A kicsit kényszeres, döglődő aranyhalával élő börtönőr találkozik álmai asszonyával. Alice-szal csak kisebb probléma akad: a férje, és a szeretője, akik épp cellatársak.
Bár a cím arra utal, hogy a történet középpontjában maga a tangó áll, ez csak a film első felében igaz – a másodikban a táncra csak egy-két elvétett utalás akad, így aki táncos filmre számít, csalódni fog. Akit pedig egy furcsa családi patthelyzet drámai kibontása hoz lázba, az talán nem annyira.
A Tango Libre érdekes film egy kusza magánéletű nőről, egy problémás kamaszról, egy szerencsétlen őrről, és két, nyomasztó helyzetben lévő bűnözőről, akik eltérő vérmérsékletüknek megfelelően próbálják meg feldolgozni a börtönbüntetésüket.
Hogy mit akarnak, mik a vágyaik, merre tartanak, mit szeretnének és kibe szerelmesek, az nem mindig tiszta, de sorsuk a börtön falai között összefonódik. A történetben JC az, aki kívülről próbál meg beférkőzni az összetett család viszonyrendszerébe, több-kevesebb sikerrel és megkérdőjelezhető módszerrel. Az egész katyvaszt pedig Alice tartja össze, mert ő az, akitől mind a négy férfi függ. És ezzel Alice-nek meg kell barátkoznia.
A film legszórakoztatóbb jelenetei, amikből sajnos nincs elég, amikor a kemény börtönviselt arcok nekiállnak tangót tanulni. Ez a szál nem túl nagy örömömre valahol elsikkad, és a csak a stáblistánál tér vissza egy vágókép erejéig, holott ezzel jókat játszhatott volna a rendező. Persze a film lényege nem maga a tangó és a tánc terápiás hatásai, csak úgy hat, mintha ez nem kapott volna elég hangsúlyt, holott a film több fordulópontjában is a tangó adja meg a kezdőlökést.
A dráma egyébként egy kifejezetten aranyos darab, került bele némi humor, egy kis hiszti, súlyosabb pillanatok, nagy hallgatások és ügyesen összeválogatott aláfestő zenék. Már majdnem megjött a kedvem a tangóhoz.
