás elkötelezett hívei, vagyonuk összege, s csak utána emberek. Székelyhidi is erről szólt köszönő beszédében, melyben felidézte az egykori interjút, amit a Jupiter környékén nemrég rejtélyes körülmények között eltűnt, szintén híressé lett magyar novellistával: Berka Attilával folytattak. Majd a fiatalok megismételték a porszívós, ezüstruhás performance-ot, mely a könyv bemutatója volt 2013 február 23-án. Könnyek gyűltek szemeimbe, annyira megtisztelőnek éreztem a bizalmat, hogy a mai fiatalok azt képzelték: mi már akkor tudtunk lebegni és telepátiát folytatni, holott ezeket a különleges képességeket akkoriban még éppen csak próbálgatni kezdtük. Az évforduló legnagyobb attrakciója volt természetesen, amikor az időablakon keresztül visszapillanthattunk a múltba, s láthattuk azt a bizonyos könyvbemutatót, melyen még ott volt Berka mellett, az azóta a Szaturnusz gyűrűjén intergalaktikus összművészeti központot nyitó Bársony Juli is, mint űrbéli hercegnő. Hogy tudta Székelyhidi, hogy tudta már akkor!

Székelyhidi Zsolt ŰRBE! című kötete eredetileg 2013-ban jelent meg, a bemutató performance pedig 2013. február 23-én volt a MÜSZIben. Ezt az írást 2073-ból közöljük.