A tejet mindenki ismeri. A Tejet viszont már kevesebben, pedig arra jobban lehet táncolni. Póka Zalánnal és Pálinkás Tamással beszélgettünk új zenekarukról.
Zalán: A tej egy többértelmű dolog. Jelenti az egészséget, meg az életerőt, a pénzt, ráadásul jó név, mert rövid és könnyen meg lehet jegyezni.
Palika: Beleragad a fejedbe - amikor majd mész vásárolni, akkor zavaróan mindenhol ez fogsz szembejönni.
Zalán: Na ez a másik. Tejet mindenhol lehet kapni, szóval gyakorlatilag mindenki minket hirdet. A tejet mindenki szereti.
– És mi van azokkal, akik utálják a tejet?
Zalán: Például a laktóz-érzékenyek, mint a Palika?
– Ő így küzd a saját démonai ellen?
Zalán: Gyakorlatilag igen. Ott van ugye a zenekar neve, a Tej, a szövegekben meg gyakran szerepel az Isten és a pénz. Ezek mind Palika démonai.
Palika: Ahogy a hatalom is.
– Hogy találtatok egymásra?
Palika: Amikor az Isten Háta Mögöttel vettük fel az Ű-t, akkor vette fel a Spacesh!t a Planet Earth-öt, ugyanabban a stúdióban, és ott találkoztunk. Kicsit már akkor is cimbiztünk, aztán közös próbahelyünk lett. Meg mindig elfelejtem, hogy a Közkút című számot Zalán rázta gatyába, úgyhogy az félig-meddig már Tej-dal.
Zalán: A Tej úgy fakadt, hogy Palika Sándor Danival kezdte el, aki egy idő után nem tudta szívvel-lélekkel csinálni, mert neki túl könnyed volt. Nekem régóta volt ilyen igényem, hogy könnyebb, táncolós zenét csináljak, és ez szerencsésen találkozott a Palika vágyaival.
Palika: Csak én nem tudok magamtól hasonlót. Ha az ember már régóta játszik egyfajta zenét, akkor támad némi igénye másra. Kíváncsi voltam, hogyan kell, hogyan tudok ilyen zenét csinálni, és akkor jobban tudom bizonygatni magam előtt, hogy képes vagyok rá.
– Mit ad a közös munka, amit az eddigiek nem?
Palika: Az új munkamódszer mindenképp említésre méltó. Teljesen másfajta úton megy a jammelés, mert javarészt ez is az, csak nem hangszerekkel, hanem gondolati szinten. Zalcsi nyomatja a dolgokat a cuccokon, én meg ugatok. És általában igazam van.
Zalán: Azt, hogy nagyon jól érezzük magunkat közben, és nagyon gyorsan történnek dolgok. Ez tök jó, nincs pöcsölés. Palika mindig máshol tart, mint én. Épp csinálok valamit, közben ő meg mondja, ami eszébe jut, ami nyilván mindig tök más, mint amivel épp foglalkozom. Sokszor szólok neki, hogy jó, akkor ezt 5 perc múlva mondd el, de akkor meg már megint másra gondol, így tartanom kell a tempót.
Palika: Már elég idősek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, hogy nincs sok időnk, és sietni kell.
– Mind a kettőtöknek van másik állása a zenén kívül. Ha megtehetnétek, feladnátok?
Zalán: Akkor nyilván igen. Világéletemben azt hittem, hogy zenélni fogok.
Palika: Ez az alap. Az egyik primer cél, hogy ne kelljen mindig korán kelni.
Zalán: Úgy lehet valamivel igazán foglalkozni, hogy közben nem koncentrálsz másra mellette. A nap rövid: ha sok mindennel foglalkozol komolyan, akkor szétcsúszol.
Palika: Én nem dolgozom annyit, mint Zalán, de jobban örülnék, ha ő sem tenné, mert akkor a zenével foglalnánk el magunkat, és valóban, lehet, hogy akkor válnánk munkamániásokká.
Zalán: De zenélés közben szociális életet is élünk, és nem éljünk meg munkaként. Ez egyfajta pihenés. Erre mindkettőnknek szüksége van.
Palika: Nekem rád van szükségem.
Zalán: Én is szeretlek.
– Miből táplálkoznak a dalszövegeid?
Palika: A pénz és az Isten hiányából. Na meg a szex hiányából. Bár mostanában nem írok annyi szexuális töltetű szöveget...
– Hogy ülsz le dalszöveget írni?
Palika: Nem ülök le, állva írok. Teljes egyedüllét kell hozzá, hogy elkapjam a fonalat, amihez rá kell találni első sorokra, szavakra, és akkor megy.
Az IHM-ben sosem volt kérdés, hogy mik a szövegek. Sem pozitív, sem negatív kritika nem érkezett soha, mert nem érdekelte a többieket, az az én részem volt. A Tejjel viszont már volt némi vita a szöveget illetően, és én ilyennel még nem találkoztam, de megbeszéltük.
