Vannak életigazságok, melyek felvonultatják a jól ismert klisék  összességét, mégis ezeken az esteken elhangzó dolgokról még az oly kultikus női vécékben sem esik feltétlenül szó.

Adott két szép nő. Korban különböznek, és még oly sok minden másban. Az idősebbnek családja van, hosszú fekete haja, a fiatalabb szingli és göndör barna.Más időpontban kelnek, fekszenek, máshol és mások mellett, mint a másik. Mégis láthatóan van valami erős szál, ami összekapcsolja őket. A cél.

A cél pedig nem más, mint hogy időről időre kiállnak különböző színpadokra, különböző hangulatfestő/keltő férfinépek könnyed zenés kíséretében, hogy önmagukba leásva olykor valós legtöbbször pedig fiktív nőkre és férfiakra húzva meséljék el egy zenés felolvasó est keretében, hogy mitől tud üdítő lenni, vagy épp kurva szar az élet, egy kapcsolat, vagy egy csokizabálással eltöltött önmarcangoló este és satöbbi jól ismert élethelyzet.

Kiállnak, kockáztatva ezzel mindent, zizegnek, készülnek, paráznak annak terhével, hogy lehet, hogy nem jön be a dolog – mert az életet ugye mindenki ismeri a maga módján! A nők nyígnak ha kell ha nem, a férfiak meg ugye... – ebbe most ne menjünk bele, lényeg, hogy nincs új a nap alatt – és akkor lehúzhatják a rolót, ha a műsoruk nem tetszik a közönségnek. Ezek a lányok ráadásul irodalmárok. És ez egy olyan tényező, ami eleve nehezíti a helyzetüket...

Szóval ott voltam, amikor úgy kábé harmadjára álltak ki. Izgatottan vártam mi következik az akkor még soványka közönség soraiban. Lámpák fel, megláttam a két lányt a kopár színpadon, egy kissé rosszarcú gitáros férfi társaságában. Aggódni kezdtem és az járt a fejemben: Kedvelem ezeket a lányokat nem lenne jó ha leégnének. Aztán elkezdődött, Edina (hosszú fekete haj) végtelenül kellemes mesélős hangján elkezdte felolvasni saját szövegét, amelyben tényleg ott volt a minden. Magunkra ismerés, meghökkentés, vicces és bizony fájdalmas, könnyekre fakasztó dolgok. Felváltva olvastak Julcsival (a göndör) és a rosszarcúról (Gerner Csaba) is hamarosan kiderült, hogy nem rossz arc, hanem egy megnyerő show man, aki oldja a szövegek és a szereplők – egyébként jól álcázott – feszültségét jópofa, és helyenként elgondolkodtató közjátékával. Kupa Julcsit a hazánkban is egyre népszerűbbé váló Slam Poetry estekről már jól ismerheti a közönség. A slammelés során szép lassan kifejlődött pódiumi rutinja pedig a maga ösztönös flegmaságával és vonzó nőiességével egy ütős színpadi jelenséggé érett, akinek – akárcsak Tallér Edinának – legtöbb esetben mindent elhiszünk ezeken az esteken.

A szövegeikben mágia van, a pofán csapó egyszerűség, mint olyan. Igazságpáncélban. Tudjuk, hogy vannak férfiakról és nőkről, a hétköznapokról szóló életigazságok, melyek ugye felvonultatják a jól ismert klisék összességét, mégis ezeken az esteken elhangzó dolgokról még az oly kultikus női vécékben sem esik feltétlenül szó. Nem titkok ezek, de mégis: ilyen formában, ahogy ők, nem fogalmazzuk meg ezeket a problémákat egymásnak és magunknak a hétköznapokban. Például arról, hogy még mindig szeretünk valakit nem mindig beszélünk, még a legjobb barátainknak sem, nemhogy egy színpadon állva idegeneknek... És pláne nem úgy, ahogy az gondolati szinten bent a mélyben a női, férfi szívekben, elmékben megfogalmazódik. Ha meg mégis elmeséljük, színezünk rajta, felnagyítjuk, elhallgatunk ezt azt, szóval legtöbbször kimarad a teljes kitárulkozás.

Éppen ezért valódi érték egy egy ilyen este. Tudjuk miről beszélnek. Értjük, de mi nem így beszélünk ezekről. Mert nem vagyunk bátrak, hogy kiálljunk és így mondjuk, (és nagyon jó, hogy ezt ők megteszik helyettünk) nem vagyunk írók, slammerek, hogy világosan, és kellő csibészséggel fogalmazzunk, és mert nem vagyunk Kupa Júlia és Tallér Edina, akik eredeti dolgot művelnek még akkor is, ha tudjuk, hogy egyébként vannak még felolvasó estek a világon. A szövegek meglepnek és melengetnek, elgondolkodtatnak és nevettetnek. Továbbá megnyugtatnak, mert az arcomba kapom, hogy nem csak én, vagy ő, vagy ti küzdötök ugyanazzal a problémával day by day.



Úgy szórakoztat, hogy közben keményen meccsezel magaddal és röhögsz, mert ráébreszt, milyen röhejes is tudsz lenni most, hogy egy felolvasóesten sírsz, nevetsz, tapsolsz, dudorászol, és mindez jó neked! Hogy ez mennyire igaz, azt az is bizonyítja, hogy legutóbbi estjükön a Roham Bárban teljes teltházzal álltak újra színpadra, akkor már Czutor Zoltánnal és Fekete Jammal Jánossal (Belmondo zenekar) kiegészülve, akik Gerner Csabával együtt kellemesen emelték az est jó hangulatát (és tesztoszteron szintjét).

Tallér Edina és Kupa Júlia estjei már némely vidéki nagyvárosba is eljutottak, és folyamatosan újabb meglepetéseket tartogatnak a fővárosi közönségnek is. A legközelebbi előadásaik:

„Rengeteg ékszert hord ez a lány” (Kupa Júlia, Tallér Edina, Gerner Csaba) Szimpla Színház, március 14. 18 óra.

„Lesz volt van mindig egy nő” (Kupa Júlia, Tallér Edina, Czutor Zoltán, Gerner Csaba) Roham Bár, április 3. 19 óra