A salemi boszorkányperek a 17. század végi gyarmati Amerikában zajlottak. A hiedelmek és félelmek keltette tömeghisztéria során közel száz embert börtönöztek be és húsz ártatlant végeztek ki.
1692-ben Salem Village-ben (ma Danvers, Massachusetts) pár fiatal lány több környékbelit is megvádolt azzal, hogy rontást tett rájuk és megbabonázta őket, tehát nyilvánvalóan a Sátánnal szövetségben álló boszorkány. A kis közösség szerény körülmények között élt a hideg új-angliai télben, rettegve az indián betörésektől; lelkipásztoraik dörgedelmes szónoklatai minden héten a Sátán kísértéseiről és az ezek ellen védő szigorú erkölcsökről szóltak; nem csoda hát, hogy könnyen elhitték a lányok vádaskodásait.
Az első három megvádolt nő Sarah Good, Sarah Osborne és Tituba volt. Good még tizenéves korában elárvult, a falu koldusává lett, ráadásul közismert volt arról, hogy magában beszél. Osborne ágyhoz kötött, beteg asszony volt, akinek mindösszesen annyi "bűn" nyomta a lelkét, hogy korábban egy örökösödési ügy kapcsán vitába keveredett a gazdag és befolyásos Putnam családdal. Végül Tituba egy, a Karib-tengerről behurcolt bennszülött rabszolga volt, aki a tiszteletes szolgálatában állt. A három nőt 1692. március 1-jén fogták perbe boszorkányság miatt, és azonnal be is börtönözték. A történet azonban itt nem ért véget, a tömeghisztéria egyre csak terjedt: Salem, Boston és a környék börtönei lassan megteltek, a tavasz végére összesen mintegy 80 ember várta a perek megkezdését.
A nyár folyamán a bíróság több tárgyalást is lefolytatott, nagyjából egyet havonta. A vádlottak közül csupán egyet mentettek fel, mert a lányok visszavonták az őt érintő vádjukat. Mindenki más bűnösnek találtatott boszorkányság vétségében, és halálra ítéltetett. Akik végül bűnösnek vallották magukat és további, az ördöggel cimboráló bűnösöket neveztek meg, felmentést kaptak az ítélet végrehajtása alól. Az ítélethozatalok után négy kivégzés során 20 embert gyilkoltak meg. A legtöbben akasztófán végezték, köztük egy köztiszteletben álló lelkipásztor, egy közrendőr, aki nem volt hajlandó részt venni a további letartóztatásokban, valamint néhány vagyonosabb polgár. Az áldozatok közül hatan férfiak voltak, a többség azonban szegénységben élő, idős asszony.
A boszorkányperek 1693 januárjában értek véget, habár a boszorkányság vádjával bebörtönzött embereket egészen a következő tavaszig nem engedték szabadon. A bírósági eljárásoknak végül a kormányzó vetett véget egy, a Boston környéki tiszteletesek által írt kérelem hatására. A kérelemben többek között az állt, hogy jobb, ha tíz boszorkány megússza a büntetést, mintha egy ártatlan meghurcoltatást és mártírhalált szenved.
A perek egyik bírája John Hathorne volt, ükapja Nathaniel Hawthorne 19. századi amerikai írónak, A skarlát betű és több más, a puritán Új-Anglia életét és visszásságait bemutató regény szerzőjének. Hawthorne a nevét is megváltoztatta, hogy az emberek ne hozzák kapcsolatba az ősével. Nathaniel Hawthorne-nak ma szobra áll a szülővárosában, Salemben.
A perek történetét Arthur Miller amerikai drámaíró is feldolgozta A salemi boszorkányok című drámájában. Miller a történetet párhuzamnak szánta saját korának mccarthyista kommunistaüldözésével, amelynek ő maga is kényszerű szereplője volt.
Miller színdarabja alapján 1961-ben Robert Ward operát írt The Crucible címmel. A 2008-as nemzetközi Armel Operaversenyen a magyar közönség is láthatta az operakülölegességet. Az előadást Alföldi Róbert rendezte, és elnyerte vele a legjobb produkcióért járó díjat.
Forrás: Wikipedia