Zalán: Vitatkoztunk rajta egy kicsit. Volt az én fejemben egy koncepció, ami nem egyezett Palikáéval, de megfogadtam, hogy nem fogok ebbe beleszólni, mert jó dalszövegeket ír.
– Nincs egyéb kontrollod?
Palika: Nincs.
Zalán: A zenében nagyon hamar le kell szokni a körbekérdezésről. Nekünk megvan a saját műhelyünk, ahol adunk egymásnak visszajelzéseket, szűkebb és tágabb körben is.
- A szakma milyen visszajelzéseket ad?
Palika: Nem nagyon tudok ilyenekről, mert a világ egyre inkább annyira gyáva szar, hogy senki nem merné belemondani a szemembe még azt sem, amit gondol. Teljesen felesleges ezzel foglalkozni, mert sosem kapsz majd egy olyan képet, ami igazán el kéne hinned. Lehet következtetni ugyan, és ez majd idén ki is derül, hogy mennyire fogad be a szakma. Kicsit olyan lesz talán, mint az IHM-mel. Most a rock közönséggel nem foguk tudni foglalkozni, viszont a Radics Gigi vagy Megasztár rajongóknak, ami az országos átlag, annak talán egy kicsit sok, amit csinálunk. Hozzá kell szokniuk. Hogy a szakma mit szól, az csak azért fontos, hogy hogyan tudunk majd ellébecolni a magyar zeneiparban. Ahhoz, hogy milyen kapcsolatokat építünk ki, kell a zenei elfogadás is, hogy egy fesztivál ne azért akarjon elhívni, mert ismer engem, vagy ne az IHM miatt. Reméljük, hogy kialakul majd a Tej saját közönsége, de bízunk benne, hogy meglesz a jogosultsága. Csak ehhez még idő kell.
– Mennyire foglalkoztok a közönséggel?
Zalán: Ez a közönség most alakul. Eleinte nem fogunk sok kritikát kapni, hiszen aki eljön egy koncertre, annak tetszik. Azok nem fognak leállni kritizálni. De ez milyen jó ötlet egyébként! Összeszedni egy mufurc közönséget, akik utálják, amit csinálunk, és odaállnánk a színpadhoz fújolni. Érdekes lenne egy ilyen.
Palika: Mint az a Type-O-Negative koncertlemez, amin a közönség a számok között végül fütyül és ordibál. Évekkel később bevallották, hogy kamu volt.
Visszatérve a mi közönségünkre, most még „jó értelemben vett” rajongókból áll, aztán majd nyilván vonzani fogjuk a kevésbé mélyen érintett embereket.
– Nem vagytok szkeptikusok a mostani helyzettel kapcsolatban? Sokan gondolják úgy, hogy sok minden nem működik...
Palika: Á, én leszarom. Így működik, és kész.
Zalán: Lehet keseregni azon, hogy milyen nehéz a pálya előttünk, mert tele van buktatókkal, vagy lehet azt mondani, hogy az a feladatom, hogy észrevegyem a buktatót, és kikerüljem.
Palika: 8 évig dolgoztam egy multinál, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy milyen szörnyű az, amikor megcsillan előtted annak a lehetősége, hogy pokolként éled le az életed. Bármilyen buktató jön ezen az úton, ahhoz képest könnyen vehető. A legfájdalmasabb dolog ami jöhet az az önkétely, mert az ember teljes mértékben magából, magában csinálja.
Zalán: Be kellett látnom, hogy a világ úgysem lesz olyan, amilyennek szeretném, de akkor meg minek hisztizzek ezen.
Palika: Mi könnyen beszélünk, hát itt állunk a siker kapujában! Ha megjön a jogdíj, ki nem teszem a lábam Budáról.
– Szeretitek Budapestet?
Palika: Nincs vele semmi bajom, csak ne kelljen sokat mászkálni benne. Amikor hosszabb ideig külföldön voltam, utána mondjuk egy hónapig nagyon jó élmény volt Budapest, a honvágy, a család, az ismerősök, az önbizalom miatt, de ez utána visszaesik egy általános szintre. Viszont szeretek bringázni, és erre jó Pest, mert lapos.
Zalán: Én úgy gondolom, hogy most nem lehetnék ennél jobb helyen. Nem azt mondom, hogy nagyon jó, mert nem tökéletes, de ennél jobb nem lehetne. Barátok, ismerősök, olyan emberek vesznek körül, akikkel kiélhetem a mániámat, és ennek értelme is van. Tudom, hogy máshol ez vagy az jobb, de ez számomra nem realitás. Nem is túlzottan fáj érte a szívem. Szeretnék úgy külföldre menni, hogy megyek, amikor a kedvem tartja, és akkor ott vagyok egy kicsit. Aztán hazajövök. Nem vagyok hurráoptimista ember, de mostanában tök jó dolgok történnek velünk – amikről még nem beszélhetünk, de meglátjuk, mi lesz.
