Van egy város a világon, ahol az emberek nem erőlködnek, hogy szebb képet mutassanak, magukról mint amilyenek. Nem. Szarul érzem magam, dögölj meg te is...
- Akartál már öngyilkos lenni?
- Nem, mert én épp azt keresem, ami miatt az emberek öngyilkosok akarnak lenni.
- És ha megtalálod?
- Akkor jól érzem magam. Én attól érzem jól magam, ha szar.
- Ez nem igazán tükröződik a Nekem Budapestben lévő Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című kisfilmedben.
- Mert ha nagyon szar a kedvem, akkor jókedvű filmeket tudok csinálni. Ha meg jó, akkor rosszkedvűeket. Most éppen szar.
- Most épp mi a szar?
- Nem nagyon tudom. Sokszor van az, hogy jó helyzetben vagyok, és elmenekülök. Azt mondja rám az osztályfőnököm, (Enyedi Ildikó – a szerk.) hogy önsorsrontó vagyok. Meg nem nagyon bírom, hogy beleszólnak, hogy mit szabad csinálni. Valaki például, akit nem ismertem előtte, megnézte a kisfilmemet, és azt mondta róla, hogy olyan, mintha arról szólna, hogy én akarnék valamit csinálni, de nem engedik. És az a durva, hogy van benne ilyen. Előtte nem tudtam, de fontos volt, hogy mondta – azóta 3 emberen kívül nem beszélek senkivel arról, amit csinálok. Visszanéztem a korábbi munkáimat, és arra jöttem rá, hogy ha túl sok fele figyelek, akkor egy szappanos, habos görcs megy az agyamba. Ezért nem olvasok semmit, amit a munkáimról írnak, nem hallgatom meg a kritikákat.
- A Nekem Budapest rövidfilmjei milyen sorrendben készültek el? Volt közös munka, vagy mindenki egyedül dolgozott?
- Össze-vissza készültek el, de az elején megvolt a koncepció hogy mindenki csináljon filmet a városról – úgyhogy azzal a tudattal dolgoztunk, hogy a végén egy nagyjátékfilmet rakunk össze belőle.
- Ez a te filmedben hogy jelenik meg?
- Ez jó kérdés, mert... sehogy. Valószínűleg. Én most elég önző módon élek, ha megkérnek valamire, akkor azt csinálom inkább, ami jólesik.
- Ki döntötte el a filmek sorrendjét?
- Üvegeztünk. Felragasztottuk a számokat egy üvegre, és megpörgettük. Az elsőt az osztályfőnökünk pörgette, aztán én, és a többiek.
- Nekem a tied tetszett a legjobban – ráadásul az az első, ami ad egy jó felütést...
- ... és azt hitted, hogy jó lesz az egész, mi?
- Igen, aztán több ponton leül egy.
- A Sándor Feris hogy tetszett?
- Megörültem annak, hogy felismertem benne Porteleki Áront, és onnantól kezdve már mindegy volt, mi van benne.
- Valamiért ezt mindenki utálja, és nem értem, hogy miért. Szerintem az az egyik legjobb. Az enyém összeszedett, meg jó élmény, de az a film annyira új, bátor, tökös, és annyira távol van magától a filmtől, mármint ettől az unalmas, realista valamitől. Tök jó vizeken hajóz, és kár, hogy mindenki támadja. Nekem nagyon inspiráló volt, hogy de jó, lehet csinálni ilyet is. Csak az emberek ahhoz szoktak hozzá, hogy nem történhet ilyen a filmben, meg kicsit szétesett és szeleburdi, az igaz, de szimpatikus a hozzáállása.
- Te is filmeket akarsz rendezni. Nem gondolod, hogy rossz előjel, hogy neked az tetszik a legjobban, ami másoknak a legkevésbé? A film nem a legolcsóbb műfaj, és foglalkozni kell a közönség véleményével is.
- Szerintem úgy kell filmet csinálni, ahogy te a legjobbnak érzed, és ha ez egybeesik a közönség véleményével, akkor mehet a dolog. Ha meg nem, akkor marad a hagymapucolás. A legnagyobbak sem akarnak megfelelni - aki megcsinál egy Transformers-filmet, az gyerekkorában valószínűleg Trasformers-képregényeket gyűjtött. Ezt nem lehet megjátszani. Olyan embereket kell találni, akiknek az ízlése sokaknak tetszik, és akkor az jó lesz.
- Van már nagyjátékfilm-terved?
- Lesz egy kisfilm – most fejezzük be -, Szabó úr a címe, a nagyjátékfilm pedig Szabó úr fiáról szól. Szabó úr a legszegényebb ember a világon, aki mindenféle vicces helyzetekbe kerül. Ő egy olyan ember, aki nem érez semmit, se szagokat, se ízeket, se tapintást, se érzelmet. A film története annyi, hogy egy ilyen ember hogy tud a mi világunkban létezni. Nagyon komolyan hangzik, de ha valaki nem érez semmit, akkor sok abszurd szituációba kerülhet. Ezt a tulajdonságát a fia is örökli – ők ketten Szabó úrral nagy áldozatok.
- Hogy jött a Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? ötlete?
- A HÉV-megálló felett van egy CBA, ahol láttam egyszer egy rablást. Mint a filmekben. Mivel nagyon gyáva vagyok, elbújtam, aztán elmenekültem. Este 10 óra körül volt, még járt a HÉV, és leültem a megállóban, ahol nagyjából 5 perc múlva megjelent a rabló, és leült mellém. Én meg ott ültem, hogy bazdmeg. Egy kicsit megnyugodtam, hogy de jó, hogy ilyen messze vannak a székek, és akkor jutott egyáltalán eszembe a gondolat, hogy messze vannak – és hogy isteni ez a várostervezés. Nagyszerű ötlet, hogy így csinálták meg az állomást. Ebből gombolyodott tovább maga a film, a történet vége meg annyi, hogy nem szóltam senkinek, hogy ott a rabló. Izgalmas 10 perc volt, amíg megjött a HÉV.
- Így írod a filmjeidet?
- Ezt épp a rabló írta. Egyébként tönkreteszem magam, majd az a másfél ember, aki szeret, megsajnál, aztán meglátok egy szép lányt, és így. Ez a módszer.
- Budapesten van elég szép lány.
- Igen, de senki sem néz rám - ebben nagyon jó vagyok. Bajban vagyok az ismerkedéssel, meg azzal, hogy mit kell ilyenkor csinálni. Amikor meg fel akarnak szedni, főleg ha a film miatt, azt meg utálom. De ehhez tudni kell, hogy szeretek szenvedni. Amikor nem kellesz senkinek, aztán csinálsz egy filmet, ami miatt sok mindenkinek kellenél, de ezt te visszautasítod – mert a film miatt ne már -, az az önsorsrontás, és akkor lehet lubickolni abban, hogy ez az! Megcsináltam! Itt volt a lehetőség, de nem éltem vele! Azt tanácsolom a lányoknak, hogyha a film miatt is akarnak felszedni, csináljanak úgy, mintha nem. Hazudd azt, hogy nem is ismered a filmjeimet, úgy sokkal szimpatikusabb leszel.
A film, amit csinálok, az a legbelsőbb, legőszintébb dolgaimról szól. Olyanok vannak benne, amiket nem tudok szavakkal kifejezni.
- A Nekem Budapestből kiderül, hogy milyen ez a város?
- Az enyémből biztos nem, de az egészből igen. Ilyen. Sajnos. Nem azt kell nézni, hogy mi történik a filmekben, hanem az érzést, amit utána érzel - mint ami egy átlagos, budapesti napod után van. Tudod, mi a jó a BKV-ban? Meg úgy egyébként Budapestben? Hogy sok a paraszt. És aki paraszt, az őszinte, mert azt nem szokták csinálni az emberek, hogy képmutatásból parasztok, nem? Boltosok, pénztárosok, ellenőrök, akik leverik rajtad a stresszt. Van egy város a világon, ahol az emberek nem erőlködnek, hogy szebb képet mutassanak, mint ami. Nem. Szarul érzem magam, dögölj meg te is...
- Mekkora felelőssége van ma egy filmrendezőnek?
- Megmondom őszintén, amióta bekerült a mozikba ez a film, attól a pillanattól kezdve mélységes lelkiismeret-furdalásom is van, és azt érzem, hogy most már én is kivettem a részem abból, hogy az emberek nem járnak moziba magyar filmeket nézni.
- Szerinted mikor készült az utolsó jó magyar film?
- Harminc éve biztos nem – tévedés, ha azt hisszük.
- Szeretnél ezen változtatni?
- Mindenki szeretne. Nincs olyan ember, aki úgy kezdi, hogy nem. Pont ettől tragikus – mindenki a legjobb szándékkal áll neki, csak annyira elfuserált az egész. Erre berakunk egy ilyen filmet a moziba, valaki bemegy, és úgy jön ki, hogy soha többet nem néz meg magyar filmet. Ez durva és nyomasztó felelősség.
- Mi az oka annak, hogy szándék van, de valami mégsem működik?
- Ez egy összetett kérdés, nem tudok rá értelmesen válaszolni, de valószínűleg a hagymás vér. Meg a véres hurka. Meg a kolbász.
- Pedig ezek jó dolgok.
- Hát ez az.
